Csapatunk Ultrabalaton köréről teljesebb és élvezetesebb beszámolót úgysem tudok írni, mint Pantomimes és bencsikp, így csak a saját szakaszaimra és gondolataimra fogok koncentrálni az én bejegyzésemben.

 

Régen vártam ennyire futóeseményt, mint amennyire az 5. Ultrabalaton vártam. Egyrészt ez volt az első csapatban teljesített versenyem, vártam a találkozást a csapattársakkal, kíváncsi voltam hogy fog kialakulni az összhang, hogyan teljesítünk éjszaka és vártam a Balatont, amit egyre jobban szeretek, de igazán nem ismerek.

Mivel az év során egy makacs lábfájdalommal bajlódok, kicsit tartottam attól, hogy hogyan fogom bírni a sorozattehetést. A múltkori tesztünk megmutatta, hogy erőnlétileg rendben vagyok, és reméltem, hogy a lábam is úgy akarja, hogy a tervek szerint fussak.

 

Jó ötlet volt a verseny előtti napon Tihanyba utazni. Köszönet Navixafnak a Budapest-Tihany fuvarért, Szegedről igen nyűgös lett volna végig vonatozni. Nyugi volt, mindenre volt idő, nem kellett kapkodni, felmértünk a rajtterületet és kiderült, hogy a csapatösszhang is rendben van: az este energiafeltöltéssel és kellemes beszélgetéssel telt.

 

Szombaton érdekes volt a rajt, sokan sürgölődtek a Belső-tónál, de én még nem izgultam, hiszen csak kb. 5 óra múlva fogok futni. Utunk elején jó volt újra a Káli-medencében bolyongani a tavalyi nyaralásunk után. Féltem, hogy a fájós lábamnak betennének a szintes részek, ezért én itt saját kérésemre nem futottam. Ezt egy kicsit bánom, mert jó lett volna a közúton nyomulni ebben a gyönyörű tájban. (Valahogy van valami különleges érzés, amikor egyik faluból átfutok a másikba. Ilyenkor használom a futást: eljutni A-ból B-be, nem pedig értelmetlenül körözök, amit nagyon nem szeretek.) Másrészt pedig így utólag az gondolom, hogy a lábam is bírta volna szinteket.

 

 

 

1. szakaszom,16.1 km: Badacsonytördemic (46.5 km)-Vonyarcvashegy (62.6 km)

Itt vettem át tehát a csapatból utolsónak a stafétát innentől lényegében szintmentessé válik a terep, és innen tér rá a verseny útvonala a Balaton körüli bicikliútra. A Szigligeti vár és környéke gyönyörű. Tavaly sokszor tekintettem le a várból az útra, amin most futottam. (A képen alul a fasor mellett.)

 

 

 

 

Az idő érdekes volt: nem volt túl meleg, de a Nap erősen tűzött, így sapkát vettem.

 

 

A szél élénk volt, állandóan felhajtotta az elöl levő rajszámom, ezért a hátamra fordítottam. Miután a lábam bemelegedett, a fájdalom elmúlt, semmilyen nyűgöm nem volt, nagyon élveztem a futást. A tempót pulzus alapján kontrolláltam, de természetesen többet engedtem, mint egy félmaratonon, így a tervezettnél gyorsabban haladtam. Az egyik frissítőponton megörültem a kólának, de olyan meleg volt, hogy nem tudtam meginni. Sajnáltam kidobni, de ez van, ha az ember finnyáskodik. Bicajjal elment mellettem Bitliszbá, aki a csapatnevünkön humorizált, ezért megígértem neki, hogy lehagyjuk őket. (No persze ők nem 5, hanem 2 fős csapatként nyomultak.) Balatongyörök közeledett, de a Szépkilátó mellett sajnos nem mentünk el (bár beharangoztam Rodrigueznek, sőt bíztattam, hogy tegyen egy kis kitérőt a látvány kedvéért), mert az bicikliút lemegy a parthoz közelebb. Ennek is megvolt a hangulata, kevesebb forgalom, és növények sűrű zöld fala kísért mindkét oldalról. A stafétát egy erdőszéli váltóponton adtam át pantomimesnek, miután kibukkant az út a sűrű növényzetből. Itt összefutottunk Lillával az edzésonline-ről , akivel végre így offline is találkoztunk. Ő éppen egy eszeveszett tempójú rohanásra készült és a csapattársát várta.

