Kedd óta szabadságon vagyok (ettől volt, hogy hajnali 2-ig tudtam UB beosztást heggeszteni :-). Nagyobbik fiam iskolájában tavaszi szünet van, szóltak itthon, hogy szabit akarok kivenni, mert így több időt tudunk együtt tölteni. Ebben van igazság, másrészről ezen a héten legalább járhattam volna fél 10-re dolgozni, nem kellett volna hatkor kelnem…

Még hétfőn elkezdtem tervezgetni, hogy akkor itt van ez a csomó szabadnap, hányszor tudok elmenni futni a budai hegyekbe (mondjuk kétnaponta), milyen tök jó lesz. Kedden a fiammal futottam 4 km-t, szerda _délelőttre_ pedig be volt tervezve az első hegyvidéki menet. Ehhez képest délelőtt a feleségem gyengélkedett (kb. csak abban a bő fél órában, amikor indulnom kellett volna %$#%), délután meg természetgyógyászhoz ment, nekem kellett otthon maradni a gyerekekkel. Délután öt óra volt, amikor elindultam, de még így is nekivágtam a Budára vezető útnak. Egészen a Hungária körútig jutottam, ahol óriási dugó fogadott. Szépen visszafordultam az Egressy útra, és leparkoltam a Mogyoródi útnál lévő sportpályánál (ennyit a hegyekről). Gondoltam megyek egy kört a futópályán, újrakalibrálom a nano-t, mert kicsit össze-vissza mér mostanában. Lefutottam a kört, indultam volna kifelé, amikor elmentem egy másik futó mellett, aki lényegesen lassabban futott nálam. Kitaláltam, hogy addig körözök, amíg egy teljes kört rá nem verek. Ettől egész érdekes lett a monoton körözés, mindig lehetett figyelni, hol van a képzeletbeli ellenfél. 15 kör alatt kb. 20m-re közelítettem meg (bő 5 perces tempót toltam), de a legvégén nagyon belehúzott, ismét lemaradtam. Mint kiderült, az volt az utolsó köre, ki is állt utána. Ezután kimentem még a patakpartra futni egy kicsit (meg egy kis esztétikai élményért – no abból kevés volt). Összesen 9km-t futottam, ebből volt egy bemelegítő kör a kalibrálásnál majd 6 km tempós futás és szűk 3 km levezetés. Nem jutottam el a hegyekbe, de jól sikerült az este.

A következő lehetőség csak szombaton adódott, oly módon, hogy közöltem: szombaton a budai hegyekbe megyek futni. Még ekkor is volt egy gyenge próbálkozás („piacra kell mennem” ), de ezt lazán hárítottam annyival, hogy nem baj, én meg futni megyek. Elég kényelmesen szedtem össze magam, csak dél felé indultam el otthonról. Fontolgattam, mennyire kellene felöltözni, végül sajnos amellett döntöttem, hogy a póló alá felveszek egy rövidujjú aláöltözetet, merthogy az erdőben biztos kicsit hidegebb lesz.
Nem készültem konkrét tervvel azon kívül, hogy 15-17 km-t szeretnék menni. Hála a Garmin futóórának megengedhettem magamnak, hogy kb. össze-vissza kezdek futni, amerre éppen kedvem tartja, hiszen ha nagyon elkeveredek, vissza tudok navigálni a kiindulópontra (amit gondosan megjegyeztettem a kütyüvel). Vittem zenét, de kezdetben inkább az erdő hangjait hallgattam. Az első km vége felé egy ház mögött futottam el, ami nagyon ismerős volt – mintha jártunk volna már ott a családdal. Elhessegettem a gondolatot: mit kerestünk volna erre, hiszen mindig is a Hűvösvölgybe és a Szépjuhásznéhoz jártunk. Kicsit arrébb, az Árpád kilátónál rájöttem, tényleg jártunk itt egyszer évekkel ezelőtt augusztus 20-án, és annál a háznál beszélgettünk is a tulajjal.
A kilátótól egy keskeny ösvényen indultam lefelé, folyamatosan attól féltem, egyszer csak elfogy, és fordulhatok vissza, meg hogy a nyakamba ugranak a kullancsok. Szerencsére nem így történt (kullancs ügyben sajnos még nem vagyok biztos), az ösvényen eljutottam egy szélesebb útra, ami a Glück Frigyes úttal párhuzamosan futott, és végül a repülőtér Hűvösvölgyi oldalán lyukadtam ki. Itt nagyon kellemes enyhén lejtő ösvény vezetett az erdő szélén a fák között – nagyon jó volt itt futni. Sajnos elég gyorsan a végére értem, innen a repülőtér szélén futottam a fűben, majd az aszfalton. Aztán gondoltam egyet, visszamentem a fűre, de nem túl távol az úttól. A kifutópálya szélét vörös-fehér festésű hordók jelölték, mellettük vezetett az ösvény. Közben egymás után küldték fel a vitorlázó repülőket, folyamatosan arrafelé bámultam. Itt már szólt a fülemben a jó kis vocaltrance, de azon keresztül is áthallatszott a hangos süvítés, amit a fejem fölött közeledő, éppen leszállni készülő repülő keltett. Lehúztam a fejem, sőt majdnem hasra is vetettem magam, de aztán láttam, hogy pár méterrel fölöttem suhan el a gép. Azért kellőképpen „összeszartam magam”, mindjárt húztam is lefelé a kifutópályáról :-) A lenti képen látszik is a replőtér végénél a kis ficak, ahol hülye módon visszamentem a fűre.

A reptéri kaland után (majdnem én lettem a fej nélküli futó :-) átvágtam a réten a „siklóernyő kilövő” felé, vissza a Hármashatárhegyhez. Itt már baromira melegem volt, és el is szomjaztam rendesen. Nem vittem magammal vizet, és ezt (meg az aláöltözetet is) erősen bántam innen kezdve a futás legvégéig. Visszatértem a Futóklubos HHH futások szokásos útvonalára, de a Gückler Károly úton (honnan ennyi Glück a HHH-n? :-) először balra fordultam, mert kíváncsi voltam, meddig tart az enyhén hullámzó, nagyon kellemesen futható pálya. Kiderült, hogy még másfél km-t lehet menni hasonló terepen, ráadásul ez az északi oldalon volt, ami érezhetően hűvösebb is. Sajnos már nagyon szomjas voltam, úgyhogy önmagában a kellemesebb hőmérséklet már nem segített. A 13. km-től jópárszor bele kellett sétálni még az enyhébb emelkedőkbe is. Külön szívás, hogy a Glückler Károly út majd a Fekete Salak utca is végig enyhén emelkednek, és csak a legvégén van egy viszonylag rövid, térdszétverős lejtő. A buszmegállónál aztán alaposan beszlapáltam jéghideg vízből, csoda lesz, ha nem fájdul meg a torkom. Muszáj lesz beszereznem egy "kula-csövet", csak félek, hogy zavarni fog futás közben. Ti használtok ilyesmit? Nem zavaró, nem lötyög, meg ilyenek?

Táv: 17km
Idő: 2:02:49
Szint: 541m (Google szerin)