Az Ennyire futja! csapata már hetek, hónapok óta szerveződött, amikor március végén Sekiwake felhívott telefonon, hogy kiesett az egyik csapattag és vállalom-e, hogy beugrom helyette. Őszintén szólva korábban nem is nagyon hallottam az Ultrabalatonról, általában az ultratávokra kevésbé figyeltem oda. Attól tartok, hogy most viszont megfertőződtem. Ugyanaz az élmény volt, mint mikor 1991-ben Nagyatádon nézőként láttam az első hivatalos Ironman OB-t. Akkor persze húsz évvel fiatalabb voltam, s rögtön azt gondoltam, hogy egyszer ezt nekem is végig kell csinálni. Azóta kétszer sikerült is, váltóban pedig gyakran szerepeltem Nagyatádon. Most, kétszer olyan idősen megint azon kaptam magam a verseny után, hogy az egyéni indulás gondolata foglalkoztatni kezdett. De azért azt hiszem, jobb, ha józanabb célokat tűzök ki magam elé...

Tehát Sekiwake "szervezett be", bár néhány napos gondolkodási időt kértem. Igazából még akkor sem lelkesedtem nagyon, amikor április elején igent mondtam, de aztán egyre jobban magával ragadott a dolog. Sekiwake-en kívül senkit nem is ismertem a csapatból, mint ahogy ők sem engem, ezért mindkét részről volt kockázat a dologban. Aztán hamarosan láttam, hogy itt nagyon komoly előkészületek folynak, tehát mindenki teljesen profi módon állt hozzá az ügyhöz. Ebből gondoltam, hogy nyilván az edzéseket is mindenki komolyan veszi. És tényleg így is volt! Meghívót kaptam a blogra, a levelezőlistára, beszállhattam a terv és minden részletkérdés kidolgozásába. Sokáig csak olvastam a blogot, az első bejegyzésem csak május végén született meg... Ha azt olvastátok, talán még a kétely is átfutott rajtatok, hogy beleillek-e a csapatba.

A csapat tagjai közül végül kb. tíz nappal a verseny előtt Navixaf-fal találkoztam, amikor Szegeden járt és Sekiwake-kel együtt hármasban futottunk egy beszélgetős 10 km-t. A többiekkel már csak Tihanyban sikerült összefutni...
A felkészülésem mennyiségileg alapos volt, mivel a verseny előtt idén már 870 km-t futottam, köztük elég sok hosszabb futással. Ez nem elsősorban az UB miatt történt, hanem az októberi Budapest Maraton jegyében. Minőségileg nem voltam olyan elégedett a készülésemmel, mert sehogy sem jöttek a gyorsabb futások.

Vonattal utaztunk Sekiwake-kel Zuglóba, ahol Navixaf várt minket autóval és indulás Tihanyba. Ott találkoztam a többiekkel, Rodriguezzel, aki pantomimes-t és a bringáját hozta, illetve később Tibs71-gyel. Elfoglaltuk a szállást, majd tésztaparti, a rajtterület felmérése következett. Az időjárás lassan kezdett javulni, a délutáni felhőszakadás után már szakadozott a felhőzet, előbukkant a nap. Mivel nagyon nem bírom a hőségben futást, örültem is, hogy hűvösebb idő ígérkezik a versenyre is.

Este még sokáig beszélgettünk a szálláson a "konyhában" ücsörögve. (A helyiség fő sajátossága az volt, hogy vízcsappal sem rendelkezett...) Néhány nyitva maradt kérdés volt a legalaposabb előkészítés után is, nevezetesen, hogy egy vagy két kísérőautóval menjünk-e, illetve hogy kérjük-e a szállást a következő éjszakára is, amikor ugye egész éjjel futni és bringázni fogunk. Végül úgy döntöttünk, egy autóval vágunk neki, mert így a csapat nagy része együtt lesz, jobban átéljük az eseményt, nagyobb buli lesz. Így viszont kevesebb cucc fért be az autóba, ezért a szállást két éjjelre kértük, a felesleges holmit ott tudtuk hagyni és a verseny után még volt hol zuhanyozni és ekkor még azt terveztük, hogy alszunk is pár órát a délelőtt folyamán. A verseny alatt azért még többször elhangzott az a mondat, hogy "két dolgot azért még el kell döntenünk..."