 

Elköszöntünk, összekaptam magam, gyors átöltözés, és jóleső nyújtás utána kertek alatt eltekeregtünk a Keszthely utáni váltópontra. Ekkor én már nagyon éhes voltam, aminek kb. 20 másodpercenként hangot is adtam :-) Végül nagy nehezen találtunk egy büfésort, ami nyitva volt. Persze ételválaszték már szinte semmi. Bevállaltam 2 lekváros palacsintát és egy hamburgert. Évek óta nem ettem hamburgert, és mivel egy ideje cikkezgetnek a jó kis békebeli "retró" hamburgerről, kíváncsi is voltam a régi ízre. Gyorsan megállapítottam, hogy az égvilágon semmit nem vesztettem az elmúlt évek alatt, és további hosszú évekig megleszek ilyen hambik nélkül...

Ezután következett Balatonmáriafürdő körül a naplemente, a tópartról a Badacsony irányába lenyugvó Nap szépen festette az eget. A hely nem tetszett túlságosan, de lehet, hogy el kellene ide jönni pár naplementét megnézni, olyan megkapó a háttér. Itt ismét online ismerősbe botlottunk: angelday (a Futóblog szerkesztője) személyében, akivel pár szót és egy offline kézfogást váltottunk.

Az éjszaka beköszöntével egyre kevesebbet láttunk a vidékből, amit egyébként sem nagyon ismerek, így igyekeztem a következő futásomra koncentrálni.

 

2. szakaszom, 20.8 km, Balatonszemes (123.1 km) – Széplak (143.9 km)

Hangulatos váltópont volt ez fáklyákkal és egy vasúti átkelővel. Volt időm rendesen bemelegíteni, és a cipők közül a kényelmesebbiket kiválasztani. Nagy biztonságérzetet adott, hogy Rodriguez elvállata, hogy cipeli a hátizsákjában a másik cipőmet, ha valami gond miatt cserélni kellene. Ezt a szakaszt végig fejlámpával futottam, amire bizony szükség is volt, ott is, ahol volt közvilágítás. Ezen a váltóponton döbbentem rá, hogy utolértük az egyéni mezőny végét. Kicsit sajnálom, hogy az egyéni futókat nem láttam világosban, milyen mozgással, hogyan haladnak. Akiket innentől utolértünk, kis kivételtől eltekintve nem mutattak harmonikus futómozgást. Inkább a dolog szenvedés-küzdelem jellege került előtérbe. Előzéskor igyekeztem valami bíztatót mondani, hátha számít valamit. Sosem futok igazán gyorsan, de meglepődtem, milyen sebességkülönbséggel előzöm meg a hősiesen vánszorgókat, miközben én is csak kb. 6 perces km-ekkel nyomulok. Nagyon tetszett az a szakasz, ahol nem volt semmilyen világítás, itt a bokrok között futó bicikliúton csak a lámpám fényköre volt belátható. Hűvös éjszaka volt, azonnal megéreztem a tó melegét, ha közel kerültünk hozzá, a bokrok között viszont látszott a lehelet, talán csak 13-14 C lehetett. Jó ötlet volt 3/4-es gatyát és hosszú ujjú felsőt venni. Ezután következett a futásom legrosszabb része. Egy olyan szakasz, hol a járdára irányították a mezőny, és ha jól emlékszem az itinerre, itt a közúton nem is szabadott futni. A járdán lábnyomni lapos rész sem volt, a felszínén az aszfaltot az évek és a gyökerek teljesen összegyűrték, összetörték. A lábam alá világítva totyogtam, igyekeztem nem elesni és riasztani Rodriguezt a hátam mögött, hogy készüljön legalább a legnagyobb bütykökre. Ez a szakasz teljesen szétzilálta a mozgásomat, és amikor vége lett, valahogy utána sem találtam igazán magamra. Innentől fárasztó volt a futás, és figyelnem kellett rá, hogy ne lassuljak (de persze lassultam…). A váltás előtti utolsó pontomon megkérdeztem, hogy mennyire van a következő pont. 4.1 km-t mondtak, bár az itiner 5.1 km-t ír. Igen, az itinernek volt igaza, a végén eléggé rosszul esett, hogy még a következő kanyar mögött sem akar feltűnni a váltóhely. Éjjel 1:30 körül adtam tovább a dugókát, és reggelig "szabadprogram". Nem voltam álmos, igazán csak reggel 4 körül borultam egy kicsit meg, de természetesen nem ment az alvás a kocsiban (nagyjából 1 órám lett volna rá), igazából talán még szunnyantani sem tudtam. Az izmaim lemerevedtek az üléstől, de tudtam, hogy egy futásra még össze kell szednem magam, bármilyen rövid is az.

