Harmadszor indultam el váltóban az Ultrabalatonon, tehát már sejtettem, mire vállalkozunk. Volt már ideális idő, volt hőség, most pedig az időjárás-előrejelzés alapján várható volt akár egy esős, igen hideg verseny is. Bár éjjel tényleg hideg lett és az első szakaszomon el is áztam, összességében mégis kegyes volt velünk a természet.
A felkészülésemmel elvileg minden rendben volt, hiszen bőven 800 km felett futottam öt hónap alatt, ami idénre 2000 km feletti futást jósol (ilyen még nem volt nekem). Egész tavasszal 5:30-5:40 körül futottam, de az év eddigi első nagy próbája, a Maratonfüred nem sikerült túl jól - én nem is írtam róla posztot, csak Sekiwake. Így aztán nem tudtam, mire számíthatok az UB-n. Örültem, hogy nem lesz hőség, de óvatosan inkább 6 perc körüli km-ekkel számoltam.
Neveztünk
Újra összeállt az eredeti, két évvel korábbi öt fős csapatunk: a tavalyi távollét után visszatért Tibs71, a leggyorsabb futónk. Így kissé magabiztosan 19 órás célidőt adtunk meg a jelentkezéskor. Később kiderült, hogy az utolsóként rajtoló csoportba osztottak be minket. Ennek nem örültünk: egy csomó csapattal, ismerőssel nem tudunk majd találkozni, másrészt pedig a váltópontok az első 40 km-en a tervezett időnk után 5-10 perccel zártak. Féltünk, hogy kicsúszunk, ha valakivel történik valami baleset. Ebből az aggodalomból jött egy kis bénázás. Kértük a szervezőket, hogy indulhassunk 20-30 perccel korábban. 9:55 helyett 8:15-ös rajtot kínáltak fel velünk, s ez mélyen megosztotta a csapatot. Hosszas email-váltások ellenére sem sikerült megegyeznünk... Végül a meddő vitát sikerült lezárni. Rákérdeztem a szervezőknél, hogy a pontok zárása mennyire kőbe vésett időpont. Megnyugtattak, hogy nem fognak ott hagyni senkit. Végül tehát maradt az eredeti 9:55-ös rajt.
Tájékozódtunk
Idén új helyszínről indult az UB, a Club Aliga választása szerencsésnek mondható. Egyrészt közelebb van az M7-eshez és így Budapesthez, ez főleg a hazaút során volt nagy előny. Másrészt elég nagy terület, elfért a tömeg és talán kevésbé zavartuk a turistaszezont is. Talán ezért is tették át a versenyt június végéről az elejére? Ebben is van valami. Viszont ezen a hétvégén volt a Tour de Pelso és az alsóörsi motoros-találkozó is, ami frankó tumultust okozott. A szervezés koránt sem volt olyan olajozott, mint eddig. Ez már a tésztapartin kiderült: másfél órát álltunk sorba egy tányér túrós tésztáért. Ennek prózai oka, hogy elfogyott a kaja és az isten tudja, honnan hoztak újabb adagokat. Aztán bejelentették, hogy a verseny hossza nem 212 km lesz - pedig erre láthatóan nagy
gondot fordítanak. Idén újév hajnalán 2:12-kor nyílt meg a nevezés, tavaly talán február 12-én... Bár az útvonal most először elkerüli Tihanyt, nagy gonddal újra 212 km-es pályát terveztek meg - ezúttal Zánka körüli kavarodással. (Most éjjel 2:12-re időzítem a posztot is...) Ehhez képest most a "rendőrség kérésére"a 4. szakaszon (mint később kiderült, az alsóörsi motoros-találkozó miatt) elterelték az útvonalat, ami így 1,5-2 km-rel hosszabb lett.
