...avagy lejárt szavatosságú cuccot rakni a befutócsomagba = NEM MENŐ (szerintem)

Igazából a feleségem szúrta ki - aki a családban elharapózott ételallergiák miatt mindennek elolvassa az összetételét -, hogy a Verbena "Csipkebogyó ízű töltött keménycukorka C vitaminnal" készítmény hátoldalán valami fekete filccel le van festve. Ő persze a festésen át is el tudta olvasni, hogy a lejárati dátumot próbálták eltüntetni a gondos kezek.

Nem gondolom, hogy bárkinek baja lenne a lejárt termék elfogyasztásától, de ez valahol elvi kérdés (szerintem).

Ti mit gondoltok erről?

Úgy alakult, hogy Sekiwake Budapestre jön ezért szerveztünk egy csapattalálkozót. A csapat 4/6-a tudott eljönni, egy jót beszélgettünk, tervezgettünk majd éjfél után elindultunk hárman az utolsó 6É futásra. Aznap délután már elkezdtem agyalni, hogy vajon mennyire öltözzek rétegesen, hosszú, vagy rövid nadrágot vegyek-e fel. Végül a rövid nadrág mellett döntöttem 2 réteg felső ruházattal. A többiek kicsit melegebben öltözködtek, kezdtem én is gyanút fogni, hogy nem lesz ennek így jó vége. Szerencsére a kocsiban volt melegebb öltözék így a futás előtt gyorsan átöltöztem. Sok futóblogos kollégát láttunk, megismerkedtem Bitliszbával, összefutottunk DaMartiannal, a jegyünket lekezelték már csak az indulásra vártunk.

Múlt pénteken Sekiwake járt Budapesten és a látogatás keretében sikerült egy csapattalálkozót és egy közös futást is összehozni. A találkozót közvetlenül a 6É futás előtt tartottuk a Móricz Zsigmond körtéren található Mekiben (BTW: ki emlékszik a korábban a körtén álló pizzás old-timer kocsira?).

Ősi szokás szerint most is jó elkéstem: autóval nem vagyok ismerős arrafelé, több mint 20 percig parkoltam, majdnem a Budaörsi úton is jártam. Cserébe magammal vittem a kinyomtatott szinttérképet, az alapkoncepció kialakítása után össze tudtuk állítani az első vázlatos ütemtervet (amiről közben kiderült, hogy részben hülyeség, de majd még finomítjuk).

Külön örömömre szolgált, hogy a biciklis kísérőnk, Rodriguez is el tudott jönni (igaz ő nem futott utána). Mivel Tibor nem ért rá (remélem jól sikerült az alternatív program :-), most csak ő tudott gyakorlati tanácsokat adni. 

A 6É és az azt követő 61É futás hangulatos volt, de nem tudtam elvonatkoztatni a sajgó lábszáramtól, meg a Mekiben elfogyasztott feketetea utóhatásától :-(

Régóta szerettem volna megnézni Prágát. Prágába persze el lehet menni úgy is, hogy éppen nem esik azokra a napokra egy futóverseny, de gondoltam hogy április 2, majdnem a bolondok napja, a városnézés mellett elég jó alkalom lesz arra, hogy idén először fussak egy félmaratont.

Február elején lesérültem és több, mint 1 hónapos kényszerpihenő várt rám. Tudtam, hogy nem fogom kibírni mozgás nélkül, ezért már az orvostól hazafelé menet elkezdtem agyalni, hogy mit is kezdjek magammal. Az orvos azt tanácsolta, hogy bármilyen mozgást végezhetek amivel nem terhelem az egész testsúlyomat a talpamra. Az úszás jött a képbe először (nagy vágyam, hogy a közeljövőben elinduljak egy Triatlon versenyen) úgyis rám férne az erősödés. Heti 2x2 km úszást vettem a programok közé emellett még otthon edzettem. Közel ugyanannyi kalóriát égettem el hetente, mint futással és az úszást nagyon megszerettem. A technikám közel sem tökéletes, a gyorsúszást nagyon nem is próbáltam, szóval van még csiszolnivalóm, de kezdetnek megteszi.

Az úszások igazi felfrissülést jelentettek, utána remekül éreztem magam, de azért hiányzott a futás. Az első futásomnál nagyon féltem, hogy előjön a sérülés, görcsösen futottam, furán tartottam a lábam, de megcsináltam a tervezett 4-5 kmes távot és ez volt a lényeg. Fokozatosan elkezdtem növelni a távot, minden rendben ment, azért még visszafogtam magam mind sebességben mind távban, de éreztem, hogy a kondícióm megmaradt. Sajnos nem tudtam sokáig élvezni a futás örömeit, mert újabb egészségügyi probléma szólt közbe. Nagyon elkeserítő tud az ilyen lenni, tudom, hogy csak átmeneti probléma és valószínűleg megoldódik a helyzet, de nagyon bosszant, hogy nem tudom a tervezett edzéstervemet hozni. Szerencsére a helyzet javul és még a márciusra tervezett óvatos 100 km-t is sikerült felülmúlni, de nehéz optimistán hozzáállni a dolgokhoz jelenleg. Egyrészt az UB miatt is aggódom, ha nincs semmi gond nem fog problémát okozni a teljesítés, de ezt nem tudhatom előre sajnos. A mostani problémáim gyökerét nagyjából tudom, abban meg nagyon reménykedem, hogy egy harmadik probléma nem fog előjönni, mert ez az egészségügyi gyengélkedés eddig nem volt rám jellemző.

