Két év kihagyás után, amikor Navixaf céges csapatban futott, 2019-ben és idén ismét visszatért a csapat az Ultrabalatonra. Bár tavaly gyorsan írtam egy előzményposztot, de a 2019-es UB-ről már nem sikerült írni. Kár, mert lassan már össze is keverednek a tavalyi és az idei verseny emlékei. Sőt, most már azon is túl vagyunk, hogy a jövő évi nevezésünk nem sikerült. Így lehet, hogy ezek voltak az utolsó hivatalos UB-ink. Tervezzük azonban, hogy magunk megoldjuk nekünk tetsző időpontban és talán kisebb tömegben.
2019
Ha jól emlékszem, 2019-re még gond nélkül tudtunk nevezni. A gond az volt, hogy nem voltunk meg öten. Sekiwake és Tibs71 még mindig nem vállalták a részvételt. Csocsó igen, csakúgy mint Pantomimes. Végül aztán Navixaf beszervezte Gabit, így először volt női futótagunk (bicajos kísérőnk már korábban is). Gabi rávett minket arra, hogy csináltassunk csapatpólót is, e téren is újszerű volt ez az UB.
Fokozatosan növekvő havi terheléssel áprilisra sikerült eljutnom a 100 km/hónapig. Nem sok amúgy, de áprilisban edzettem előbb napi 2×, majd 3×10 km-t is. A sarkammal nem is volt nagy probléma, de volt más. Húsvétkor egy hasi, deréktájon kialakult fájdalmas duzzanat miatt be kellett mennem az SBO-ra. Sérvgyanús volt, de aztán ezt ultrahanggal kizárták. Cellulitist diagnosztizáltak (ne röhögj, te tudod rosszul: a narancsbőrnek cellulit a neve, a cellulitis egy bőrbetegség). Antibiotikumot kaptam, el is múlt. Akkor még nem tudtam, hogy...
Új helyszínről indult az UB, legalábbis nekünk, hiszen 2016-ban még Aligán volt a rajt és a cél, most pedig Füreden, az Annagorában. Gabi külön érkezett, és nem tartott velünk a zamárdi szállásra sem. Külön élmény volt, hogy komppal keltünk át Füred és Zamárdi között, a víz itt mesésen szép színű.
Rajtfotó 2019, befutóidővel is feliratozva
Viszonylag az elején kezdtem, Akaliról Köveskálra. Nekem meleg, napos és szintes is volt ez a 11 kili. Zánka után az emelkedők egy részén sétáltam is. mert tartalékolnom kellett a másik három szakaszra. Azért a korábbi évekhez képest eléggé aluledzett voltam, a gyaloglás révén sikerült is 6:26-os átlagot elérni... Térképet nem szúrok be, kattints ide hozzá.
Az első szakasz végén
Tudtam, hogy ezután eljön az én időm: lemegy a nap, jön a hűvös éjszaka, az első szakaszt csak túl kellett élnem, megóvni az izmaimat a későbbiekre. A következő szakaszon, ami sík is volt, sokat gyorsultam is. A 10,5 km-es távon Berénytől Fenyves nyugati végéig 5:58-as tempót sikerült futni a sötétben és nem kellett sétálnom sem közben. A szakasz igazi jelentősége az, hogy ez volt az utolsó (hosszabb) etap, ahol még eddig nem futottam a Balaton mellett. Ha úgy tetszik: 2011 óta fokozatosan körbefutottam a Balatont!
Teljes a köröm! Ezeket futottam a Balatonnál (UB-k és nem UB-k együtt)
A harmadik szakaszom volt a leghosszabb, még mindig a sötét éjszakában. Balatonföldvár Keleti strandról indultam a Siófok Nyugat állomásra (térkép). Ez 12,7 km volt, ami kicsit rosszabb volt, hogy mindezt szakadó esőben kellett megtenni. Ehhez képest jól éreztem magam, úgy tűnt, hogy a tempóm is jó. A végén lassulhattam, mert 6:21 lett az átlag, pedig most sem álltam meg, belesétálni sem kellett. Ahogy a csuromvizes ruhát és cipőt próbáltam aztán lecserélni a váltás után, olyan iszonyúan begörcsölt mindkét lábam, hogy azt hittem, ki sem áll belőle. Nehéz volt elhinni, hogy képes leszek még egy szakaszt lefutni. Felöltözni is kihívás volt. Végül Csocsó mentett meg (a csapatot is), hogy volt nála sótabletta. Bevettem kettőt és pár óra múlva újra sikerült futni.
