Korábban terveim között szerepelt, hogy 1:45-ön belüli félmaratont fussak. A szeptemberi verseny sajnos nem úgy sikerült ahogy terveztem, ezért arra gondoltam, hogy majd novemberben, Siófokon megfutom az egyéni legjobbamat, hiszen arról a versenyről egyrészt szép emlékeket is őrzök (tavaly beleadtam mindent és 9 percet javítottam a 2 hónappal azelőtti időmön), másrészt az időjárás már kedvemre valóbb lesz (valószínűleg).

Ez egy jó és megalapozott terv, volt. Hogy mi jött közbe? Az, hogy az agyam az októberi 30 kilis verseny után teljesen ráállt a maratonra. A 2 dolog sajnos kizárja egymást, mert teljesen más jellegű edzéskeet igényelnek ezek a célok. A félmaratoni legjobb időhöz gyorsabb, pörgősebb edzésekre lenne szükség, ehelyett azt veszem észre magamon, hogy keresem edzések közben azt a tempót, amit én a világvégéreiselfutnékilyensebességgel fokozatnak hívok, ekkor áll be az az állapot, amikor csak utazom a saját lábamon. Hétvégén mennek a 20 kili körüli futások, amik már teljesen megszokott a szervezetem, utána úgy érzem magam, mintha csak éppen egy 2-3 körre ugrottam volna le a gátra. Már nem is próbálom magamat hitegetni, a maratonra készülök, a novemberi félmaratonra elmegyek, de nem hinném, hogy PB lesz a vége, úgy vagyok vele, hogy meg fogom próbálni, de ha úgy érzem, hogy nem fog menni, akkor visszaveszek és szépen befutok 1:50 körül úgy, hogy jól érzem magam és nem esek szét, mint a múltkor. Kicsit elvesztegetettnek érzem a nyarat ha arról az oldalról vizsgálom a dolgot, hogy nagy valószínűséggel nem lesz meg az áhított 1:45, másrészt azt kell, hogy mondjam, hogy az a bizonyos utazó sebességem beállt olyan 5:30 körülre, ami szerintem egész jónak mondható és biztos vagyok benne, hogy a nyáron lenyomott terminátoros futások segítettek ebben.

Futó vagyok és a fejemben már az UB óta az motoszkál, hogy jók ezek a félmaratonok, szeretek ilyen jellegű versenyeken részt venni, de ahogy a neve is mondja ez csak a fele az igazi megmérettetésnek és nekem kell a maraton. Nyáron majdnem beneveztem az idei versenyre, de miután mindenki lebeszélt és én is úgy voltam vele, hogy szeretnék egészben beérni és nem szétesve, ráadásul 4 órán belül ha lehet, inkább elhalasztottam. Most viszont már nagyon türelmetlen vagyok, kell a maraton, akarom a maratont, csak ez jár a fejemben futás közben, mint valami hülye lemez ami megakadt. Valahol hülyeségnek tartom magamtól, hogy félretoltam az 1:45-ös félmaraton tervemet, de talán még lesz erre is időm és energiám a jövőben, meg ki tudja, talán mégis összejön Siófokon az a ritka napállás, meglátjuk. Az viszont biztos, hogy vagy márciusban a Balaton mellett, vagy áprilisban Bécsben én nekivágok annak a versenynek, amire szerintem sokáig fogok emlékezni, hogy ezek az emlékek szépek lesznek-e az rajtam múlik, én mindent meg fogok tenni.