Ami az áprilist illeti úgy tervezem, hogy 150 km-t futok, a jó idővel képbe jön a bicaj is (már ha sikerül hamar beszerezni egy normális darabot) és az úszást is újrakezdem, mert elmaradt az elmúlt pár hétben (nehéz összehozni, egyrészt zsúfolt az uszoda másrészt az ember nehezen egyezteti össze a munkával és a családdal) Májusban a K&H félmaratonnal kezdődik nekem a szezon, tavaly még úgy terveztem, hogy 1:45 alatt szeretném teljesíteni, ezt aktualizáltam magamban egy 1:55-re, inkább futok egy jóízűt és érzem jól magam, minthogy az idővel kínozzam a szervezetemet.

Ti hogy kezditek a szezont? Mik a tervek?

Hétközben mindenképpen akartem még futni egyet a rossz idő beállta előtt - végül csütörtökre esett a választás. Úgy terveztem, hogy 4 körül hazaérek a munkából, és még napsütésben indulok előbb egy rövid körre a fiammal, majd egy hosszabbra egyedül, a patakparton.

Nagyon sok dolgom volt, a hazaindulás időpontja egyre csak csúszott: végül csak 5 óra után indultam haza. A fiam nem jött, mert megfájdult a torka, így is mire összevakartam magam már 6 óra múlt. Ekkorra már lenyugodott a nap, és gyorsan zuhant a hőmérséklet, mégis rövidnadrágban, hosszú ujjú melegítőben és a hupizöld Nike pólóban indultam el (meg is dícsérték a "pulóverem" színét).

A lakótelepen át mentem a patakpartra, és kicsit behatoltam a 16. kerültbe is a sashalmi kiserdőnél (az erdőbe nem nagyon mentem be, mert már erősen sötétedett).

A patakhoz visszatérve döbbentem rá, hogy elég erős szél fúj a patak mentén, így kicsit kellemetlen volt a Csömöri útig tartó szakasz. Visszafelé viszont nagyon kelemes volt, nagyjából a szél sebességével egyező tempót mentem, egyáltalán nem fáztam. A Mogyoródi úti keresztezőésnél pont előttem fordult valaki egy Futóblog-szerű pólóban. Amikor közelebb értem, láttam, hogy tényleg Futóblog pólóról van szó (mert "mindenkiben van egy kis DaMartian"). Még közelebb mentem, és kimondtam a jelszót: "Hip-hop Futóblog!". Működött :-)

Évika futótársnővel ismerkedtem meg, aki ugyan a blogon nem nagyon kommentel, de rendszeresen fut 5km körüli távokat. A Füredi útig beszélgettünk, onnan én hazafelé vettem az irányt ő pedig ment tovább a Kerepesi út felé.

A lakótelepen futva aztán beleakadt a lábam egy aszfaltgyűrődésbe, és akkorát taknyoltam, hogy beleremegett az egész 14. kerület.

Mivel rövidnadrágban voltam, ruha nem sérült, csak mindkét térdem amortizálódott teljesen és a kezeimet meg az egyik könyökömet ütöttem meg nagyon.

Azért miután föltápászkodtam, továbbfutottam, egészen hazáig :-)
 

Ősz óta már megszoktam, hogy az egzotikus futóesemények egzotikus logisztikai problémákkal járnak együtt. Példaként említhetném az ELLENfélmaraton™-t, ahol a város másik végén (Pünkösdfürdő) rajtoltunk hajnalok hajnalán (6-kor keltem szombaton!!!), az Át-HÍD-aló futásról már nem is beszélve (igaz utóbbinál a Nike által biztosított minibusz nagy segítség volt). Még „szerencse”, hogy a második hídfutásról lemaradtam egy külföldi út miatt :-)

A „körversenynek nem nevezhető” 6É futás (Móricz Zsigmond körtér -> Moszkva tér) előtt is sokat analizáltam a lehetőségeket, hogyan is lehetne a lehető leghatékonyabban megoldani az oda- és hazajutást, pláne, hogy a hivatalos rajt szombat 0:15 percre volt kitűzve. Mint kiderült, az időpont megadása csak a kóbor apácák megtévesztését szolgálta, valójában fél egy után rajtoltunk el. Persze sejthettem volna ezt, hiszen a menetrend szerint hajnali 1 óráig jár a 6-os villamos, igaz fél egy után már csak a Mester utcáig. Végül úgy döntöttem, hogy autóval megyek a Moszkva térig, onnan pedig (stílusosan) 6-os villamossal át a Móricz-ra. Valahogy ódzkodtam attól, hogy egyedül fussak a „sötét budai sikátorokban”. Fontos volt, hogy a futás után egyből „hatékonyan” tudjak hazamenni – szombatra ugyanis egy hosszabb út volt betervezve. Végül a Futóblogon sikerült megbeszélni Tepóval, hogy együtt futunk át a Moszkváról a Móriczra, sőt bátorított, hogy ne negyed 12-kor induljunk, ahogy először terveztem, hanem inkább fél körül. Gondoltam én ott leszek negyedkor a találkozó helyén a Mekinél, legalább lesz időm bemelegíteni.

Ugyan a szervezők azt kérték, lehetőleg láthatósági mellényben fussunk, én végül a korábban tombolán nyert hupizöld póló mellett döntöttem, mert úgy gondoltam a mellény alá nagyon be fogok izzadni (színben és láthatóságban magabiztosan hozza a mellény szintet). Sajnos így picit kilógtam a mezőnyből (90% citromsárga láthatósági mellényben volt, némelyek eseményspecifikusban), de úgy gondolom jól döntöttem – többen levették a mellényt út közben, illetve az aláöltözet vastagságát kellett csökkenteniük. 

