Legutóbb tavaly augusztusban írtam a blogra. Ennek oka részben a sérülésemből adódó nemfutás, részben a lustaság voltak. Egész ősszel -orvosi tanácsra- nem futottam. 2 hónap pihenés után kezdtem el óvatosan nyújtani, de az első 3 km lefutása után visszatért a fájdalom. Nem volt egyszerű lelkileg, de csináltam a gyakorlatokat és óvatosan futogattam a 2-3 km-eket. A következő nagyobb lépés az 5 km lefutása volt Makón a Marosmenti Mocorgókkal. Navixaf szegedi látogatásakor futottam először 10 km-t, majd a decemberben a születésnapomra kaptam ajándékba 15-öt. Továbbra is óvatoskodtam, de a távokat fokozatosan emeltem. Áprilisban már lábfájás nélkül ment a Velencei-tó kör (28 km). Újra öröm a futás, de vigyázok a lábamra de az odafigyelés miatt érezhetően lassultam. Nyárra tervezett feladat gyorsítóedzések végzése. Most az idei első csapatversenyemről fogok írni.
Régóta szemeztem már a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba versennyel, amit idén már 15. alkalommal rendeztek meg. Ez egy 2 napos verseny, jellemzően 100 km körüli napi adagokkal az egyéni indulóknak és 13-26 km közötti szakaszokkal a váltók futóinak. Tavaly beszéltük Pistivel a Marosmenti Mocorgók sportegyesület egyik szervezőjével, hogy szívesen csatlakoznék hozzájuk, ha indulnak a csapatversenyben. Ők évek óta részt vesznek a versenyben, így jobb csapatba nem is kerülhettem. Április végén derült ki, hogy a sportegyesület 2 csapatot indít. Sajnos a csapatszervező megbeszélésre nem tudtam elmenni, így telefonon tudtam meg, hogy felköthetem a gatyát: az első nap 25.5, a második nap pedig 21.1 km vár rám.
A verseny előtti napon utaztam el Békéscsabára. Régen itt laktam, itt jártam középiskolába is. A verseny előtti este volt osztálytársak vendégszeretetét és társaságát élveztem. Nagyon kellemes este után másnap reggel a rajt izgalmas nyüzsgése következett. Találkoztam a csapatommal, és kiderült, hogy legalább már látásból ismerjük egymást a Mocorgásnak nevezett kötetlen futóeseményekről. Az alant látható fotón mindkét csapat felsorakozott.
A terv az volt, hogy a futót bicajon kísérjük, de mivel végig közúton folyik a verseny, az autó sem távolodik el hosszabb időre a futótól. Kiautóztunk a városból és ott vártuk a mezőnyt. Először a kerékpárosok érkeztek óriási tempóval, azután a bicajos túrázók, köztük elszórva néhány görgoris indulóval. A futókat biztattuk, majd továbbálltunk
Sajnos ez az útszakasz igen forgalmas volt. Nem csak a versenyzőket kísérő autók szambáztak a futók között, hanem igen erős volt a helyi forgalom is. Tudom, hogy a verseny miatt nem áll meg az élet, de legalább a hatalmas nyergesvontatók áthaladását korlátozni lehetett volna 1-2 órára.
Az első váltóponton én a bicajt kaptam meg. Itt, Békéscsabától távolodva már mérséklődött a forgalom, csendesebb lett a vidék. Egy permetező traktoros dolgozott mellettünk, de elzárta a fújást, amikor közelítettünk hozzá. Intéssel köszöntük meg a figyelmességet. Lacit próbáltam kiszolgálni. Adtam a vizet ha szomjas volt, vagy a fejét nedvesítette. A bicaj kosarában telefon szolgáltatott zenét, a futó küzdött, én kényelmesen gurultam és élveztem a kalászosok látványát, amiket különösen szeretek nézegetni így a sárgulás előtt. A hőmérséklet emelkedett, jól jött a tarkóvédős dapka. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű futni, de arra koncetráltam, hogy a futásomig minden rendben legyen. Tótkomlóson váltás következett, innentől szurkoltam, szendvicset ebédeltem, számolgattam, mikor fogok indulni.
A határátlépés gyors volt, az autón elhelyezett matrica mutatta, hogy mi járatban vagyunk. Pár km-vel a határ után, Turnu faluban volt a futásom kezdőpontja. Beöltöztem, melegítgettem. Helyi gyerekek kínálgattak mindenkit vízzel, az egyik szervező pedig segített egy WC-t találni (pottyantósat). A váltáshoz Zoli érkezett, de nem volt idő kikérdezni, hol hagyta Zsuzsit, aki bicajon kísérte. Elindultam, majd utolérnek. Csodálatosan sima aszfalton futottam, jobb volt, mint eddig a magyar szakaszon bárhol. Élveztem a futást, figyeltem a pulzust, haladtam. Kb. 20 perc múlva kezdett azonban kiszáradni a szám, és sehol nem láttam a csapatomat. Szerencsére 2 bicajos utolért, tőlük kaptam egy korty vizet. Nemsokára megérkezett az autó, majd a bicaj: defektet kellett javítani. Innentől kettesben haladtunk.
Hátulról sütött a Nap, kellett a tarkóvédős sapka. Hűtöttem magam, locsoltam a testem, keveset apró kortyokban ittam. Ahogy esteledett egyre szebbek lettek a fények, jól nézett ki a vidék. Feltűntek egy Arad melletti üzem kéményei és kisakkoztuk, ahogy az útjelzőkarók a hátralevő távot jelenthetik a Városháza előtti célig.
Lassan megérkeztünk a városba. Sűrűsödött a forgalom, egyre szélesebbek lettek az utak. Utolértem Bogár Jánost, aki egyéniben indult. Éppen gondjai voltak, ivott, nyújtott, evett valamit a kísérőautóból. Elfutottam mellette, de nemsokára visszaelőzött. Egy ideig mögötte futottam, aztán 3-4 km-rel a vége előtt lehagyott. Az első komoly kereszteződésben egy határozott balkanyarral ráfordultunk egy 4 sávos útra. Itt már minden kereszteződésben rendőrök irányították a forgalmat, és úgy vettem észre, hogy nagyon figyeltek rám. Ahogy közelítettem, azonnal szabad utat kaptam. A 4 sávon azért az én futásomtól függetlenül haladt a szombat esti forgalom - igyekeztem az út szélére húzódni. Eléggé ki voltam tikkadva, nagyon megviselt a meleg. Megörültem a kordonoknak, azután pedig a célban váró csapattársaknak, akikkel együtt futottunk be az első napi célba.
Az eredményem 25.5 km-en 2:38:26 lett. Futás után ittam, nyújtottam, de éreztem, nem oké minden, legjobban fekve éreztem magam. Elindultunk a szállásunkra Battonyára, de útközben 2x is kértem, hogy álljunk meg, mert nem éreztem magam jól. Mindkétszer feküdtem, de egyre jobban remegtem és görcsöltem. Végül Battonyán következett be, ami már előre jósolható volt: pár másodperc alatt kiürült a gyomrom. Sehol sem ittam túl sokat, de öszességében talán mégis túl sok vizet ittam. Azonnal megkönnyebbültem, egyenesbe jöttem. Szállásunkon jól esett a zuhany és az ágyban elnyújtózás. Sajnos a vacsit ki kellett hagynom, pedig vendéglátónk Mari fantasztikusan jól kinéző vacsorát rittyentett. A levesből ettem pár kanállal, ami igen jól esett. Aztán szunya, mert reggelig már nincs sok idő hátra.
A második napról a következő bejegyzésben írok.
Köszönet Attilának a fotókért!