Váltás Csocsóval, indulok az utolsó szakaszra
Az utolsó szakasz ismét 10km feletti lett, Balatonalmádi Nyugat és Csopak között. Eddigre elállt az eső, de közben 5-10 percre újra elkapott egy zápor. Újra melegedett az idő, de séta és görcs nélkül ment ez a szakasz is. Volt egy vonat miatti kényszerű megállásom, ahol elfelejtettem a saját órámat leállítani, de a chipes időmérés idejét és az időjóváírást nézve az átlagom 6:12 lett, vagyis gyorsabban futottam, mint a görcs előtt.
Célfotó 2019. Balról: Navixaf, én, Pantomimes, Gabi, Csocsó
Csapatszelfi a célba érkezés után
Az UB után ismét kijött a bőrpír, újabb antibiotikumra elmúlt. Aztán újra kijött, és már antibiotikumot sem kértem. Ez megismétlődött még vagy háromszor, és ekkor betelt a pohár. Elmentem a bőrgyógyászatra az áprilisi leletekkel. Mintát vettek, laborelemzés, egyúttal szigorú mozgási tilalom a "műtét" miatt. A laborvizsgálat eredménye kizárta a cellulitist. Az egész bőrklinika összes orvosa konzíliumot tartott, de fogalmuk sem volt, mi is akkor a bajom.
Lekopogom, de azóta a tünetek rejtélyesen elmúltak. A háziorvosommal azt sejtjük, hogy a fokozott futóterhelések okozták. Júliustól viszont hosszabb kihagyás jött: a júliusi leállás után az év végéig kb. 100 km-t tudtam csak futni, épp akkor, amikor már ismét egész jól ment, még nyáron is tudtam hosszabbakat futni (minden relatív, ez 16 km-eket jelent) egész jól.
2020
Az idei versenyre eredetileg nem sikerült nevezni, de a várólistáról némi panaszkodás után végül bekerültünk. Gabi nem tudott jönni, így megint négyen maradtunk. Csocsó most már stabil csapattag lett, harmadszor jött velünk. A csapat másik három tagja, Navixaf, Pantomimes és én eddig minden Ennyire futja! csapatban benne volt(unk). Aztán jött a vírus, a májusi versenyt lefújták, aminek örültem is, mert februártól sikerült csak rendesebben futnom a nyári leállítás után, de ez csak havi kb. 80 km volt.
Hittem is meg nem is, hogy május helyett ősszel lesz a verseny, de a nyári melegben nagyon nem ment a futás. Féltem attól is, hogy nagyobb terhelésre megint kiújul a bőrnyavalyám. Júliusban 50, augusztusban 40 km jött össze. Szeptemberben kicsit már több, 70... Mégis kiderült, hogy lesz október elején verseny.
Szóval összegezve csak be kell látni, hogy évről évre gyengébben tudtam felkészülni az UB-ra... Mondtam is a többieknek, hogy jövőre nem akarok menni, de Navixaf meggyőzött, hogy az első futásunk 10. évfordulója jön. Sőt, Sekiwake is jelezte, hogy 2021-ben már szívesen jönne.
Időközben mindenki nyafogott egy kicsit, hogy ha lehet, kevesebbet is szeretne futni, mint eddig (én is). Így egyértelmű volt, hogy találnunk kell ötödik csapattagot. Már megint! A régieket nem tudtuk bevonni, bár mindenkit megkérdeztünk. Gabi és Navixaf is keresett és végül kiegészült a csapat. Kábé nyolc beosztást csináltam, mire mindenkinek jó lett a szakaszok elosztása. Elvileg szerettem volna 5 részre bontani a távomat, mert azt éreztem, hogy a hosszabb távok nagyon megfognak, de mondjuk 8 km után hamar regenerálódok. Végül azonban inkább a többieknek kedveztem, és így az lett belőle, hogy négy szakaszom lett, ráadásul az utolsó kettő úgy, hogy közte csak 1 óra pihenőm volt... Mindenesetre vettem sótabit, bízva a tavalyi csodás hatásában.
Hivatalos rajtfotó 2020. Balról jobbra: Pantomimes, Navixaf, Péter, Csocsó és én.
Négyen a tavalyi csapatpólóban!
