Nemrég még azon elmélkedtem, hogy hogyan folytassam futó „pályafutásomat”, a poszt kommentjei (és a családon belüli megbeszélés) meggyőztek róla, hogy idén októberben a 30 kilis távot vállaljam be a maratonon és majd tavasszal neki lehet esni a nagy maratonnak. Navixaf is jelezte, hogy hasonlót tervez, úgyhogy mindketten erre készülünk. Ő már több ízben is futott 30K körüli távokat, neki ez nem lesz újdonság, én viszont még csak egyszer vállalkoztam félmaratonnál hosszabb távra és az sem ment túl rózsásan.

A héten sokszor tervezgettem hazafelé a BKV-n az utat, a végső verzió a következő lett: otthonról elindulva elfutok az Árpád-hídig, majd a hídon be a szigetre, ott egy karika, majd a pesti oldalon a Szabadság-hídig vissza és ott át újra Budára. Nem voltam pontosan tisztában azzal, hogy ez mekkora távolság, olyan 28-ra saccoltam. A héten hétfőn toltam egy laza 16-ost, majd a kánikulára való tekintettel még pénteken egy 13-at.

Vasárnap reggel betoltam két karéj kenyeret egy kis felvágottal, előző nap szintén termeteset vacsoráztam és még fél liter ISO italt is terveztem magammal vinni. Egy kis vitamint is juttattam a szervezetbe plusz az UB-n megismert Magne B6 ampullából egyet.

Teljesen felkészülve, tápanyagokkal feltöltve indultam el az útra. Kivételesen a pulzusomat is figyeltem, a terv az volt, hogy a 150-es érték közelében tartom végig, az kényelmes tempót jelent, de azért még a 6 perces klikkek alatt van. Az induláskor éreztem, hogy hiába van reggel 8, máris kezd meleg lenni szerencsére egy fehér sapka volt rajtam. Az út eleje simán ment, egyedül az okozott nehézséget, hogy vissz tudjam fogni magam, néha beindultam, erre oda kellett figyelni. A fél literes ISO ital elég kényelmetlen volt, de ekkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. A frissítési tervem az volt, hogy a fél liter ISO nagy részét megiszom a szigetig, ott feltöltöm vízzel, majd még további vízforrásként szóba jöhet 1-2 hely a városban. A budai oldalon egész szépen lehetett haladni, jó volt nézelődni, számolgattam, hogy vajon a budapesti hidak milyen messze vannak egymástól és hasonló értelmes gondolatokkal ütöttem el az időt. Eljutottam a Margit-hídig, itt elég körülményes volt átkelni, de megoldottam. Innentől volt érdekes az út, hiszen eddig már sokszor elfutottam, de tovább még csak biciklivel mentem. Egész távolinak tűnt az Árpád híd, a Tímár utcánál a gyalogos felüljáró kicsit fel is vitte a pulzusomat, de ezzel nem foglalkoztam. A frissítőm folyamatos fejtörést okozott, kényelmetlen volt vinni. Az Árpád-hídon persze a rossz oldalon kezdtem futni, sebaj, okozok egy kis fejfájást a bicikliseknek.

Beértem a szigetre, szuper, végre felölthetem finom, hideg vízzel a poshadt ISO italomat. Vagy nem, beérve 2 kétségbeesett futó arcával találkozok a kútnál, azt mondják, hogy a másik sem működik. Igazság szerint nem vagyok otthon a szigeten, tehát fogalmam sem volt hol van a másik kút, de gyanítottam, hogy ezek szerint van még egy, de az sem működik. Elég rosszul érintett a dolog, mindenesetre elindultam a sziget körre, tudván, hogy a Margit-hídnál már féltávon leszek, szuper. Útközben eszembe jutott Pannonfunk egyik kommentje a futóblogról, annyi rémlett csak, hogy valami körforgalomnál van valami kút, féltávnál megpillantottam egy körforgalmat és egy hajléktalan segítségével meglett az újabb fél órára frissességet adó nedű forrása. Kicsit kétségbe voltam esve, hogy honnan lesz vizem, ez most nagyon jól jött. Furcsa módon az ivás után egy elég komoly tempót kezdtem el diktálni a nagy örömre, aztán muszáj volt visszavennem, mert így nem jutok sokra. A szigetről kifelé szintén új terep kezdődött.

A pesti oldalra érve kezdtem érezni először azt, ami azt hittem a futás végét fogja jelenti aznap. A vállam elkezdett görcsölni, furcsa módon mintha ízületi fájdalom lett volna úgy fájt, de tudtam, hogy görcs, azt gyanítottam a fél literes palack hurcolása tett be. Eleinte még nem zavart nagyon, próbáltam kicsit lazítani, áttettem a palackot a másik kezembe, de nem segített, egyre rosszabb lett egészen addig a pontig amíg meg nem álltam. Szörnyen fájt, próbáltam tornáztatni, úgy tűnt, hogy segít, de ha elkezdtem futni belenyilalt megint. Olyan jól ment minden és egy ilyen baromság miatt fel kell hogy adjam. Pontosabban egy normális ember feladná, de én ragaszkodtam ehhez a távhoz és óvatosan próbálgattam a futást. Sajnos sokat bele kellett sétálni, ez eltartott pár percig aztán elkezdett javulni a helyzet. A Margit-hídnál már újból a megszokott tempóban kalimpáltam. Egészen jól haladtam, nem jelentkezett a szokásos görcsösségem, egy szempillantás alatt a Szabadság-hídnál jártam. Ezután megint éreztem a vállamat, de szerencsére nem tartott sokáig. A BME épületeinél egy komoly holtpontot éltem át, sok mindenen elgondolkodtam, azt éreztem, hogy ez már nem esik jól, mikor lesz már vége, nem akarok többet ennyit futni, úgy mozgok, mint egy robot. Aztán, amikor a telefonomra pillantottam és láttam, hogy ez bizony 30K lesz elkezdtek a fájdalmaim enyhülni és egy jó érzés uralkodott el rajtam, kicsit lazítottam a tempón, mert hülye módon persze megint begyorsítottam és befutottam a képzeletbeli célon.

Úgy éreztem menne még pár kili, de ennyi kezdésnek bőven elég volt. A nettó időm 2 óra 53 perc lett, a bruttó valahol 3 óra fölött, ebből jön le a sok piros lámpa és kereszteződésben várakozás. Utána egész nap szenvedtem, nagyon elfáradtam és a poshadt ISO-tól kicsit a gyomrom is elrontottam, de úgy érzem megérte kipróbálni, hogy mit tudok 30K-n. Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, szerintem a tempó optimalizálásával és megfelelő frissítéssel és versenyhangulattal ez az idő bőven faragható.

Ti hogy álltok a hosszú futásokkal? Mennyire készít ki titeket? Normális ha másnap megmozdulni sincs kedvem?