Mivel már az elsőn is részt vettem, (igaz, a másodikon nem), illetve nagy szimpátiával figyelem a Marosmenti Mocorgók tevékenységét, vitán felül állt, hogy mennem kell az újabb félmaratonra Makóra. A verseny egy terep-félmaraton volt a Maros árterében és töltésén, ez is izgalmas kihívásnak tűnt. Előtte volt pár esős nap, de a pálya szerencsére nem lett sáros. Viszont meglepően szintes volt, nem csak a töltésre való felfutások miatt, hanem az ártérben is.
Érkezés után találkoztam számos szegedi futóismerőssel, és olyanokkal is, akik ettől kezdve lesznek ismerősök. Ott volt Sekiwake is, de ő most nem futni jött, hanem segítőként és fotósként vett részt. Ezúton köszönöm neki a képeket! Összegyűlt a Pulzus Szeged Futóklub mezőnye is - hihetetlenül sokan vagyunk, szerencsére (pedig nem is ment el mindenki erre a versenyre).
Habár pár nappal később egy hosszú futásra készültem (erről újabb poszt lesz...) azt gondoltam, hogy itt viszonylag óvatos kezdés után megpróbálok amit lehet, beleadni. Mostanában ugyan nem edzettem gyorsan, de mégis. Mivel általában hajlamos vagyok a versenyek elején gyorsan futni, örültem, hogy a pálya első szakasza egy szűk ösvény volt, ahol nem lehetett előzni. Így meg is volt oldva, hogy ne kezdjek 5 perces kilikkel. Így is gyors volt az eleje. Az első frissítőállomáson szurkolt nekünk Sekiwake és a kisfia is. Itt még nem kellett inni, túl sűrű is volt a mezőny, mentem tovább.
Bár reggel a fák közt még hűvös volt, a 11 órai rajt után már tűzött a nap. Odafelé, Apátfalva felé haladva így melegem is volt. Féltáv előtt kicsit hosszabb szakaszon nem is volt frissítőállomás. A tempó mégis jó volt, a fordítóban a kirendelt iskolások hatalmas fogadtatásban részesítettek mindenkit. Annyira, hogy el is felejtettem részidőt nyomni 10,5 km-nél, de 55:30 körül lehetett.
Már azon ábrándoztam, hogy akár 1:51:00 alatt be is érhetek, amikor szembesültem a szembeszéllel. Elég erősen fújt, kicsit ki is billentett a tempóból, kivette az erőmet. Alig vártam, hogy visszaérjünk a fák közé. Érezhetően lelassultam, s a képek tanúsága szerint is kissé elhasználva értem újra Sekiwake-ék frissítőpontjához (ő minden résztvevőt lefotózott egyébként), ahol ismét ittam egy pohár vizet. Innen már csak 2,5 km volt, de nem tudtam már újítani a tempón. A célegyenesben lepacsiztam a szervezőkkel, Pistivel és Lalival (nekik is hatalmas köszönet, remek volt a szervezés!), és 1:53:01 alatt csaptam be a célba. Tehát lassultam visszaúton, bár nem olyan sokat, mint amennyinek belülről éreztem.
Azt tudtam, hogy nem most kell PB-t futnom, erre esély sem volt, így az időeredménnyel elégedett voltam. Azzal viszont nem, hogy közben ismét lassultam, tehát feltehetően az elején túlvállaltam magam... Persze így is sokkal jobb időt futottam, mint az első makói félmaratonon 2011-ben. Ezúttal is kaptunk egy finom gulyáslevest, ami nagyon jólesett. A csapat jó része aztán ment egy kis wellness-fürdőzésre, én viszont családi okokból siettem vissza Szegedre. Remélem, e rendezvény tartós lesz, és legközelebb is el tudok menni erre a remek hangulatú futásra.