Kicsit bénáztam csak a parkolással és pontosan érkeztem a Burger Kinghez. Ott jöttem rá, fogalmam sincs, hol van a Moszkva téren a Meki: tőlem szokatlan módon megkérdeztem egy járókelőtől és 1-2 perc múlva már célba értem. Meglepődtem, mert Tepó már ott volt és elkezdett melegíteni. Tettem egy gyors kitérőt a Mekibe, majd 1-2 percet ugri-bugriztam, és már indultunk is. Én előzetesen a Moszkva tér-Batthyány tér-Gellért tér-Bartók Béla út-Móricz útvonalat néztem ki, de Tepó javaslatára az Attila úton mentünk az Erzsébet hídig. Számomra tempósnak számító 5:15-5:30-as ezreket futottunk, de nem éreztem megerőltetőnek, kellemesen elbeszélgettünk az élet dolgairól a 4,6 km-es távon. 

Háromnegyed 12-kor értünk a Móriczra, a 6-os végállomásán már elég sokan összegyűltek. A várakozás elég kellemetlen volt, mert kissé leizzadtam az első szakaszon, nedves háttal ácsorogni és szökdelni meg hideg volt még. A 6-os villamossal érkezők közül többen rákérdeztek, milyen eseményre készülünk és kellőképpen ledöbbentek, amikor megtudták. Némelyek beszélgetni, fényképezgetni is ottmaradtak, így Tepó szerzett egy extra tombolajegyet.

Hamarosan az esemény főszervezője, Boldi is befutott. A 6É futáson is csak érvényes jeggyel lehet részt venni, Boldi egész kollekciót hozott magával: volt közte hagyományos, dizájnos és ünnepi is. Én egy hagyományos sárga színűt kaptam, amit Boldi piros színű jegy-lyukasztóján érvényesíteni kellett.

A szabályok ismertetése következett: csak a jobb oldali sínpárt foglalhatjuk el, mert volt már rá példa, hogy mentőautó száguldott el a mezőny mellett a másik pályán. A villamos forgalomirányító jelzéseit követjük, megállásnál a görkorisoknál bevett kézemeléssel jelzünk a többieknek. A megállókban bemondjuk a megálló nevét („A megálló neve:” felszólítás után), számoljuk, hányan dudálnak ránk (1 autó csak 1x számít!). Továbbá azt is meg kell jegyezni, hol hangzik el először a „Fuss Forest, fuss” beszólás.  A leglassabb futó tempójában halad a mezőny, a Széna tértől viszont sprintelünk a célig („ami a csövön kifér”) – itt vigyázni kell a narancssárgán áthajtó taxisokra (tényleg volt ilyen).

Közben ment még a fázócska és egyik villamos a másik után hagyta el a megállót. Volt egy kis bemelegítés Vajda Zsuzsi vezényletével, fényképezkedtünk a villamos előtt:

Hoztam a formámat, baromira nem látszok a fényképen. Igen, én vagyok az a sötétben lappangó figura a narancssárga mellényes ember jobbján … :-)

Fél egy is elmúlt, mire felsorakoztunk a jobb oldali vágányon, és elindultunk. Kis jóakarattal a sok sárga láthatósági mellényt viselő ember tényleg hasonlíthatott egy Combino-hoz, legalábbis hosszú volt a mezőny és sárga :-).

Sajnos Boldi egy sérülés miatt csak biciklivel tudta követni a mezőnyt – ez biztonsági szempontból azért előnyösnek tűnt.

Őszintén szólva voltak (meg még vannak is) bizonyos fenntartásaim az esemény biztonságosságával kapcsolatban. Persze nem arra gondolok, hogy valami ámokfutó autós átmegy rajtunk, hanem a futók mellett 50 (60, 70) km/h sebességgel elszáguldó autókra. Végül is elég ha megbotlik az ember, és máris az autók között találja magát. Még rosszabb, ha a mezőnyben történik valami, és egymáson esnek át az emberek. Szerencsére ilyen most nem történt, de egészében véve szerintem benne van a pakliban. Ennek ellenért tervezem, hogy ott leszek áprilisban az utolsó 6É futáson is (májustól ugyanis, ha éjszaka is közlekedik a 6-os, jelen formájában nem folytatódhat a 6É futás).
 
Az első megálló nevének (Budafoki út) bemondása nem sikerült valami fényesen, a tömeg nagy része még nem akklimatizálódott kellőképp, de kárpótolt minket az Irinyi János utca sarkán utánunk futó fiatal lány izgatott kérdése: „Mi történt?” és a kapott válasz „Szerencsétlenség…” :-)

Itt kell még megjegyezni, hogy a villamossínek köze ezen a szakaszon meglehetősen koszos – vastag por áll a nem túl jó minőségű aszfalton. Ehhez képest az úttest rendkívül tisztának tűnt.

Közben megkaptuk az első dudálásokat, és a Petőfi híd közepén – az első „hegyi szakasz végén” utolért minket az első, csak Mester utcáig közlekedő villamos: áttértünk a bal oldalra, amíg a villamos elrobogott mellettünk. Innen kezdve jó pár szembejövő villamossal találkoztunk, egy „lelkesítő csengetést is bezsebelhettünk”. Időről időre buzdítottak bennünket, éljeneztek a „járókelők”, valamint a megállókban – többnyire fölöslegesen – várakozó nem kevéssé illuminált fiatalok. Kérdezgettek, hogy mi ez mi történt és páran csatlakoztak néhány 10m erejéig. Szenzációs volt a hangulat – talán az Át-HÍD-aló futás Margit-szigeti állomásához tudnám hasonlítani.