Buliztunk
Már a nevezéseknél is látszott, hogy hatalmas tömegek neveztek: sokkal több egyéni, sokkal több csapat. Az UB-t is elérte a divatosság átka. Tömegek jönnek, ami nagyobb szervezési munkát követel, ráadásul a szervezők láthatóan bulváros elemeket akartak belevinni a dologba. Ilyen játék, olyan tippelés, amolyan nyeremény, ki tud elrajtolni a legnagyobb showműsorral stb. A befutóérem feliratai közt is ott van a szurkolás, hangulat és buli kifejezés. Az érem szalagján pedig a "söröztünk", "fröccsöztünk", "buliztunk" kifejezés is. Sőt a "strandoltunk", "fürödtünk" is. Pedig a verseny, amit hetedszer rendeztek meg idén, eredetileg még egy József Attila idézettel hirdette magát: "a hetedik te magad légy". Ehelyett lett haverok, buli, fanta. Mindezek talán nem is zavartak volna, ha a futás viszont zavartalan lett volna. De sajnos voltak gondok. Egy csomó váltópont, főleg a déli parton (az éjszakai sötétben) nem ott volt, ahol a térképen jelezték és főleg nem ott, ahol a GPS koordináták jelezték. Emiatt néhány szakasz hossza érdekesen megváltozott, mondjuk 7,7 km helyett 9 volt. A tervszerűen haladó csapatoknak ez elég sok gondot okozott - nekünk is. Ennél is nagyobb baj, hogy a futók számára kihelyezett útvonaljelzések (többnyire a járdára fújt nyilak) néhol hiányoztak, másutt pedig egyéb eseményekre felfestett nyilak zavarták meg a futót.
Autóztunk, rajtszámot kaptunk, tésztát ettünk, söröztünk
Csapatunk szegedi tagjával, Sekiwake-kel vonattal utaztam Zuglóba, ahol most nem Navixaf, hanem Tibs71 vett fel minket autóval. Irány Aliga, útközben számos átvonuló záporral. Navixaf Pantomimest és egy mélyített zuhanytálcát szállított(a). Utóbbit aztán tovább is utaztatta, s ez a tárgy számos vicc forrása lett később. Az kevésbé, hogy Navixaf órák múltán sem jött vissza és a telefont sem vette fel. Szerencsére később épségben megkerült. Később érkezett Tibs71 öccse is, aki az idei bringás kísérőnk volt. A tésztapartin néhány szegedi és makói ismerőssel találkoztam, de újfent meg kellett állapítanom, hogy nagyságrenddel kevesebb futóismerősöm van a csapat többi tagjához képest. Többször kellene versenyre, közös edzésre járnom, nagyobb lehetne a netes aktivitásom is. De az időfaktor...
Felhőkre vártunk
Hogy magáról a versenyről is szóljak, kicsit önzően csak a sajátomról (remélem, a csapat minden tagja megírja a maga sztoriját): számomra remekül sikerült. Idén is a váltó utolsó tagjaként indultam, volt idő a ráhangolódásra. Az idei szakaszaim csökkenő mennyiségűek voltak, ami a nyilván növekvő fáradtság mellett előnyös. Növekvő feszültséggel vártam, hogy rám kerüljön a sor, miközben a többiek sorra behúzták az első szakaszt. Számolgattuk, hogy vajon van-e esélyünk utolérni néhány ismerős csapatot. Végül befutottunk autóval Aszófőre, ahol Sekiwake-re várva elkezdtem bemelegíteni. Gyönyörű napos-gomolyfelhős idő volt, de amikor a dombok-hegyek felé néztünk, sötét felhők tornyosultak - épp arra, amerre indulnom kellett. Bemelegítésem kényszeres volt, mert az utóbbi napokban a pulzusmérőm folyton rendetlenkedett. Valamiért azt gondoltam, hogy azért, mert túl korán veszem fel és hiába vizezem be, megszárad rajtam. Futni kell tehát, hogy legyen egy kis izzadás. Másrészt főleg alacsony értéken fagyott be a kijelző, most tehát megpróbáltam magasabban tartani (130 felett).