Első felvonás

Az egyéni futók reggel 6 órai rajtjára valahogy senki nem akart elmenni, mindenki érezte, hogy szükség van a pihenésre. A mi rajtunk 12-kor volt, így bőven volt időnk mindennel előkészülni. Nagy nehézségek árán Navixaf az autót is meg tudta szerelni. (Az egyik izzót kellett kicserélni, amit egy igen erős rugó tartott a helyén.) Az első emberünk, pantomimes és a bringás kísérő, Rodriguez előre mentek, de mi is követtük őket a rajthoz.

 Itt már felfokozott hangulatban gyülekeztek a csapatok. Jó sok csapat volt, várható volt a jelentős tumultus, így fájó szívvel, de lemondtunk a váltók rajtjának megtekintéséről is, annak érdekében, hogy nehogy lemaradjunk a várható dugóban pantomimes mögött. Így viszont gond nélkül érkeztünk az első váltópontunkra, Pécselyre. Itt megdöbbentően korán megjelentek az első csapatok, akik hihetetlen tempót diktáltak. Mint kiderült, az élboly ezt végig bírta: a győztes váltó 3:30-as km-eket futott átlagban... Nekünk ennyire nem ment, de pantomimes is gyorsabb volt, mint amit a tervben feltüntetett. Tibs71 következett, s mivel ő volt a leggyorsabb futónk és az első szakasza csak kb. 9 km volt, kapkodnunk kellett. Alig értük utol, mivel egy kisebb autós karaván alakult ki az úton, amelynek vigyáznia kellett a futókra és a kísérő bringásokra is. Tibs71-nek kellett megküzdenie az egész útvonal legkeményebb emelkedőivel, de ezek láthatóan nem okoztak problémát neki.

Közben kezdtem én is izgulni, hiszen Dörgicsén én következtem. Az előző napi lehűlés ellenére elég erősen sütött a nap, s élén szembe-oldalszél is nehezítette a futók dolgát. A szakaszom sajátossága az volt, hogy az első fele nem aszfalton, hanem terepen zajlott. Ettől nem tartottam, főleg, hogy ez lejtős volt. Volt földút, murvás rész, erdei földes szakasz. Ezeken narancssárga festékkel fel volt tüntetve az útirány, de az út menti bokrokra, ágakra gondos kezek szalagokat is kötöttek. Ennek ellenére egy futó, aki épp megelőzött, nem vette észre a jeleket és futott egyenesen, ahelyett, hogy balra fordult volna. Rodriguezzel üvöltöztünk utána, szerencsére meghallotta.
 

A lejtő ellenére a pulzusom nagyon bekezdett, ami kissé aggasztott, hiszen olyan jel volt ez, mint amit Makón is átéltem. A lejtő ellenére hamar 165 volt a pulzus, aztán tovább nőtt és végül 170 körül stabilizálódott. Egy időre még 200 feletti értékeket is mutatott, a maximum 226 lett. De ezt nem kell komolyan venni, mert ott valami bezavarhatta a mérőmet... Eddig sosem csinált ilyet.
5,5 km után volt frissítés, s aztán már aszfalton ment a futás. Itt már voltak emelkedők is. A terepfutásnak annyi előnye is volt, hogy a kísérőautók nem cikáztak körülöttünk. Nem sokkal a frissítőpont után viszont újra megjelentek, de eddigre kezdett jobban szétszakadni a mezőny. Rodriguez a terepen a körülmények miatt, itt pedig az autók miatt nem tudott végig mellettem tekerni, de a 170-es pulzus amúgy sem egy beszélgetős dolog. Nála volt a kulacsom, de végül erre a 11,6 km-re elég volt a kulacsövemben levő víz is. A váltóponton megint iszonyú sok autó, tömeg, de a csapat már teljes létszámban ott várt. Sőt, mivel Rodriguez előrement a bringával, Tibs71 tűnt fel a járgány nyergében és a cél előtti métereken ő biztatott. 1:07:09 alatt értem be Köveskálra, azaz kicsit gyorsabban a tervezett 6 perces km-eknél (5:47), de kicsit aggódva, hogy a magas pulzus mennyire jelez (vagy okoz?) fáradtságot. A lábam máris eléggé elhasználtnak tűnt, tehát tartottam tőle, hogyan bírom majd a következőket.