A Nyugatinál végre megkaptuk a „Fuss, Forest fuss” felszólítást is, ezt egy kollektív felzúdulással nyugtáztuk.

A Széna tértől mindenki belehúzott (miután a narancssárga lámpán átsuhanó taxit elengedtük), és ki sprintelve, ki tempósan futva ért be a Moszkva téri végállomásra. Itt tea és banán várt minket – mindkettő rendkívül jól esett. A tombolán persze nem nyertem semmit, de Tepónak sikerült begyűjtenie egy Nike zoknit.

Az „eredményeket” Boldi a következőképpen jegyzőkönyvezte: 43 résztvevő (volt némi ingadozás menet közben), 21 dudálás (+1 időn túl, amikor már a megállóban voltunk), 1 csilingelés és egy biciklis biztató üvöltés. „Forest” is kipipálva.

Ha egy mód lesz rá, ott leszek az utolsó 6É futáson is (az oda-vissza futás lesz).
 

(a fényképek Pál Balázs munkái, forrásuk a Futóblog)

Végre elkészült a beszámoló...

Már megint egy szombati futás, ami miatt 6-kor kellett kelni! (Szombati időszámítás szerint hajnali) 8-kor találkoztunk a Fenyőgyöngyénél, hogy megtapasztalhassuk a „Szász Norbert Experience”-t. Hála a frissen elolvadt hónak és az 5 fok körüli hőmérsékletnek a legjavát kaptuk.
Számoltam az eshetőséggel, hogy lesz „egy kis sár”, ezért hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, a régi Saucony-mban megyek a „porcelán”-Nike helyett. Szűk egy évig használtam a cipőt, már nem az igazi a csillapítása, de terepre még jónak tartom. Nem volt még mosva (merthogy 2010 tavaszán vettem), így nézett ki indulás előtt:

 
A futás adatait szerettem volna föltölteni a Nike Running oldalra, ezért meg kellett oldani a cipő „Nike+osítását”: végül ezt egy keskeny és hosszú nylon zacsi fűzők közé-szerkesztésével oldottam meg, amibe beleraktam a Nike+ chipet (lásd a fenti képen a balos cipőt).
Tőlem szokatlan módon időben éretem a rajthoz. A bemelegítést nem dimenzionáltam túl, mivel arra számítottam a futóklubos hagyományokhoz híven lesz közös bemelegítés. Nem volt. Pár tétova karkörzés és némi ugri-bugri után már indultunk is Szasza nyomában föl a Szépvölgyi úton. Az indulás helyét megjegyeztettem a Garminnal („jó lesz ez még valamire”), hogy gebasz esetén vissza tudjak navigálni a rajthoz.
Amint letértünk az aszfaltútról, már az első emelkedőn szembesültünk az olvadás mellékhatásaival. Egyre sárosabb ösvényeken haladtunk, ráadásul rövidesen az emelkedőkön nem nagyon tudtam futni, minden meredekebb szakaszon bele kellett sétálnom.
Mivel csak nagyvonalakban ismerem a Budai hegységet, csak az indulás helyét és a célt tudtam valamelyes elhelyezni, az őket összekötő útvonalról nagyjából fogalmam sem volt. Mint utólag visszafejtettem, Szasza a HHH-repülőtér-Nyéki-hegy-Hűvösvolgy-Hárshegy-Szépjuhászné-János-hegy útvonalon vezetett minket végig, oda-vissza (mint ahogy az alábbi, csodálatos illuszráción is látható):

A Hárshegyen (bitliszával együtt) a rekreációs pályát választottam, ami elkerülte a csúcsot – sajnos így lemaradtam a kilátó-látogatásról, amit utólag egy kicsit bánok. A János-hegyre viszont a piros ösvényen „futottunk” föl, ami számomra túrázni is megerőltető. Az ösvény végén kellemes meglepetésként ért, hogy egyenesen a kilátóhoz érkeztünk, és nem a libegőhöz, ahogy vártam. Szóval csak úgy hopp – ott is voltunk a féltávnál :-)
Itt bevártuk a fakt-os csapatot (akik a kilátót is útba ejtették), fényképezkedtünk egy sort, majd némi altesti poénkodást követően elindultunk visszafelé. A visszaúton egyre jobban szétszóródott a mezőny, jópáran pl. a piros ösvény helyett az aszfaltúton ereszkedtek le a hegyről.
A Nyéki-hegyen úgy döntöttem, ideje „megtámasztani egy fát”, ezért kicsit lemaradtam és ellenőriztem, biztos nem jön utánam senki. Mire végeztem a művelettel, annyira lemaradtam, hogy már nem láttam az előttem futókat – persze pár 100m után már ott is voltam az első elágazásnál, és fogalmam sem volt merre kellene menni. Garmin-om segítségével itt még magabiztosan indultam el a rossz irányba, aminek az első néhány métere nagyjából a cél felé tartott, de kb. 100m után teljesen rossz irányba kanyarodott, ezért visszafordultam.
Kicsit messzebb viszont egy olyan kereszteződéshez értem (amit egyébként az odaút alapján felismertem), ahol legalább 4-5 ösvény keresztezte egymást – így még ha az irányt be is tudtam lőni, legalább 3 út indult a cél irányába – vagyis fogalmam sem volt, melyiken jöttünk oda, csak az irány volt biztos.
Ekkor azt tettem, amit férfi csak a legvégső elkeseredés és csüggedés állapotában tesz: megkérdeztem valakit, merre kell menni? Egy másik futót szólítottam meg - róla feltételeztem, hogy ha itt fut, biztos nagy helyismerettel rendelkezik – de nem volt eléggé meggyőző. Valahogy azért megegyeztünk, merre kellene indulnom (persze nem az elsőként ajánlott irányt választottam) és pár 100m után megint ismerős lett az útvonal, tudtam, hogy jó nyomon járok.

