Az előző bejegyzésemben már írtam, hogy eljött az ideje a neutrálisról stabil futócipőre váltásnak. Még a meglevő, stabilnak mondott Nike Lunarglide cipőmből is (érzésre) hiányzott a túlpronálás elleni védelem (vagy kevés nekem, amennyi van benne). Ennek tudtam be, hogy egy ideje lábfájdalmakkal küzdök, és bízom benne, hogy ezek elmúlnak a helyesen vezetett lépésekre átszokással. Hosszas vekengés után az interneten rendeltem cipőt, a Brooks gyártó Adrenaline GTS 12 nevű modelljét, amit itthon sajnos sehol nem forgalmaznak.
Éppen a hétvégi futás előtt érkezett meg, ezért magammal vittem Makóra. Oda voltunk hivatalosak ugyanis bencsikp-vel egy baráti futásra, amit a Marosmenti Mocorgók Baráti Köre Sportegyesület szervezett. Kellemes, nem túl hideg és száraz idő fogadott, rövid üdvözlések és eligazítás után útra keltünk.
Az úticél Tótkomlós volt, együtt indult neki a csapat, de elég hamar szétszakadtunk.
Makóról kiérve már az utolsók között voltam. Nem akartam nyomni, féltem, hogy megfájdul a lábam, sőt úgy készültem, hogy kb. félúton kiállok. Az új cipő jól muzsikált, érezhetően keményebb, stabilabb érzés volt benne futni, min a Nike Lunarglide-ban. 15 km-nál visszavettem a Nike-t, mert nem akartam egyszerre túl sokat futni a stabil csukában. A különbség döbbenetes volt: a Brookshoz képest a (Pegasusnál keményebb és eléggé viseletes) Lunarglide-ban futni olyan érzés volt, mintha pudinggal lenne megtöltve a talpa. Ezután pár km-enként oda-vissza cserélgettem a cipőket, minden alkalommal másra és másra odafigyelve. Azt hiszem sokat tanultam a dologból. A cipőcserélgetések miatti időveszteséggel nem foglalkoztam, ugyanis 15 km körül kiszálltak az útitársaim, így lényegében én voltam a mezőny utolsó embere. Külön köszönet illeti a türelmes kisérőket, mert én is kaptam a finom meleg teából, gyümölcsből, rágcsából ugyanúgy, mint a mezőny eleje.
Nagyon jól esett a futás, előttem kb. 1 km-el láttam a sporttársakat, de nagy biztonságérzetet adott, hogy tudtam: a kisérőfurgon meg fog várni, és beszállhatok, ha megfájdul a lábam. Nem így történt, és 2 lemaradót, akiknek görcs és húzódásproblémáik voltak, lassan utolértem és megelőztem. Tizenpár perccel bencsikp után értem be. Órát nem vittem, szépen nyugisan, nem elfáradva 6:25 körüli ezrekkel abszolváltam a 30 km-t. A befutóban éremmel vártak, a nemzetiszín szalag sem maradhatott el! A többiek már asztalhoz ültek, a forró gulyásleves nagyon finom volt és jól esett. Ezután nyakig merülve a tótkomlósi Rózsa fürdő forró termálvizébe, ellazulva tárgyaltuk ki a futóélményeket.
Nagyon kellemes összeröffenés volt. A szervezés pedig mintaszerű: a résztvevők ellátása egyszerűen semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Minden apró részletre odafigyelt a kis csapat, igazából maradéktalanul jól éreztem magam. Bencsikpnek pedig köszönöm, hogy elszállított a Szeged-Makó-Szeged útvonalon.