Nagyon jól haladt a csapat, a tervünkhöz képest folyamatosan korábban értünk célba, mindenki hozott a tervezett idején. Navixaf óvatos tervezése révén különösen sokat nyertünk, mert ő sem kímélte magát és 6:30-as tempó helyett talán még 5:30-nál is gyorsabb volt. Az ő szakasza már majdnem 15 km volt, így sok időnk volt már a váltóponton. Ücsörögtem a járdaszegélyen, nyomogattam a telefonomat, Tibs71 lement alfába, közben aggódva szemléltük a gyülekező felhőket. És mindez már a Badacsony mentén volt, így úgy tűnt, nagyon messze járunk már Tihanytól. Pedig ez még csak 46,5 km volt... Egy kétségbeesett lány jött oda hozzám, hogy nincs nála telefon, otthagyták és nem találja őket sehol. Kölcsönadtam a mobilomat, s arra gondoltam, hogy vajon hány csapattal esik meg hasonló. Egy kis hiba, és sok munka veszhet kárba! Nekünk szerencsére minden flottul ment, tök jó volt mindig látni a váltásunkat, aztán autóval előre a következő pontra (ha szerencsénk volt, láttuk közben a futónkat is), aztán vártuk a bicajos kísérőnk, Rodriguez telefonhívását majd a váltást.

Minden elismerés megilleti Sekiwake-et, aki fájós lábakkal edzette végig a tavaszt, de ennek ellenére ő is hozta a következő 16 km-en az 5:30 körüli km-eket. Rá már Vonyarcvashegyen vártunk, ahol ismét csalódottan vettük tudomásul, hogy a váltópont körül semmiféle palacsintázó-lángossütő-sülthalas-kolbászos talponálló nem található. Már Badacsonytördemicnél erre számítottunk, ehelyett a száraz szendvicseinket, meg a remek keksz-müzliszelet kombinációkat ettük :-( Büfék helyett volt viszont egy csomó szúnyog, akiknek mi voltunk a büfé. Mindenesetre ettől kezdve a jelszó az lett, hogy majd a következő állomáson biztos tudunk kajálni... Megjött Sekiwake, így véget ért az első kör, pantomimes indult megint. Közben persze több állomáson ismerősökkel is összeakadtunk. Vonyarcon pl. Lillával is sikerült végre személyesen is összefutni és váltani pár szót. Ő onnan indult egy húszasra és meglepve láttuk, hogy a csapatuk előtt állunk. Eddigre több jól kezdő csapatot is utolértünk.

Második felvonás

Megint gyorsan továbbálltunk, de most tartottunk egy kis kitérőt, ahol az első kör izzadtságát lemoshattuk kicsit magunkról. Emiatt megint rohanni kellett a váltóhelyre, így a büfé megint csúszott. A váltópont is településektől távol volt, egy forgalmas kereszteződésben.

Aggódtam a lábam miatt, ezért bekentem krémmel, hátha segít. A naptól, széltől most már kevésbé kellett tartani, sőt, már a pulóverek is jólestek. De nem is kellett sokáig várni, jött pantomimes, indulhatott Tibs71. Dörgicse óta mindenkinek 14-16 km-es etapjai voltak, de tudtuk, hogy Tibs71 nagyon gyors. De egyre jobban szerettünk volna valami rendeset is enni, s erre Balatonberényben került sor. Fél órával a futásom előtt sikerült elpusztítanom egy darab kolbászt, mustárral, kenyérrel és reménykedtem, hogy nem leszek rosszul tőle. A többiek meg sem tudták enni, amit vettek, rohanni kellett a váltópontra, ezért becsomagoltatták a hamburgert meg a palacsintát.

Balatonmáriafürdőn kezdtem újra futni, de az állomás után 100 méterrel már a Balatonfenyves tábla mosolygott rám. Pont a naplementés szakasz jutott nekem, de ebből nem sokat láttam.

