Tavaly Sanyosz75 egyik Futóblogos kommentjében írta, hogy járt a Citadellán futólépésben, térképet is osztott meg, melynek hatására én is vettem a bátorságot, hogy meghódítsam ezt a terepet. Akkor nem sikerült valami jól, talán nem melegítettem be rendesen, vagy túl nagy hévvel vágtam neki az emelkedőknek, ki tudja, a lényeg, hogy kicsit lesérültem.
Idén januárban újból vettem a bátorságot és megpróbáltam, ezúttal már megfontoltabban. Míg tavaly gyakorlatilag egyből nekiestem a hegynek (a Gellért tértől gyakorlatilag függőlegesen mentem fel) idén egy sokkal "kíméletesebb" útvonalat választottam.
Hogy egészen pontos legyek az útvonalat előre nem néztem ki, inkább csak elképzeléseim voltak, hogy merre is menjek. Otthonról indultam és nagy nehezen lebeszéltem magamat egy bemelegítésnek szánt kopaszi körről, majd visszafelé ha még belefér, gondoltam, nem kell elsietni. Igazából azt szerettem volna elérni, hogy egyenletes tempót tudjak diktálni az úton, tehát vízszintesen, felfelé és lefelé is tudjam hozni a hasonló kiliket. Természetesen már az elején elrontottam, 5:29, 5:17, 5:30, 5:27 egészen a Gellértig, egészen nyilvánvaló volt, hogy ezt az egyébként tőlem egész gyors tempót nem fogom tudni tartani az emelkedőkön. A Bartók Béla úton felfelé még egy 5:37 összejött, aztán felkanyarodtam a Ménesi úton, BUMM, 6:40, hát igen, a saját hibámból se tanulok mégis mire számítottam. A Ménesi úton egész sokáig futottam, még lejtett is, így lassan újból gyorsultam, 6:09, majd megint emelkedő és itt kezdődtek a földön túli, megmagyarázhatatlan dolgok. Gyorsultam, méghozzá nem is kicsit, nagyon, a következő 3 km egészen a tetejéig így nézett ki: 5:09, 5:03, 5:06. Fogalmam sincs ezt hogyan szedtem össze, de nagyon jó ritmust sikerült tartani. Remek érzés volt megérkezni a Citadellára, mély büszkeséggel töltött el, hogy a járókelők hülyének néztek, a megdöbbent arcok, hiszen csak akkor hiszik azt, hogy nem vagy normális, ha olyat csinálsz amire ők nem lennének képesek. A kedvenc részem a szobroknál van, ott vált az emelkedő lejtőbe, ilyenkor már inkább mosolyog az ember, hiszen jöhet a második rész, de ennek az eleje csupa móka és kacagás, hiszen revansot vehetünk a hegyen.
Természetesen próbáltam kontroll alatt tartani a sebességem, de az első klikk lefelé így is 4:39 lett, majd egészen hazáig sikerült 5:10 alatti tempót összekalimpálnom. A hegyen lefelé egy másik útvonalon jöttem, szeretek arrafelé nézelődni. Amikor kiértem a Bartók Béla útra kicsit el is szomorodtam, hogy már vége is a mókának, szerintem ennyire még nem élveztem a futást. Ha kopaszi kör nem is, de egy Magyar tudósok körútja belefért hazafelé, majd zárásképp egy 4:47-es kili, így lett vége a 15 km-nek.
Zárásképp száraz tények: 15 km, 1:20, tehát 5:21-es átlagtempó.