...nem meglepetés, hogy futni mentem ezért...
Ma volt a Spar Budapest Maraton, sok maratoni beszámoló születik ma is. Én is egy maratonról írnék, de a szeptember 26-iról. Akkor lettem 42 éves és 71 napos, vagyis 42 egész 195 ezred (42,195) éves. Sekiwake-kel évek óta emlegettük, hogy a 42. születésnapunkon jó lenne maratont futni. Mivel nem bírom a hőséget, a július 17-i születésnapom miatt nem voltam túl lelkes. Aztán az eredeti ötletet továbbgondolva úgy döntöttem, hogy a maraton nem is 42 km, hanem 42,195, vagyis nem is a születésnapomon kell futni, hanem 0,195×365=71,175 nappal később. 71 nap, 4 óra 12 perc, de azért az óra-perc nem volt már olyan fontos. Mivel este 6 körül születtem, a 4 óra 12 perc is még erre a szeptember 26-i napra esett. Így utólag a 4 óra 12 perccel eredményként is elégedett lehettem volna...
A felkészülés. A maratonra kell a sok hosszú futás, így a normális félmaratoni távok mellett szeptember elején három nap különbséggel futottam 28,1 km-t (2:40:27), majd 35,5 km-t (3:25:53). Ezeken teljesen jó volt a mozgásom, a 35,5 után nyugodtan futhattam volna tovább. Amit talán nem kellett volna, hogy a makói félmaratonon, terepen talán túlságosan meghajtottam magam, öt nappal a maraton előtt.
Az eseményt meghirdettem a Facebookon is, hátha akar valaki csatlakozni. Persze nem számítottam nagy tömegekre... Végül Sekiwake jelentkezett, hogy szívesen elkísér bringán, feladva a frissítéseket. Tszabi, szegedi futónagykövet pedig vállalkozott rá, hogy az első 30-32 km-t lefutja velem. Az útvonalat az interneten előre kijelöltem, az útvonalat kinyomtatva is magammal vittem. A cél az volt, hogy elkerüljük a (mindig rosszkor piros) közlekedési lámpákat, így Szegedet a külsőbb városrészekben kerültük körbe.
Sekiwake mint bringás kísérő a rajt előtt
Tszabi futónagykövettel
A futás. A Sportcsarnok előtt volt a gyülekező este 5-kor. Látszólag ideális idő volt, amikor elindultunk. Később már nem annyira, mert 7-8 km körül elég erős szélben találtuk magunkat. Az ég már korábban beborult, eső fenyegetett, amit aztán még bőven féltáv előtt meg is kaptunk. Szerencsére nem sok esett és elállt, nem is áztunk el. De továbbra is hideg volt, így később fel is vettem egy rövid ujjú mezt az ujjatlan fölé.
Az első km-ek kedélyes beszélgetésben és persze túl gyorsan teltek el. Vissza kellett venni a tempót, mert a szokásos módon túl erősen kezdtem. Mindjárt 2,5 km-nél barátaink háza előtt haladtunk el, akik hangosan szurkoltak az utcán, banánt is kaptunk tőlük. 14 km körül pedig a családom is biztatott - a gyerekek atlétikaedzésen voltak, épp a kijelölt útvonal mellett.
Szurkolói fotó rólunk - itt még vidáman mozogtam
Ekkor már sajnos érezhetően lassultunk, a négy órás teljesítés tempójánál már lassabban haladtunk és éreztem, hogy az izmaim eléggé fáradtak. Aztán Tszabival meg is beszéltük, hogy a Marosmenti maratont erősen megérzi még a lábunk. Hiába, a tempó futáshoz idén nem voltam hozzászokva.
Féltáv után valahol...
Lassan besötétedett. Társaságban azért gyorsabban fogytak a km-ek. Féltávnál láttuk, hogy a négy órából biztosan kicsúszunk, hiszen talán már akkor pár másodperccel két órája futottunk. Jöttek a sötét külvárosok, hosszú utcák Baktón, Béketelepen.
Az útvonal (a térkép zoomolható)
A sötétben már érdekes képek is készültek - szellemként bolyongtunk
Harminc km után már elég fáradt voltam. Tszabi hamarosan el is köszönt tőlünk - támogatását ezúton is köszönöm, sokat jelentett, hogy nem kellett végig egyedül futni. Sekiwake-kel nekivágtunk Móraváros és Alsóváros ekkor már (még?) végtelennek tűnő utcáinak is. És 35 km körül bekopogott a görcsveszély, az én maratonjaim legnagyobb mumusa. Futás előtt most nem felejtettem el bekenni a lábam sportkrémmel, de ez egyáltalán nem hatott, sőt, sokkal rosszabb volt, mint a 35,5 km-es edzésen, amikor sem frissítőt nem vittem (csak a kék közkutakból ittam útközben) és be sem kentem magam. A görcsveszély miatt néha sétára kellett váltani.
Séta, már elgyötört állapotban
Pár perc séta után mindig képes voltam 2-3 km-t kocogni, amikor jött az újabb görcsveszély, megint egy kis sétával. Sekiwake végig biztatott, átsegített a nehéz pontokon és mindvégig készségesen szedte elő a zsákjából, amit épp kértem. Ezért és a szintén általa készített képekért hatalmas köszönet!
Végül azonban elfogytak a km-ek. Meglepő módon a Belvárosi híd emelkedőjén is futva haladtam. Itt már a 4 óra 20 percen belüli eredmény volt a tét, de a célegyenes elején, az újszegedi ligetben megint jött a görcsveszély, sétálnom kellett, így ezen az időn is kicsúsztam kissé. A végén azonban futottam... szerencsére, mert volt még célszalag is: Sekiwake időnként titokban beszélt a feleségemmel, aki szerzett bébiszittert és ki tudott jönni a befutóra ahol egy csík WC-papírból rögtönzött nekem célszalagot. Nekik is köszönet, és a már alvó gyerekeimnek is, akik egy banánból készült csokrot is küldtek nekem, szépen felszalagozva.
A célfotó már utólag készült, beállított kép - a fényviszonyok miatt ráadásul az ellenkező irányból
Tanulságok
0. Az eredményem 4:21:36 lett, ami a 15 eddigi maratonomból a hatodik, de összességében kissé csalódást keltett (jelentős belassulás, görcsveszély, 6 percesen kívüli átlag).
1. Este futni mindig nehezebb, ha ilyen komoly távot kell teljesíteni. Pláne munka után, fáradtan.
2. Nem kell a maraton előtti héten futni erős tempóval félmaratoni versenyeket.
3. Lehet, hogy nekem károsak a sportkrémek?
4. Még tovább kell dolgoznom a görcsveszély elhárításán (Magnézium? Több nyújtás? stb.)
5. Azért az augusztusi km-mennyiség is kicsit kevés volt...
6. A maraton szívás, nem csak nekem. De én azért még idén futnék egyet, az jobb lesz. :-)