Szinte végig a vasúti pálya és a felsővezeték mellett futottam, talán az zavarta be a pulzusmérőt, ami megint egyszer 214-et mutatott... Amúgy olyan gyors voltam, hogy szinte csak szemből érkeztek vonatok, utolérni csak egy tudott :-) Csak Fonyódon ment a parton az út, de ott legalább a Badacsony szépen látszott. Fonyódon a szintrajz rövid, de durva emelkedőt jelzett, ehhez képest egy enyhe, alig észlelhető emelkedő volt csak. Pedig ettől kissé tartottam. Már Rodriguez is kezdett elnyűtté válni, meg összefutott pár ismerőssel is (köztük valakivel, aki kb. 3 perces kilikkel nyomult, mindenkit sokkolva), így most viszonylag sokszor magam róttam a kilométereket.

Lassan besötétedett, de már az utolsó váltópont felé tartottam Fonyódligeten. Végül egész jól bírták a lábaim, persze nem is futhattam teljes gőzzel, mert még tartalékolnom kellett az utolsó (leghosszabb) szakaszomra is... Mindenesetre az biztató volt, hogy a lábaim a futás végére jobb állapotban voltak, mint az elején. A pulzusom is elfogadható szintre (159) csökkent, nyilván a csökkenő hőmérséklet és szél miatt. A 14,2 km-t 1:22:26 alatt fejeztem be, 5:48-as tempóval tehát. Kissé megrökönyödve állapítottuk meg, hogy ekkor érkeztünk még csak a táv feléig (106 km).

Navixaf már fejlámpával indult a sötétbe futni, mi pedig Balatonszemesre kocsikáztunk. Ott Tibs71 megint pihent egyet a hátsó ülésen, mi pedig észrevettük, hogy már egyéni indulók is vannak a pályán. Utolértük a 6 órával korábban induló mezőny végét. Többen már igen elgyötörtnek látszottak, pedig hol volt még a vége. Már majdnem éjfél volt, kértünk egy kávét Rodrigueznek. Olyan értetlenül kérdezte meg a "felszolgáló", hogy hány napig tart ez a futás, meg hogy miért is csináljuk. Csak annyit tudtam felelni, hogy "mert jó".

Sekiwake következett, akinek már dönteni kellett, hogy hosszú ujjú holmit vesz-e fel. Meglehetősen hűvös lett az éjszaka. Ráadásul neki kb. egy félmaratonra kellett készülnie, így meg is kérte Rodriguezt, hogy szükség esetére elvinné-e a másik futócipőjét. Siófok-Széplakon így hosszabb időnk volt, most hárman is próbáltunk pihenni az autóban. Talán ezen a ponton ült le legjobban a hangulat, nyomasztó sötét volt, ritkán jöttek a futók is, nagyon fáradtak is voltunk. Ennek ellenére nem aludtam semmit, pedig előzetesen reméltem, hogy sikerül majd szunyókálni. Arra azért jobban figyeltem, hogy ne ácsorogjak annyit (a lábaim vsz. ettől voltak olyan fáradtak az előző szakasz előtt). Több beérkező futó panaszolta, hogy ez a szakasz hosszabb volt, mint ami az UB honlapján szerepelt. Rodrigueznek is ez volt a benyomása, Sekiwake-kel együtt azt is mesélték, hogy iszonyú volt a járda, amin haladniuk kellett, persze töksötétben.

Harmadik felvonás

A harmadik sorozatot kezdtük itt, mivel már mindenki futott kétszer. Kicsit szorongva gondoltam rá, hogy a távom majdnem fele még visszavan. Tibs71-nek sem volt kedvére, hogy most fusson 16 km-t. Ezúttal ugyanis ő és pantomimes sorrendet cseréltek. Töksötétben érkeztünk Balatonvilágosra... Láttuk, hogy a váltópont előtt egy durva emelkedő van, sőt utána is. Itt ráadásul a legtöbb futó el is tévedt, mert az útról egy kis járdára kellett (volna) letérni. Ezért már megszokásból minden futóra rákiabáltunk, hogy "balra fel"! De olyan sötét volt, hogy a bemelegítő pantomimesnek is szóltunk, hogy rossz felé fut... Egy bringásnak elszakadt a lánca, de nekünk nem volt semmilyen célszerszámunk. Szerencsére mások segítettek rajta. Megint eltűnődtem, hogy mennyi balszerencse érheti az embert egy ilyen hosszú versenyen. Megjött Tibs71, valami olyan fantasztikus hangulatban, ami mindannyiunkra átterjedt. Könnyed volt, szórta a poénokat. Nyilván érezte azt is, hogy a maga részét már legyűrte: már csak egy rövid, 4 km-es futása volt vissza. Pantomimes viszont már legutolsó szakaszát kezdte meg itt. Ezt a jó kis szintes részt saját maga kérte... a még mindig töksötét éjszakában.