 

3. szakaszom, 4.2 km Balatonfüred (204 km) - Tihany (208.2 km)

Középiskolásként jártam utoljára Balatonfüreden, örültem, hogy melegítés közben megláttam a 2 híres tóparti szobrot, melyekkel 23 éve fotózott le az édesanyám. Futogattam összevissza, de indulásom után az első 10-12 percben azért erősen fájt a lábam. Pulzusmérőt nem vittem, futottam, ahogy bírtam. Itt már egyedül, mert Rodriguez előre ment, hogy nekigyürkőzhessen a tihanyi emelkedőnek. Inspiráló volt látni az apátság tornyait, tudtam, hogy mindjárt célba érünk. Mire elértem a váltópontot el is múlt az álmosság és éreztem, hogy kellemesen átmelegednek az izmaim: kedvem lett volna még tovább futni, de befutóemberünk, Tibs71 tempóját azért nem mertem elvállalni.

 

A befutóra szépen összeálltunk, utána pedig, ahogy másfél nappal korábban, összerendeződtünk egy csoportképre is. Hazaindulás előtt jól esett lemosni magamról az út porát, jó ötlet volt bizony megtartani a szállást a második napra is.

 

A végére néhány összegző gondolatot szántam.

Kezdem azzal, a kevés dologgal, ami csalódást okozott. Mint már említettem, nem ismerem Balatont. Talán emiatt, de valahogy úgy gondoltam, hogy az útvonalunk a tó pártjához közel halad, a nagy víz állandó társunk lesz. Ehhez képest tulajdonképpen csak pár helyen pillantottuk meg, nem éreztem a tó állandó jelenlétét az út során. Ráadásul, az idei évben először, a rajt délben volt. Így kb. 8-9 órával később be is sötétedett, és a befutó előtti 1.5-2 óra kivételével csak a fejlámpa fénykörét láttuk, lényegében „akárhol” is futhattunk volna.

Ha félreteszem a nyavalygást, meg kell állapítanom, hogy ez a hétvége nagyon jól sikerült! Egyrészt jó volt a csapatösszhang, kitűnően éreztem magam a csapattársak körében. A versenystratégiánkat sem hiába csiszolgattuk előzetesen, biztos, tervezhető pontot nyújtott, és szerintem jól felkészültünk fejben a várható feladatokra, nehézségekre. Örülök, hogy jól sikerültek a futásaim, nem fájt a lábam jobban a szokottnál, így nem kellett a tervezettből visszavennem.

Nagyon bízom benne, hogy csapatunknak lesz folytatása és jövőre újra futhatok a tó körül.