Visszafelé jövet Szasza megkérdezte: „Lesz izomláz?” Magabiztosan vágtam rá: „Á, dehogy!”. Tévedtem. Igaz nem volt vészes, de az aszfalt-futásnál nem használt izmaimat be tudtam azonosítani a futást követő napokban:-)

A cipőm így élte meg a Szasza-Experience-t: 

Mosás után ily gyönyörű tiszta lett:

 
Összességében nagyon jó kis futásban volt részünk, természetesen nem bántam meg sem a korai kelést, sem a néhol bokáig érő sárban tapicskolást – egyszer ezt is érdemes kipróbálni.

Saját eszemtől azért inkább szárazabb időben megyek legközelebb erdőbe.

Ebben a cikkben egy hasznos kis programot szeretnék nektek bemutatni. Cardiotrainer a neve és Android operációs rendszerrel szerelt telefonokon érhető el ingyenes ill. fizetős verzióban. Személy szerint az ingyenes verziót használom, a fizetős verzióban nyújtott plusz szolgáltatások nagy részét nem tartom igazán hasznosnak, bár már sokszor gondoltam rá, hogy a fejlesztők munkáját elismerve kifizetem a 10 dollárt érte, sajnos egyelőre „legálisan” nem érhetőek el Magyarországon az Android Market fizetős appjai. Először is szeretném leszögezni, hogy nem állítom, hogy ez a legjobb módja egy futás rögzítésének, de én ezt kezdtem el használni és később már nem volt kedvem váltani :).

Hosszú tervezgetés és szervezés után február elején sikerült összehozni egy találkozót és közös futást Sekiwake futócimborával, aki az Ennyire futja! UB2011 csapatunk oszlopos tagja.
Az áthidalást végül erősen visszafogtuk, ugyanis lebeszélt arról, hogy a forgalmas és ezért rendkívül büdös Bertalan hidat (amin egyébként a teljes Nyugat-Európa – Románia forgalom bonyolódik) is útba ejtsük. Inkább a Belvárosi hídon keltünk át az újszegedi oldalra, és ott futottunk hosszan a Tisza mellett húzódó gáton déli irányba a határ felé.

Csak sötétedés után tudtunk indulni, ezért installáltunk a fejlámpákat is. Mivel igen jó minőségű a burkolat a gát tetején, jóformán alig kellett a lámpákat használni – biztonságosan suhantunk a csillagfénnyel és kezdetben még a város fényeivel megvilágított úton (ráadásul éppen újhold volt, csak egy vékony sarló látszott).

(sárga vonal jelzi az országhatárt - épp hogy nem lőttek ránk :-)

A gát tetején lévő utat több helyen sorompó zárja el az autók elől, ezeken a helyeken lassítani kellett. Szerencsére majdnem az összes nyitva volt, nem estünk át egyiken se. Ezen kívül nekem külön szerencsém, hogy Sekiwake ellenállt a csábításnak, hogy legalább egyszer kicsit késve figyelmeztessen a közeledő sorompóra… :-)
Visszafelé is a Belvárosi hídon keltünk át a Tiszán, tisztán egészségügyi megfontolásokból -.így nem jött össze a teljes áthidalás.

A száraz tények: 13 km, 1:19 perc, 6:07 perc/km.
Ezek azonban semmit sem adnak vissza a csillagfényes tiszaparti futás hangulatából…
 

Még 2005 év elején kezdtem el a futást. Akkoriban egyáltalán nem mozogtam és éppen olyan helyre költöztem ahol a környék adott volt a futáshoz. Egyik este el is terveztük a lakótársammal, hogy másnap reggel lemegyünk futni. Az első futás után nagyon elfáradtam, de már akkor éreztem, hogy ez tetszik. Ezek után gyakorlatilag naponta jártam futni, nem hosszabb távokat persze, de rendszeresen. Majd jött az atlétikai pálya és ott körözgettem, volt, hogy 30 kört is akár. Ekkoriban nem voltak céljaim a futással, csak szimplán élveztem. Volt, hogy kihagytam egy fél évet, majd újrakezdtem egészen így ment tavaly májusig, ekkor fedeztem fel a Kopaszi gátat. Amikor ott futottam másodjára elhatároztam, hogy le akarom futni a félmaratont minden áron, ekkoriban találtam rá a futóblogra is. Innentől voltak céljaim és most is vannak, például a bloghoz szorosan kapcsolódó Ultrabalaton 2011.

Azonban elgondolkoztam azon, hogy mit tűzzek ki célul a jövő évre? Logikus lépés lenne egy maratoni táv teljesítése, hiszen a félmaraton nevében is benne van, hogy az csak a fele annak, ami igazán nagy teljesítmény. De vajon el tudom én ezt érni? Végignézve az eddigi teljesítményemet azt mondanám, hogy biztosan, de szívem szerint egy 4 óra körüli maratonnal lennék elégedett, aminek az eléréséhez áldozatok kellenek. Én mindig is úgy kezeltem a futást, mint az egyik hobbimat, akkor és úgy csinálom, ahogy éppen jól esik, nem erőltetek magamra dolgokat, nem vonok el időt más fontos tevékenységektől stb. Egy maraton teljesítéséhez azonban valószínűleg szükség lenne ezekre és a legnagyobb fejtörést még nem is ezek okozzák. Amióta hosszú távokat futok 2 esetben fordult elő, hogy a havi kilométer adagom 200 fölé emelkedett (általában azért akörül van) és mindkétszer sérülés lett a vége. Nagy valószínűséggel én rontok el valamit (nem megfelelő bemelegítés / lenyújtás), de ha ez egy tendencia lesz, akkor annak én iszom meg a levét. Lehet, hogy csak az elkeseredettség van még bennem a kényszerpihenő miatt, de nem érzem elég felkészültnek magam egy maratonhoz. Nem mondok le róla teljesen egyelőre, de függővé teszem bizonyos dolgoktól. Egyrészt itt lesz az UB, ott kb. egy olyan távot teljesítünk majd fejenként kisebb szünetekkel, ott majd többet megtudok a határaimról szerintem.

