A Budapest Maratont sajnos a meleg miatt fel kellett adnom. Eredetileg erről is akartam posztot írni, de végül belemerültem a munkába. Mindegy is, most már nem aktuális erről írni. Viszont már akkor elhatároztam, hogy még idén megpróbálom újra a maratont, számomra ideálisabb (hűvösebb) körülmények között. Októberben egyébként kevésbé volt időm futni. A (fél)maraton után meg is betegedtem, egy egész hetet ki kellett hagynom (ez idén korábban még nem fordult elő). 10-e után kezdtem újra futni, de igazán hosszú távokat nem sikerült teljesíteni. Ehelyett igyekeztem gyorsabban futni. Futottam egy Cooper-tesztet is állapotfelmérésként. 2935 métert sikerült futni 12 perc alatt, vagy ha így érthetőbb, a 3 km-t 12:16 alatt teljesítettem. (Kevésnek tűnik a 16 másodperc, de képtelen voltam gyorsabban futni, így is majdnem kiköptem a tüdőmet...) Volt néhány lassabb futásom is, de sokszor 5:15-5:20 körüli 10-14 km-t futottam. A leghosszabb edzésem 18 km volt, 1:34:30 alatt (5:15). Októberben így 138 km edzés jött össze.
Ezek után döntöttem úgy, hogy Nagyatádon, sardip barátommal megpróbálom a maratont. November 1-jén délelőtt ő is ráért, hogy négy órán keresztül guruljon mellettem a bringán. Most épp sérüléssel küszködik az idei ironman sikeres teljesítése (11:45:20!) után, így futni nem tudtunk együtt. Viszont tudott engem menet közben frissíteni: kosaras bringával jött és a kosárba betáraztunk egy csomó palackot, kaját és indulás.
Azt gondoltam, hogy a hűvös időben nem kell majd túl sokat ennem és innom. A 18 km-en semmilyen frissítőm nem volt például. De a maraton azért más, még hűvös időben is. Így elég sokat ettem-ittam közben, enélkül talán nem is ment volna. Előbb néhány kis sós perecet rágtam el, meg egy banánt, aztán két csokit, viszont közben 4 nagy palack vizet, speedet és teát ittam meg összesen (azaz 3 litert).
Előre elhatároztam, hogy 30 km-t mindenképp lefutok, de ha az időeredmények jól alakulnak (vagyis esély marad a négy órán belüli maratonra), akkor megyek tovább. Ezért Nagyatádról Berzence felé vettük az irányt, és 15 km-nél fordultunk vissza (nem sokkal a falu első házai előtt). Eleinte kicsit aggódtam, mert a pulzus 160-ra ugrott rögtön, illetve a vádlim nagyon feszült volt. Kb. 10 km kellett, hogy kilazuljak és utána jobban éreztem magam. 5:30-as tempóval indultam, de 10 km-nél már volt egy kis lemaradásom is ehhez képest. De inkább a 11 km-es részidőt jegyeztem meg, ami kereken 1 óra 1 perc volt (5:33). Szerettem volna órán belül túl lenni az első 11 km-en, de ez nem sikerült. A fordulónál már teljesen jól éreztem magam és 1:22:44 volt az időm 15 km-nél, azaz az átlag 5:31-re javult. Félmaratoni időm 1:56:20 volt, már majdnem visszajavultam az 5:30-as tempóra. Ekkor ismét kicsit lassulni kezdtem, mivel emelkedők is jöttek, de a 30 km-en a tervezett 2:45:00 időt majdnem sikerült elérni: 57 másodperccel csúsztam ki, vagyis az első 30 km 5:32-es átlagot hozott. 