Felfutottunk
Befutott Sekiwake, én meg nekilódultam az emelkedőnek Pécsely, Vászoly, Dörgicse felé (térkép). 14,2 km várt kb. 200 m szinttel. Alföldiként nem sok szintes edzést csinálok, de szeretem az emelkedőket. Két km után látom, hogy sikerült magasan tartani a pulzust (170). Tavaly is ez volt, s akkor teljesen lenulláztam az izmaimat. De most nincs kánikula, sőt: elkezdett esni az eső. Sebaj, az esőt is szeretem. Roland fotózott a bringáról, amíg még nem szakadt, felvett egy esőkabátot is. Szerencsére nem ömlött, de szinte végig esett. Pécselyig alig volt emelkedő, pedig a szinttérkép már komoly kaptatót jelzett. Sőt, sok lejtő is volt, vagy csak nagyon mentem. Naná, 170-nel :-) Vászoly előtt megvolt a 10%-os emelkedő, itt azért lihegtem, de nem kellett sétára váltanom. Az egyik dombtetőn megláttam magam előtt rrrokát. Gondoltam, bemutatkozom élőben is, mert eddig csak komment-ismeretségünk volt. Amint utolértem, a lábaihoz kapott és kiállt egy görccsel. Na, majd legközelebb. Szerencsére az utánam érkezők segítettek neki. Vászoly után nem sokkal megjött a jutalom: túljutottam a pálya legmagasabb pontján, irány lefelé. Roland tudósított a tempóról lefelé: 14, 15 km/h... már 17, 18... 20!! Úristen, a világ legjobbjai így tolják végig a maratont, csak épp síkon is. Elképzelhetetlen gyorsnak éreztem. Egy km-t sem tudnék így menni. Roland előrement, hogy jelezze az érkezésemet, és máris feltűnt a Dörgicse tábla. Mi van?? Beérek 1:10 körül? Aztán kiderült, hogy ez egy "előváros", az igazi falu még odébb van. Így is 1:17:05 lett, 5:25 átlag, ami ennyi szinttel elég jónak tűnt. A többiek mondták, hogy lent a völgyben sokkal durvább felhőszakadás volt, szerencsére az autóban vészelték át. Gyorsan ledobtam a vizes cuccot, és rohantunk tovább. A lábam egész jó volt, Zánkán tudtam nyújtani is. Nem is éreztem a begörcsölésre hajlamos izmaimat fáradtnak, az emelkedők más izmokat mozgattak meg. Ez jó jel, de azért betoltam egy adag kalcium-magnézium-B6 koktélt.
Váltottunk
Nemesgulácson megláttam Mártit, aki őrülten arra vállalkozott, hogy 150 km-t fusson az UB-n (párosban). Épp várta a váltótársát, s ahhoz képest, hogy 54 km-t már lenyomott, jól nézett ki. Láttam rá esélyt, hogy megcsinálja. És később kiderült, hogy tényleg...! Kicsit beszélgettünk vele, de aztán jött a mi váltásunk is, mentem fotózni.
Balatongyörökön a váltópont látványosan nem ott volt, ahol a térképen. Ez tűnt fel a rendőröknek is, akik azt firtatták, be van-e jelentve ez a rendezvény egyáltalán? És tényleg, vagy 50-100 autó csak úgy leparkolt a 71-es út mellett, nem kicsit volt veszélyes. Viszont gyönyörű virágok voltak a golfpálya mellett és a Badacsony is kínálkozott háttérként. Nem mellesleg kb. itt volt a versenytáv fele. Úgy éreztem, nagyon gyorsan eltelt az első félidő. A hangulat egyre jobb lett, utolértünk egy csomó csapatot, már láthatóan nem a mezőny végén voltunk, hanem a sűrűjében. A Szépkilátónál aztán sikerült enni valami rendes kaját. Már csak a két évvel ezelőtti sztori miatt is sült kolbászt kértem.
Gyorsultunk
Keszthelyről indultam újra, már szürkületben (térkép). Felraktam a fejlámpát, és a pacsizás után begyújtottam a rakétákat. Szerencsére nem voltak szúnyogok, pedig tavaly itt martak szét minket. Átrohantam a nádason, közben Roland is utolért. A vasúti km-köveken mértem a tempót, a 200 métereket egy perc alatt sikerült megtenni. Az igen! Pulzus: 170 megint. Úgy döntöttem, hogy ez most nem számít. Besötétedett, előttünk imbolygó fények mutatták a lámpával futókat. Néhány egyénit is utolértünk, volt, aki lámpa nélkül botorkált a sötétben. Még nem volt sűrű éjszaka, de a fák, bokrok teljesen a kerékpárút köré nőttek. Beértünk Balatonberénybe, boldogan csekkoltam a váltóponton. De hol vannak a többiek? Rolandot sem láttam, aki előrejött, Navixafot sem, akinek innen kellett futnia. Ennyire futja, hol vagytok? Az árkon túl fel is tűntek a srácok: nem számítottunk rád ilyen gyorsan, mondták. Én se: 12,8 km, 1:04:58 (5:05).