Péterrel utaztam Szegedről, Füreden találkoztunk a többiekkel. Megint kompoztunk Zamárdiba a tésztaparti után (épp csak addig vehettük le a maszkot). Szokatlanul korán volt a rajtunk, így nem alhattunk túl sokáig, sőt mivel a komp még nem is járt, kerülnünk kellett jó sokat. Utolsóként kezdtem a futást, így megúsztam a szintes részeket. Gyenesdiáson kezdtem, Fenékpusztáig kellett mennem. Sajnos a gyenesi fagyizó zárva volt, pedig jó idő volt, jólesett volna még rögtön a futás előtt is. Keszthelyig jó időt futottam, de utána a nádas meg a nyugati part nem akart véget érni, így a 9,9 km 6:06 átlaggal ment le, ami pedig főleg öröm, nem kellett sétálnom sem. Jobb állapotban ért véget az első szakaszom, mint tavaly.
A második etap Balatonszárszó-Zamárdi közt a leghosszabb volt az ideiek közül (10,8 km, 6:19 átlag). Mivel sem tavaly, sem idén nem volt bringásunk, a sötétben az új fejlámpámmal és óvatosan mentem. Az első felében megint elég jól ment, de féltáv után belassultam, amit az átlag is mutat. Nem akart ennek sem vége lenni, de nem álltam meg, sétálni sem, sőt egyik szakaszon sem álltam meg a frissítőállomásokon sem. Idén eltörölték a műanyag poharak használatát, saját kulacsba lehetett fizet és izót engedni. Inkább vittem palackot, még éjszaka is, és a szakaszaim végén újratöltöttem.
Közben folyamatosan az időképet néztük, mert "Nyugat felől jött a dzsihád", ahogy Csocsó mondta. Egy éjszaka átvonuló zivatarfront, súlyos esőkkel. Az ég lassan beborult, villámok és halk morajlás kísért bennünket. Mégis bíztunk benne, hogy megússzuk. A harmadik futásom (Balatonfűzfő-Balatonalmádi strand) egy korábbi esőfront után, de szárazban indult. Örültem is. A 9,4 km eleje megint gyorsabb volt, majd fáradtam (az átlag 6:17 lett végül). Itt volt egy kis szint is, bár nem volt vészes. Kb. 500 méterrel a váltópontom előtt eleredt az eső. Egy percen belül dézsából ömlött, szóval szinte azonnal ronggyá áztam. Várhatott volna még 5 percet. Viszont a sótabletták működtek, görcsnek veszélye sem volt, igaz, hűvös éjszaka volt.
A zivatar megint elállt hamar, szárazba öltöztem, bár tudtam, hogy 1 óra múlva megint futnom kell. A lábam most már nem aggasztott, de borzasztó álmos, kimerült voltam. Csopakon vártam Navixafot, aki lassan érkezett, de szerencsére nem esett. Fáztam, de nem volt olyan rettenetes hideg. Aztán utolsó váltás, Csopak-Füred Annagora, én leszek a befutó. Még mindig éjszaka volt, már a harmadik sötét szakaszom. Füredre beérve ismét leszakadt az ég. A Tagore sétányon már bátran gázoltam bele a bokáig érő tócsákba, mindegy volt. Jól éreztem magam, végig futottam, sokakat előztem, de vártam a 7,9 km végét. Nem értem miért, de a hivatalos chipes mérés szerint 6:35 volt az átlagom -- szerintem ennél gyorsabb voltam. A saját órámat a célban elfelejtettem leállítani.
És ekkor indult a dráma. A csapat sehol (persze ömlött az eső, ahogy lefért). Nem mentem be a befutó fotózásra, mert egyedül nem akartam. Az esőre számítva nem vittem mobilt se, így nem tudtam felhívni őket. A parkoló autótengerben bolyongtam, mint tű a szalmakazalban. Sehol senki. Kétségbeestem, egyre jobban fáztam. Legalább 20 perc bolyongás után láttam meg Pantomimest, akinél volt egy száraz pulcsi és egy esőkabát. Átöltözés közben letettem a fejlámpát, és ott is felejtettem. (Vadi új volt.) De csodák csodája nem fáztam meg, Covidos sem lettem, és újra körbefutottuk! Nyolcadszor vettem részt az UB-n, ez jó érzés volt. A befutófotózkodást kihagytuk, menekültünk vissza az autóba és haza Zamárdiba aludni.
Befutókép helyett a rajt előtti dobogózásunkat tudom idetenni... a befutóképet elmosta az eső
Idén szorgosan fotóztam, így mindenkiről elég sok képem van. A többiek sajnos nem fotóztak, így rólam futós kép nincs, csak a rajt előtti csoportkép és a hivatalos rajtfotó. És mivel 2021-re megint nem sikerült nevezni, ez lehet, hogy az utolsó (hivatalos) UB-m. Privátban szeretnénk elmenni, remélem, ily módon azért a 10. évfordulót méltón meg tudjuk ünnepelni!