Már éreztem, hogy kezdek fáradni, de azért nem volt szörnyű. Másrészt tudtam, hogy most már 6 perces km-ekkel is beérhetek négy órán belül. Fel sem merült bennem, hogy megálljak. Sokat segített sardip biztatása is. Gyakran ő tukmálta rám a frissítőket, amit én már hajlamos voltam elfelejteni, de nagyon jól tette. Közben végig szóval is tartott, időnként persze én is megszólaltam, de olyankor kezdett kevés lenni a levegőm. Enni és inni sem álltam meg, de amikor épp rágtam azt a száraz perecet, majdnem megfulladtam, feljebb ment a pulzusom is. Egyébként a kezdeti 160-as pulzus már nem emelkedett tovább, 34-35 km után ugyan sokszor volt 166 is, de ezzel még nem volt bajom.
A berzencei oda-vissza út után elindultunk egy másik közeli falu, Tarany felé. Mindkét úton sokszor mértünk már távolságot, bringával, autóval és mapmyrunnal egyaránt, így itt is tudtuk, hol kell majd fordulni, hogy pont 42,2 km legyen. 33 km-nél még pont belül voltam a 3:03:00-n, azaz az első 11 km-en nyújtott átlagom még mindig megvolt (de a második 11 km gyorsabb volt az elsőnél 50 mp-cel, a harmadik pedig lassabb ugyanennyivel, mint az első). A 30-36,1 km közötti szakaszt 34:34 alatt tettem meg, ez a szakasz már csak 5:40-es volt, összesen ekkor 3:20:31-et mutatott az óra. Majdnem 40 percem maradt bő 6 km-re és ekkor már biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. De... a nagy mumusom, az utolsó 4 km és a szinte menetrend szerinti begörcsölés még közbeszólhatott volna. Kb. 37 km-nél a jobb combom belső oldalán be is jelzett egy izom. Rendszerint ez szokott előbb megfájdulni, de mégis eddig mindig a bal combom görcsölt be. Persze most szedtem a magnéziumot, tehát bíztam benne, hogy nem lesz baj - de azért a végén már semmit nem mertem kockáztatni. Sem tempóváltást, sem az utolsó dombon az erőlködést nem kockáztattam meg. Az utolsó 6,1 km már 36:25 lett, ami 5:58-as tempó csak, de ez már bőven belefért. Nem görcsöltem be és folyamatos futással, holtpont nélkül, de fokozatosan elfáradva szakítottam át a képzeletbeli célszalagot 3 óra 56 perc 56 másodperc alatt.
2005 óta kitűzött célom a négy órás maraton, de eddig sosem sikerült. Még sosem futottam annyit egy év alatt, mint amennyit már idén teljesítettem. Ha hűvös idő lett volna Pesten, szerintem ott is sikerült volna, de így is nagyon örülök, még akkor is, ha ez nem az eddigi legjobb maratoni időm ("csak" a második). Sokat gondolkodtam viszont, hogy könnyebb volt-e így lefutni a maratont a pestinél. Pro érvek: nem kellett várnom a négy km-kénti frissítésre, ott ettem és ittam, ahol jólesett. Nem kellett szenvednem a műanyag poharakért való tolongásban és megállnom, hogy megigyam. A palackból sokkal könnyebb inni és nem ömlik a cipőmre az izó fele. Folyamatosan szóval tartottak, biztattak, sőt a mellettem guruló bringa talán egyfajta pace-makerként is segíthetett. Könnyebb és kellemesebb is volt a pálya: köves úton ugyan, de erdők-mezők közt futottam. A kontra érvek száma kisebb: Pesten azért versenyhangulat van, a nagy tömeg szintén felspannolhatja az embert. Ami a szintkülönbségeket illeti, Nagyatád körül valószínűleg több volt az emelkedő, mint a budapesti hidak, felüljárók, felhajtók esetében. Ezért azt gondolom, hogy ez az az idő, ami a mostani edzettségemben benne volt, és ezt mindkét helyszínen (vagy máshol is) meg tudtam volna csinálni.
A sok edzésnek azért megvan az eredménye. Csapat- és bloggertársaim, akik még nem futottátok le a maratont: Nektek is sikerülni fog! Méghozzá szintén négy órán belül, ismerve az edzettségeteket és az eddigi eredményeiteket. Hajrá mindenki!