A futást természetesen nem hagyom abba, függő vagyok és nem is akarok / fogok leszokni róla. Pusztán arról van szó, hogy 200 km havi adagnál többet nem szeretnék futni. Megfogadtam, hogy több időt fordítok a bemelegítésre és a lenyújtásra és jobban odafigyelek a szervezetem által küldött jelekre. Egyelőre még egy hónap pihenés vár rám, addig is úszok, súlyzózok talán biciklizek, nektek pedig jó futást kívánok, már várom, hogy csatlakozhassak.

Szombaton harmadszor látogatott a Hármashatárhegyre (3as6arh1 :-) a Nike futóklub.

A szokásos kört futottuk (4,5 és 9 km), csak az elején elfelejtettem beindítani a Garmin-t, mert angelday-jel beszélgettem. Mivel eddig csak az első téli futásról hiányoztam, felmentést kaptam a jövő szombati eseményről, ugyanis a szüleimet fogjuk meglátogatni (3 hiányzást a szülő igazolhat, ugye :-).

A pálya elején egy kemény emelkedő szakasz van, azt még jól sikerült, sőt egészen a 3. km végéig nagyon jól mentem, előzgettem, mert nem bírtam az energiával, aztán hirtelen elfogyott az erőm, innen egyre szenvedősebb lett a végéig.

Többnyire letaposott havas vagy köves ösvényeken futottunk, itt-ott volt egy kis jegesedés is, de a legdurvább a déli oldal egy szakasza volt, ahol rendesen sártengerré vált a pálya. Ott kénytelen voltam a száraz kórókkal borított „hegyoldalon” futni, közben kb. 5x estem majdnem hasra a földből kilógó száraz tövekben. Az utolsó km-eken beért egy lelkes futócsapat, csatlakoztam hozzájuk, bár picit gyorsabban futottak a kényelmesnél. Egy játékos vizslának köszönhetően majdnem csoportos borulás történt, én pl. térddel simán oldalba rúgtam a kutyát. Szerencsére ezt is játéknak vette… A pálya legvégén a műúton tértünk vissza a Fenyőgyöngyéhez, itt persze nyomtam mint egy hülyegyerek (5 percen belül), szét is vertem a térdem, mire leértünk. Most meg zabálhatom a porcépítőt...

A célban várt minket a szokásos tea és rétes, mindkettő nagyon jól esett (mint mindig, most is meggyes rétest ettem). Rétesezés után megkaptam a tombolajegyemet, nyújtottunk, fényképezkedtünk majd következett a sorsolás. Szerencsém volt, nyertem egy UV zöld technikai pólót: olyan a színe, hogy ha fölveszem, akkor kb. a kínai nagy falat és még engem lehet szabad szemmel látni a világűrből :-)

Zime a következőképpen kommentálta az eseményeket a Futóblog-on:
„Hát nekem nagyon nem esett jól most ez a futás, teljesen low energy-n voltam (koránkezdődés miatti reggelihiányból kifolyólag :). Igaz, 3/4 9-kor még mindig filóztam, hogy menjek-e, aztán eldöntöttem, hogy megyek és az egyszerű emberekkel ellentétben 2 db 9-es kört fogok menni... aztán az 1 db is alig ment, még bele is kellett sétálnom... És a faszkivan, hogy a tombolát is mindig más nyeri...! (igen, célzás! :)”

A teljes táv 9 km körüli volt, amit bő 53 perc alatt teljesítettem.
 

Az összes budapesti hidat érintő futás ötletéről először az októberi ELLENfélmaraton-on hallottam DaMartian-tól. Elmondta, hogy két évvel ezelőtt páran már végigfutottak ezen az útvonalon, és az esemény két éves évfordulóján (november végén) szeretnék megismételni ezt.

 

A november végi időpont nem jött össze, de a Flúgos Futók DaMartian vezetésével január közepe óta erre az eseményre készültek. Az eredeti tervben még péntek este 21 órai indulás szerepelt, saját „flúgos” szervezésben. Jó páran (én is) az esemény köré szerveztük az életünket, azaz igyekeztünk szabaddá tenni a péntek esténket – ezek után rendesen meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy szombat reggel 8-ra módosult az időpont. Ennek az volt az oka, hogy a Nike futóklub elvállalta az esemény szervezését, cserébe azt kérték, hogy szombat reggel legyen a futás, mert úgy várhatóan többen vesznek részt rajta (azért kezdetben ezzel kapcsolatban komoly kételyek merültek fel bennem :-)

Szerencsére kicsit könnyebb hetem volt, csak háromszor kellett 6-kor kelnem, így én is be tudtam vállalni a reggel 6 óra előtti (!!!!!!!!!!!!!) kelést. Ez az igazi extrém sport, flúgos futás a javából!