Balatonkenese. Itt megfigyeltük, hogy a rendőrség vasárnap hajnali 3-kor is képes arra, hogy a szabálytalankodó (nyilván eléggé fáradt) autósokat leállítsa. Mi szerencsére nem követtünk el semmit, mert Tibs71 már tavaly is volt ezen a ponton és emlékezett a rendőrök aktivitására. Elég hűvös volt. Olyannyira, hogy amíg nem indultam el, vacogtak a fogaim, és végig hosszúnadrág és felső volt rajtam (bár az ujját később feltűrtem, de a két réteg ruha azért kellett rám).

Négy óra körül kezdtem el futni az utolsó adagot, kicsit aggódva, hogy mennyire bírom kialvatlanul és 25 km futás után újrakezdve. De szerencsére jó volt, sőt most már nem kellett spórolnom sem az erővel. Csak arra figyeltem, hogy nehogy begörcsöljek, de a magnézium segített (köszönjük Tibs71-nek!). Egyre több futót értem utol, de persze engem is előztek (főleg olyanok, akik rövidebb szakaszra, frissebben indultak). Éppen kezdett kivilágosodni, Kenese után volt egy erdős szakasz, ahol nagyon fantasztikus madárdalban futottam. Végül tehát töksötétben nem kellett futnom, megúsztam a fejlámpa használatát. A világosodó pálya mellett egy leharcolt alakot láttunk az árokban Rodriguezzel. Távolról úgy nézett ki, mintha egy egyéni futó lenne, aki már össze is esett. Miután megszólítottuk, kiderült, hogy nem éppen a sporttól lett rosszul, hanem az előző esti nyilván jól sikerült bulin túl sokat ivott...

Meglepően jól ment a fűzfői dombmászás, szerintem nem is nagyon lassultam le. Gyönyörű volt a napfelkelte is. Az egyik állomáson nem volt innivaló, de szerencsére a kulacsövemben még volt víz. Köszönet Rodrigueznek a kíséretért, ha nem is tudtunk már sokat beszélgetni, de azért tartotta bennem a lelket.

Alsóörsön érkeztem meg a saját célomhoz (nekem itt ért véget a verseny) ami után én is úgy éreztem magam, mint Tibs71 Világoson. Hiába, a hosszútávfutás boldogságszérumot termel a szervezetben. A csapat többi tagja viszont eléggé elnyűttnek tűnt - nyilván az autóban üldögélve másfél órán át eléggé lemerevedhettek, hiszen 20,4 km-es futásomhoz 1:55:22-es időre volt szükség (5:39). A pulzusom tovább esett, a hűvös reggelen már csak 152 volt az átlag. De ekkor már csak 18 km volt vissza a csapatnak, s ezen is hárman osztoztak: Navixaf, Sekiwake és a befutón Tibs71. Balatonfüreden már egyáltalán nem voltam álmos, sőt azon sajnálkoztam, hogy mindjárt vége, pedig mennyire klassz volt.

Összesen egy órával a tervnél gyorsabban értünk célba, 19:36:07-tel. Tihanyban ledobtuk az autót egy parkolóban, majd vártuk Tibs71-et, hogy mind a hatan együtt érkezzünk célba. Az öt futó kéz a kézben, mögöttünk-mellettünk pedig Rodriguez a bringán. Tibs71 hatalmas tempót tartott, pedig elég csúnya emelkedőn kellett felkapaszkodnia. Mi alig bírtuk felvenni a tempót, akadozó-rogyadozó léptekkel, de később azért már nem úgy mozogva, mint az ifjú Forrest Gump. Gratulálok a csapat minden tagjának és köszönet a jó társaságért is!! Hatalmas élmény volt. Reméljük, nem csak egyszeri.