Nem aludtunk
A déli parton már sűrűbben váltottunk, így állandó lett a rohanás. A sötét beálltával még kevesebb volt az esély a találkozásokra, legfeljebb véletlenül. Az endorfin-szint lenyugvása után ráébredtem, hogy itt az éjfél és én fél hatkor ébredtem. Nem volt kedvem kiszállni az autóból, inkább aludtam volna. Persze nem sikerült. De ekkor nem éreztem, hogy volna kedvem a 27 megtett km után a még hátralevő 16,5-t is lefutni. Megritkult a mezőny is, kicsit a szurkolás és a hangulat is leeresztett. Kóvályogtunk, nem ott voltak a váltópontok, mint ahol kellett volna. De a többi váltóponton már nem vesztettünk időt, sikerült mindenhova odaérni. Balatonszemes. 41 km van vissza, öten vagyunk, de nekem még 16 van vissza. Már csak nekem kell két szakaszt futni, a francba...! Amikor kiszálltam az autóból, egy percen belül vacogtam és reszkettem, kocogtak a fogaim. Pulóverben! Végig futottam, amíg jött Sekiwake. Közben a váltóponton a személyzet egy szál pólóban flangál, brrrr. Nekilódulok, van vagy hajnali fél kettő. Most nem merem teljes erővel tolni, lesz még egy szakasz. Szerencsére megtaláljuk az utat. Áthaladunk Balatonöszödön. Roland megjegyzi, hogy történelmi színhely, elmosolyodok. Balatonszárszó. J.A.-ra gondoltam. "Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény, / az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni./ Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején, / mikor elkezdnek a szelid öregek köhögetni." Az idő most is őszies volt... Értékeltem, hogy Földváron nem a dombon át, hanem a parton kell menni. Egy egész jól felszerelt állomásra futottam be (térkép), nagy kivilágítás, még talán valami célkapu-féle is volt, de már nem is tudom. 9 km, 48:59 (5:26).
Izzadtunk
Újra felélénkültem, persze, és megint rohanás tovább. Zamárdiban megint nem találtuk meg a váltópontot. A gps-koordináták egész máshová vittek minket. Navixaf szerencsére megtalálta, de 7,7km helyett 9-et kellett futnia... Újra elálmosodtam, de esély nem volt aludni. Mivel az utolsó etapban terv szerint cseréltem Sekiwake-kel, hamarosan újra készülődnöm kellett. És még mindig tök sötét volt. Háromszor kell fejlámpával futnom? Két éve egyszer sem kellett (igaz, akkor hosszú szakaszokat vállaltunk éjjelre). Siófok. Azonosíthatatlan, végeláthatatlan utcák, arccal a vasút felé. 12 km van vissza, nekem 7,5. Ez megint hosszúnak tűnt, de amikor futni kezdtem a hidegben való vacogás után, már világosodott. Éppen Balatonvilágosra indultam. A hideg miatt jól belekezdtem, bár az első 50 méteren majdnem eltévedtem, egy ki tudja, honnan származó nyíl csaknem egy mellékutcába térített el. Nem nagyon melegedett az idő, de egy hosszúujjú aláöltöző volt rajtam, ami talán túlzottan rámtapadt vagy ehhez mégis meleg volt. Teljesen átizzadva futottam. Elfogytak a szavak is, most már nem nagyon beszéltünk Rolanddal, akit nem irigyeltem, 19 órája ült a bringán és zokszó nélkül. Mega respect és köszönjük! Sóstótól a tavaly már ismert pályán futottam. Akkor én futottam át a Club Aligán is, nem gondoltuk akkor, hogy idén ott lesz a cél. Világosban érkeztem Világosba (térkép), miközben a fejlámpám elemei le is merültek. Az emelkedő alján várt Sekiwake, de a csapat és az autó nem jött le. Viszont 20 perc alatt be kellett érni a célhoz, ott leparkolni stb. hogy majd együtt futhassunk be. Így kénytelen voltam Sekiwake után felfutni én is és öltözés nélkül, csuromvizesen rohanás a Club Aligába.
Teljesítettük
Odaértünk időben, de a fényképezőgép senkinek nem jutott eszébe. Visszafutottam az autóhoz, kivettem két gépet is. Még várnunk is kellett, pedig piszkosul fáztam a vizes futócuccban. Egy pulcsit azért rá tudtam venni. Jött Sekiwake és befutottunk, pulóverekben, hosszúnadrágokban, fotóstáskával... A csapat PB-t futott, 12 perccel javítottuk meg a 2011-es időnket (a tavalyi, négy fős, kánikulás versenyt nem is említeném inkább): 19:23:58 lett. A hideg ellenére megittam a sört, de a jégkrémet már végképp nem kívántam...
Szerencsére a többiek is fáztak, egy kis fotózkodás után elindultunk a szállásra. Jól esett a zuhany. Furcsa volt, hogy "még" csak reggel van - egy hosszú nap után.
Az élmény most is óriási, napok teltek el, de még mindig a hatása alatt vagyok, mint mindig...