Helyet foglaltam a Futóklub által biztosított Duna Pláza (DP) -> Megyeri híd járatra, így a futás után MÜPA-tól elég volt odáig visszakeveredni. Először azt terveztem, hogy az autót a Margit hídnál hagyom, és onnan metróval megyek a DP-hez (így a MÜPA-tól induló Nike-busszal egyenesen az autóhoz mehettem volna), aztán rájöttem, hogy minden perc alvás számítani fog, ezért végül mégis a DP-nél való parkolás mellett döntöttem.

Tőlem szokatlan módon pontos voltam (fél 8 előtt 2 perccel ültem be a buszba!) – persze ezután csak10-15 perc veszteglés után indultunk el (már kezdett fázni a lábam, mert nem járt a motor, így fűtés sem volt).

Gyorsan odaértünk a hídhoz, ott kezdetnek vetyengtünk egy kicsit, míg vártuk saját szervezésben érkezőket. Volt még némi bemelegítés, pisilés, egy gyors csoportkép a rajtnál. 18-an jöttünk össze, a tervezett 8 órához képest csak pár perc késéssel indultunk el kényelmesnek mondható tempóban. A legelején DaMartiannal mi voltunk a „záróbusz”, aztán egy későn érkező srác utolért minket a biciklis (!) kísérőjével. 

Még a Megyeri hídon, az első pár 100m után kaptunk egy bíztató kürtölést az egyik kamionostól – ez csak tovább fokozta az amúgyis emelkedett hangulatot. Gyönyörű volt a Duna fölött felkelő nap és a tükörsima víz felett lebegő pára -ez a látvány végig kísért minket a Római parton.






















Valahogy a tervezett 6 perces tempót nem sikerült tartani, az élboly mindig begyorsult. Persze az 5:30 körüli tempó sem volt túl megerőltető, de többen nem erre készültek, ezért sűrű csodálkozások közepette loholtak a mezőny végén.






























Ahogy elértük az Északi összekötő vasúti hidat, magunk mögött hagytuk a csodálatos környezetet, lassan beértünk a városba. A gyaloghíd után következett DaMartian privát frissítője, amit testvériesen kellett elosztottunk, mert kevesebb résztvevőre számított (mondjuk én is – amikor kiderült, hogy 6-kor kell kelnem, azt hittem ketten leszünk DaMartinannal). Mindannyian nagyon hálásak voltunk Neki ezért a meglepiért!

Innen a kerékpárúton haladtunk tovább az Árpád hídig, majd a „pudingon” a Margit sziget budai oldalán a MAC-ig, ahol éljenző „tömeg” fogadott bennünket. Itt ismét frissítettünk, pihentünk egy kicsit. Ehettünk „banánt (sajnos eléggé fagyos volt a mínuszok miatt) és ihattunk mellé forró teát, úgyhogy edzettük a fogzománcunkat is :-)














 

(a farkam hegye tudja miért rak ide ez a fos HTML editor ennyi üres sort...)
Adtam egy gyors interjút angelday-nek (ez benne volt a Futóblog-híradóban is), de a tea annyira forró volt, hogy indulásig csak pár kortyocskát tudtam leküldeni, ezért a frissítés nem igazán jött össze. Itt összefutottam egy kollégámmal is, szégyenszemre elég nehezen tudtam beazonosítani a pilótasapkájában.

Továbbindultunk a Margit hídon, innen igazi turistafutás jellege kezdett lenni az eseménynek, impozáns környezetben futottunk - lámpától-lámpáig. A budai oldalról csodálatos volt a rálátás az ellenfényben a Parlamentre – majd a Lánchídon tértünk vissza a pesti oldalra, ahol megcsodálhattuk többek közt az akadémia épületét és a Gresham palotát is.






















Következett az Erzsébet, majd hamarosan megérkeztünk a következő frissítőponthoz a Rudasnál (valahogy nagyon gyorsan odaértünk). Itt már elfogadható hőmérsékletű volt a tea, sikerült egy jót inni. A Szabadság hídon jutottunk vissza a pesti oldalra, elfutottunk a Corvinus egyetem előtt („jé, az itt van”), valamint a CET mellett, ami eléggé érdekes épület, de biztosan nem volt "ócó" (sajnos ettől nem tudok elvonatkoztatni, tekintve hogy lényegében az én adómból is épült).





























A Petőfi hídon volt majdnem bokáig érő latyak és csúnyán felfagyott járda is (!) – kicsit balesetveszélyes volt itt-ott a „pálya”. Végigfutottunk az egyetemek előtt, majd a Lágymányosi hídon át a MÜPA-nál lévő célig. Itt megint ihattunk teát, ami megint nagyon jól esett. A kollégám jó fej volt és visszavitt a DP-ig, így nem kellett bohóckodnom a tömegközlekedéssel a Margit sziget-DP vonalon, cserébe lemaradtam a tomboláról. Igaz fölírták a számokat meg az email címeket, talán dobtak volna egy email-t, ha nyerek még egy pár zoknit :-)




























Összességében nagyon jó hangulatú esemény volt, igazán jól éreztem magam. A kora reggeli Duna látványa feledtette a hajnali felkelés szörnyűségét, szenzációs volt a fogadtatásunk a MAC-nál és a belváros is eléggé látványos volt a napsütésben.

Ráadásul még bitliszbá nick nevének eredetét is megismerhettem…

(a fényképek Pál Balázs munkái, forrásuk a Futóblog)

Tavaly Sanyosz75 egyik Futóblogos kommentjében írta, hogy járt a Citadellán futólépésben, térképet is osztott meg, melynek hatására én is vettem a bátorságot, hogy meghódítsam ezt a terepet. Akkor nem sikerült valami jól, talán nem melegítettem be rendesen, vagy túl nagy hévvel vágtam neki az emelkedőknek, ki tudja, a lényeg, hogy kicsit lesérültem.

