A tavaly őszi akció után elhatároztam, hogy tavasszal is fogok maratont futni. Még novemberben neveztem a BSI Maratonfüred  nevű rendezvényére. Ez a a 4 napig tartó Balaton Szupermaraton harmadik napján tartott betétverseny, a rajt Badacsonytomajon van, a cél pedig Balatonfüreden. Egy olyan szakasz, aminek egy része kimarad az Ultrabalatonon, mert a parttól távolabb megy az az útvonal.

A dolgok azonban nem  a tervnek megfelelően alakultak:

- Sokkal kevesebbet tudtam télen futni, mint terveztem. Egy lábfájás ébresztett rá arra, hogy cipőtípust kell váltanom, a gyógyulás és a cipőbeszerzés miatt heteken át minimális mennyiséget futottam.

- Március elején megfázás miatt hagytam ki, így a szokásos verseny előtti hosszú futásom 1 héttel későbbre tolódott és kicsit rövidebb is lett a tervezettnél (30 km).

- Ahogy közeledett a verseny, egyre bizonytalanabb lett a helyszínre jutás. Először a nagy vonalakban vázolt, a verseny köré szervezett családi program dőlt be. Ezután úgy tűnt, hogy pénteken nem tudok utazni, szombat reggel pedig még 8 óra előtt lenyomni 350 km-t... nos kételyeim voltak.

Szerencsére azonban bencsikp, aki közben szintén nevezett, nem hagyta, hogy elgyengülve lemondjam a nevezést: fuvart és verseny előtti szállást kínált a rajthoz közel, erre nem tudtam nemet mondani :-)

Szombaton reggel tehát ott álltunk Badacsonytomajon a rajtnál. Bár nem esett az eső, de kb. 2  fok volt és volt még másfél óránk a rajtig. Miután kiszálltunk a kocsiból én úgy fáztam, hogy szinte fájt, de azt gondoltam, hogy nem hagyhatok magamon túl sok ruhát - a legtöbb göncöt úgyis előreküldtem a célba. Melegítgettünk a tomaji strandon és csináltam pár képet (egészen elégedett vagyok az új telefonommal :-)

A rajtkapu körül nem lézengtek túl sokan, sokkal családiasabb volt a hangulat, mint a Budapest maratonokon.

Kaptuk dugókát is!

A rajtoltatás szólításos alapon a tervezett célidőnek megfelelően történt, lassúbban terveztem, elköszöntünk egymástól és pár perc múlva én is indultam. Óvatosan kezdtem, ráadásul nem láttam a pulzusadatomat, ez kissé zavart. (Az egyik frissítőnél megvizeztem újra a mellkaspántot, innentől rendben volt minden.) Nézegettem, ki futhat olyan tempót, mint én, pár km után nagyjából kialakult egyfajta sorrend. Kis izgalmat az hozott, amikor kezdtek utolérni a teljes távot futók váltói és a gyorsabb egyéni futók. Tiszteletre méltó tempókat láthattunk.

A futás eseménytelenül telt, az előreküldött frissítőimet megtaláltam, sósat, édeset ettem, a jéghideg izoitalomat kortyolgattam. Igyekeztem nem sokat cipelni a flaskámat, de mivel nem szeretem azt, amit a szervezők adnak, vinnem kellett egy-egy darabon a sajátomat magammal. 20 km körül betettem a fülembe a zenét. Versenyen nem hallgattam még sosem, általában nincs is nálam. Most viszont a logisztika miatt vinnem kellett magammal telefont, és most nem volt tömeg, egyedül voltam és nagyon jól esett a zene, szerintem a tempómon is meglátszott.

Érdekes volt a vidék, sosem láttam még a Balatont ilyenkor - és ennyire kihaltnak. A falvak, amiken átfutottunk, teljesen üresek voltak. A strandok lelakatolva, a büfék, éttermek, de még a boltok is zárva. Révfülöpnél a rév  annyira kihalt volt, hogy alig ismertem meg a helyet. Az üdülők zárva, 1-2 helyen látszik csak, hogy állandóan lakják. Vajon milyen lehet az élet ezekben a "szellemfalvakban" ilyenkor szezonon kívül?

30 km körül utolértem egy párost, akiket egyszer már megelőztem, de visszaelőztek amikor a pulzusövemmel szerencsétlenkedtem. Vagy lassultak vagy gyorsultam, vagy mindkettő. Gondoltam, előzök, de aztán visszavettem, mert nagyon kellemes tempót mentek, és volt egy olyan érzésem, hogy ha előzök, visszaveszik a lányok a pozíciót. Remélem, nem vették zokon,  hogy 5-10 méteres távolságból követtem őket. 37 km-nél az utolsó frissítőpont előtt bencsikp-t értem utol. Meglepődtem, de gondoltam, hogy görcsproblémák vannak. A frissítőnél a lányok is leálltak egy pillanatra, én viszont nem, így elléptem előlük. Azt gondoltam, hogy ha előre állok,  együtt futhatunk be, de bencsikp intett, hogy menjek. Jól éreztem magam,  a pulzusom nem volt magas, a lábam is rendben volt, mégis kb. 2 km-el a cél előtt elfogott a rosszullét. 3 alkalommal bele kellett kb. 40-50 m-t sétálnom. A lányok rögtön megelőztek, nagyon szép, egyenletes tempóban tolták. A cél előtt a bencsikp is utolért, biztatott, most neki ment jobban, és pár méterrel előttem ért célba.

Számolgattuk, hogy megvan 4:30-on belül (4:27:45 lett), de hanyatt fekve az öltözősátor sörpadján valahogy nem tudtam felhőtlenül örülni (nem tudom, hogy van ez, de a maratonjaim után én nem érzem azt a túláradó boldogságot, amiről beszámolókat lehet olvasni). Pár perc agónia után minden rendben lett, visszatért az erőm, gyors átöltözés, felvettük a befutócsomagot, összetalálkoztunk Rodiguezzel is, és gyalogolhattunk sietős temóban fel egy emelkedőn az állomás felé. Éppen lecsíptük a vonatot, ami visszavitt Tomajba a kocsihoz. Útközben nyújtottam, rövid élménybeszámolót tartottunk.

Innen már csak bő 4 óra vezetés hazáig. Szerintem jól eldiskuráltunk. Örök hálám azért, hogy bencsikp nem hagyta, hogy lebeszéljem magam erről a versenyről, szállást adott, vezetett, én meg csak dumáltam :-)

Egy gyors összefoglalás a versenyről:

Ami tetszett:

- Jó útvonal (nem körözés, elfutottunk A-ból B-be).

- Nem volt tömeg (azt hiszem, kicsit megcsömörlöttem a Budapest maraton zsivajától).

- Profi szervezés (nem olcsó a BSI, de tudnak).

- Végre egy tartalmas befutócsomag.

Ami nem tetszett:

- Kicsit zegzugos vonalvezetés (sok-sok kanyar, bicikliút, járda, kereszteződés).

- Szegényes frissítés (a maratont futók is kaphatták volna azt a frissítést, mint azok, akik a teljes 1.4 km-el hosszabb szakaszt futják).

- Nagyon sokat kellett utazni (az én bajom, miért lakok olyan messze :-).