Rendszerint hétköznap már jártatom az agyam azon, hogy a hétvégén merre fussak. Igyekszem mindig valami újat kitalálni, fő a változatosság. Az előző hétvégén a Citadellára esett a választásom, most valami másra vágyatm, így a Margit-sziget lett a befutó, méghozzá úgy, hogy otthonról futva megyek odáig is, végig a bicikli út mellett. Korábban már Roadrunner 77-el (Futóblog) bejártuk ezt az útvonalat és egész jónak tűnt, annak ellenére, hogy a frissítésről megfeledkeztünk. A táv kb. 21 km, ez pont jó lesz.
Reggel még bekaptam egy pár falatot majd indulás. Úgy döntöttem viszek magammal egy fél liter vizet, jól jöhet még. Nagyon jó volt az idő, annyira, hogy elkezdtem azon gondolkodni, hogy módosítok az útvonalon és a tervezett 1 szigetkör helyett megpróbálkozom 2-vel, még éppen időben jutott eszembe, már majdnem elkezdtem gyorsulni, de így tudatosan visszalassultam. Érzésre olyan 5:50-6:00-ás km-eket mehettem, ezt a sebességet általában jól be tudom lőni, mert ilyenkor van meg bennem az az érzés, hogy a világ végéig is el tudnék futni, annyira kényelmes. A Szabadság hídig nagyon kellemes volt, utána következett az a rész, ahol már több gyalogosra és biciklisre számítottam, igazam is lett, a jó idő vonzotta az embereket, a biciklisek eléggé tudnak frusztrálni, mikor 10 centire süvítenek el mellettem annak ellenére, hogy lenne helyük bőven, ráadásul nem a felfestett bicikli úton futottam, hanem mellette a járdán. Nem idegesítettem magam, legalább lefoglaltak, így hamar oda is értem a szigethez, sajnos bejutni a szigetre még mindig meglehetősen macerás, de megoldottam nagyobb időveszteség nélkül.
Megérkeztem, még mindig erős volt bennem az elhatározás, hogy a mai lesz az a nap, amikor megdöntöm az egyéni távrekordomat. Elkezdtem az első kört, eddig csak egyszer futottam a szigeten, de máris beugrott mi volt az, ami akkor sem tetszett, a rekortán. Olyan érzés nekem mintha nem tudnék rendesen elrugaszkodni róla, mintha nem lenne rugalmassága. Úgy döntöttem inkább mellette futok, jó sokan voltak kint, persze lehet, hogy csak annyian mint máskor, én csak a Kopaszi gáttal tudom összehasonlítani. Az első kör vége felé kezdtem meginogni, elkezdtek olyan gondolatok motoszkálni a fejemben, hogy „jó lesz mára 21 km is, mi van ha nem bírom, nem a gáton vagyok ahonnan maximum 2 km és otthon vagyok, bérlet sincs nálam, lehet hogy hagyni kéne ezt”. Aztán erőt vettem magamon még egy körhöz, persze a tempómat megint vissza kellett fognom, mindig ez van, automatikusan elkezdek begyorsulni ha nem figyelek oda, van bennem egyfajta versenyszellem, ami miatt mindig meg akarok mindenkit előzni, de ez itt most nem fog menni és nem is cél. Folyamatos kontroll alatt tartva a sebességem eltelt a második kör is, irány haza.
Már 18-19 km-nél járok és egész jól bírom, van még egy kis vizem is, nem lesz itt semmi gond. Egy darabig nem is volt, egészen a Lánchídig, akkor vettem észre, hogy nagyon fogy a frissítőm és nem lesz elég, tartalékolni kell, a lábamat is elkezdtem érezni, fáradtam. A Gellérten már bele kellett sétálnom, a vizem teljesen elfogyott, szenvedtem, igazi mentális harcot vívtam, de nem adtam fel mert már nagyon közel volt a cél, persze ahol tudtam a rövidebb utat választottam hazáig, ennyi belefér gondoltam ennyit megérdemlek. Nagyon lassan teltek a méterek, az infoparkon keresztül mentem és úgy éreztem nagyon lassú vagyok és a lábaim fáradtak, de a piros lámpa adott egy kis pihenőt, hogy össze tudjam magam szedni és otthon aránylag értelmes ábrázattal reprezentálni magam, a végére még egy kis sprint is belefért.
A vége pontosan 26 km lett, sokat nyújtottam utána még be is krémeztem a lábam (ami nagyon jó ötlet is volt, mert másnapra csak enyhe izomláz maradt) és rögtön ebédeltem. Egész délután éreztem a frissítés hiányát, ha valamit tanultam ebből az az, hogy bizony ne csak vizet vigyünk magunkkal hosszabb futásokra, hanem lehetőleg energia szeletet és iso italt is. Erre a hónapra 200 km-t céloztam be, már több, mint 120-nál járok így a következő két hét laza lesz, nem erőltetem a hosszú futásokat.