Idén januárban újból vettem a bátorságot és megpróbáltam, ezúttal már megfontoltabban. Míg tavaly gyakorlatilag egyből nekiestem a hegynek (a Gellért tértől gyakorlatilag függőlegesen mentem fel) idén egy sokkal "kíméletesebb" útvonalat választottam.

Fogadjátok szeretettel a következő írást Sekiwake tollából.

A napokban vettem észre, hogy az ultrabalaton.hu erre az oldalra van átirányítva. Nem csak a cím, hanem a tartalom is megváltozott, és nem találom a régi oldalon összegyűjtött élménybeszámolókat a korábbi teljesítők tollából. Úgy gondoltam tehát, összeállítok egy listát olyan élménybeszámolókból, amiket olvasgatva átérezhetjük a rendezvény hangulatát, picit ráhangolódhatunk az eseménye. Linkek fejbenfutáshoz :-)

Nem találtam sok olyan beszámolót, amiben valaki részletesen leírja az egész csapat tevékenységét. Csapatban futók általában a saját szakaszukról írnak, amiben nem térnek ki a csapat egészére. Éppen ezért különleges BGY részletes beszámolója a 2010-es verseny 5 fős non-stop versenyéről (4 részben): 1.rész, 2.rész, 3.rész, 4.rész

A Bébielefántok egy nagyon összeszokott csapat. Eddig minden Ultrabalaton versenyen indultak, de mindig a korábbi években megrendezett 2 napos viadalon. (Idén csak a non- stop csapatverseny kerül megrendezésre.)

V42 515 írása (5 fős non-stop váltó, 2009)

Futóblog csapat, ez inkább hangulatjelentés videóval (non-stop váltó, 2010)

Néhány beszámoló egyéni teljesítőktől. Ezekből sokkal több található az interneten. Az esemény hangulatát talán kevésbé, de a hosszú magányos küzdelmet nagyon jól átadják. Annak ellenére, hogy mi csapatban futunk, nem egyéniben, érdemes böngészgetni őket, mert tanulhatunk belőlük a frissítésről, bicajos kisérésről, a futás közben felmerülő problémák megoldásáról.

Gandi teljesítései: 2008, 2009

Gyaloggalopp: 2008 (itt a bringás kísérőnek is több problémával kell szembesülnie), 2009, 2010/1, 2010/2

Runner42: 2008/1, 2008/2. A 2008-as teljesítés a kísérője szemszögéből, 2009/1, 2009/2, 2009/3. Sajnos a 2010-es verseny beszámolóját nem fejezte be.

Szabó Béla (2009)

Arev (2010)

Lesi Zoltán (2010)

Mjocinak nem sikerült (2010)

Bozót kalandjai biciklis kísérőként (2010)

Remélem, minden link működik. Szeretném bővíteni az összeállítást, írjatok bátran, ha tudtok még jó leírást!

Rendkívül pörgős hét után (minden nap 6 körül keltem és rengeteget kellett dolgozni) erős voltam, és szombaton is felkeltem "korán" (8 előtt), hogy elmenjek a Nike Futóklub szokásos heti edzésére, ami most megint a Margitszigeten volt (hét közben nem is jutottam el futni).

Szokásos módon késve indultam, de szombat reggel jól lehet parkolni a Margit híd közelében, ezért a melegítés elejére még éppen odaértem (igaz, ehhez az autótól a MAC-ig futni kellett, tehát a bemelegítés már nem volt olyan lényeges). Két távot terveztek: a haladóknak két kör könnyen (Vajda Zsuzsi szerint), kezdőknek pedig egy kör volt az adag. Természetesen én a két körre indultam. Amatőr módon nem kötöttem második csomót a cipőfűzőmre, így kb. 100m után már meg is kellett állnom cipőt kötni. Ettől persze jól lemaradtam, 5 perces km-eken belül futva sem értem utol 3 km-en az élbolyt. Ott feladtam és inkább Knipl Pistával beszélgetve mentem a kör végéig, ezzel együtt bő 5 perces km átlaggal zártam az első kört. Pista ott kiállt, mert elkezdtett görcsölni a vádlija.

Innen kénytelen voltam egyedül menni, és valahogy nagyon szenvedős lett ez a második kör. Egyedül voltam, végig anyáztam magamban, amiért nem vittem zenét (arra számítva, úgyis beszélgetek majd valakivel). Alig birtam kivárni, hogy beérjek a célba, nem is esett igazán jól a futás (talán fáztam is, pedig nem volt nagyon hideg), és azon rettegtem, hogy mire beérek, elfogy a rétes :-) Ráadásul a kis szennyesorrúak nem vártak meg a tombolával, mire odaértem, már a második számot húzták.

Ennyit a két könnyű körről, szerintem legalább 5 perces km-ekkel tolták végig, ami nekem a legkeményebb versenytempó :-)

Rendszerint hétköznap már jártatom az agyam azon, hogy a hétvégén merre fussak. Igyekszem mindig valami újat kitalálni, fő a változatosság. Az előző hétvégén a Citadellára esett a választásom, most valami másra vágyatm, így a Margit-sziget lett a befutó, méghozzá úgy, hogy otthonról futva megyek odáig is, végig a bicikli út mellett. Korábban már Roadrunner 77-el (Futóblog) bejártuk ezt az útvonalat és egész jónak tűnt, annak ellenére, hogy a frissítésről megfeledkeztünk. A táv kb. 21 km, ez pont jó lesz.