Amikor megbeszéltük, hogy négyen vágunk bele idén a tó körbefutásának, akkor még jó ötletnek tűnt. Akkor még nem tudtam, hogy tavaly ilyenkor a körülmények tökéletesek voltak és ez a verseny a foga fehérjét nem mutatta meg. Tavaly is fáradtak voltunk és nehéz volt a verseny, de idén minden képzeletünket felülmúlta.

Kezdjük az elején, pénteken megérkeztünk Tihanyba, nehéz év van mögöttem, munkában épp most fejeztünk be egy nagy projektet, kérdéses volt mikor tudok eljönni, egyáltalán mi lesz a hétvégén, lesz-e hiba, be kell menni akkor majd mi lesz. Próbáltam optimista lenni és be is jött. szerencsére a munkatársaim megértették, hogy ez a verseny fontos és bevállalták a hétvégét helyettem. Tihanyban este még átfutottuk ki mikor hol fut, persze volt egy kis eltérés, korrigálni kellett, de nem volt vészes. Én már ekkor majdnem elaludtam, mintha fél év hajtása akkor jött volna ki, a legjobbkor. Nem nagyon aludtam, zavartak a zajok és vártam már a reggelt. 8 körül kimentem sétálni, rettentő meleg volt már akkor is. Aggódtam a csapat miatt, Navixafnak fekete felsőben kellett kezdenie a versenyt, ez volt a szabály és lehet takarózni azzal, hogy már ilyen póló lett rendelve, azért azt ne próbálja senki sem elhitetni velünk, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy június végén meleg lesz. Persze, a rajt után leveheti, de előtte ott kell állni benne, már 10-15 perc is számít. Elnézést a kitérőért, de nagyon bosszantanak az ilyen értelmetlen dolgok.

Délutáni szauna

Vászolyig ment Navixaf, röpke 15-16 kili a hőségben, mi hamar előre mentünk, kicsit hűsöltünk az árnyékban, találkoztam Randommal, Ringsiderrel. Tartottam a melegtől, tudtam, hogy Navixaf nem fog megborulni, amit eddig a csapattársaimról biztosan állíthatok az az, hogy ésszel futnak, tudják mikor mennyit szabad, ez nagy biztonságérzetet ad nekem is, tudtam, hogy ha nem is 6 perces átlagban, de be fog futni és egyben lesz, így is lett, átvettem a stafétát. Kemény, emelkedős rész jött, óvatosan 6 perces tempóban kocogtam. Nagyon meleg volt, ragadt a cipőm az aszfaltba, majd jött a terep rész. Ez borzalmas volt, sok por és rekkenő hőség fogadott, belesétáltam, nem egyszer nem kétszer, voltak csúnya, 7 perces kilik, majd kiértünk újra az aszfaltra. Frissítettem, megkérdeztem weakest linket (ő volt idén a biciklis kísérőnk) mennyi van még hátra, 6 kili, szuper, ez már menni fog. Eltelt 1 km és úgy éreztem végem van. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy ennek a szakasznak a végén még fáradt sem lehetek, hiszen majdnem 40 kilit még futnom kell ezen a versenyen. A hideg víz hiánya nagyon rossz volt, aztán egyszer csak elkezdtem óvatosan gyorsulni és a vége már 6 perc alatt is ment, összességében nagyon vegyes volt a kép. A befutó után döbbenten fogadtam a látványt, mentők, emberek akikből infúzió lóg ki, a frissítőpontnál meleg víz, vagy poshadt kóla, a poharat meg ne dobjam el, mert még másnak kell, gyorsan árnyékba vonultam, éreztem, hogy nincs minden rendben, fáztam, reszkettem a közel 40 fokban. Próbáltam összeszedni magam, sikerült is szerencsére, ittam sokat, ettem sósat, cukrosat úgy tűnt megmaradok. Sekiwake következett, még neki is jutott a napból bőven, a befutója után hűtötte is magát rendesen, Bencsikp-nek már a naplementéből jutott, a hőmérséklet viszont nem nagyon csökkent, az első kör után Vonyarcvashegynél jártunk, az időterv mehetett a kukába. Több futótárssal is találkoztunk, az Utunk ultrába csapatnál is borult a terv, pedig a srácok igen alapos felkészülésen voltak túl, az időjárás felülírt mindent, szerencsére módosítottak eredeti tervükön, így kisebb adagokban egyszerűbb lesz.

Esti felfrissülés

A következő szakaszom Keszthely végénél kezdődött, tavaly idáig futottam a második szakaszomat. Itt találkoztam Mgergoovel, ő 4 DK csapat szervezését vette a nyakába és még futott is, nem irigyeltem, mi legalább a futások között tudunk pihenni, neki meg koordinálnia és aggódnia kell folyamatosan. Ekkor már sötét volt, az idő egy kicsit jobb volt, éreztem, hogy ez most menni fog. A pólóm nagyon dörzsölt, kényelmetlenül éreztem magam, úgy döntöttem leveszem, ilyet még sosem csináltam, nagyon jól esett, felszabadító volt, hogy szabadon mozoghattak a karjaim és az erdős részeken hűs levegő hűtött, úgy éreztem nagyon jól megyek, kérdeztem is weakest linket, hogy 5:30 körül megyünk-e, mondta, hogy inkább 6:10 lesz az, mindenesetre gyorsabb voltam, mint délután. Egyre gyorsultam, jól is esett, a sötétben, fejlámpával, weakest linkkel beszélgettünk egy jót, kicsit kárpótolt ez az élmény, visszahozta  a kedvem is. Ekkor már benne voltunk az éjszakában, Sekiwake szakasza után Fonyódon Pannonfunkkal, Ötikével és a Suhanjos brigáddal bandáztunk, senkinek sem a terv szerint alakult a hétvége, ilyenkor mindig nagy bölcsességek hangzanak el, hogy mit hogyan kell majd jövőre csinálni, szerintem pár év és minden lehetőségre fel leszünk készülve. A harmadik szakaszomat napfelkeltekor kezdtem, újabb 12 kili, az előző is ennyi volt. Végig a part menti nyaraló utcákban mentem, derékszögű kanyarok, kempingek, néha egy kis Balaton part. Élveztem ezt a szakaszt is, jól is mentem, úgy éreztem menni fog, meg tudjuk csinálni simán, a végén még egy olasz ürgét is leelőztem, de a szakaszon végig előzgetünk, mintha utolértük volna  a mezőnyt, ekkor már a szintidő sem veszélyeztetett minket, meg voltam róla győződve, hogy a nehezén túl vagyunk. A váltóponton megint ott voltak Ötikéék, Mgergoo is, láthatóan akkor döbbent rá, hogy ott éppen ő fog futni, kíváncsi leszek az ő beszámolójára is, ahogy mesélte érdekes lehetett a hétvégéjük.

Reggeli gyötrelem

Sekiwake és Bencsikp is szépen egyenletesen lenyomták a részüket, Navixaf Balatonvilágosnál kezdte az utolsó kört, ekkor kezdtem feleszmélni, hogy az utolsó 11 kilimet újból hőségben kell majd lenyomni, nagyon elkeseredtem, de úgy voltam vele, hogy ez már nem sok, ha kell egy lábon, de behozom. Már a szakaszom elején nagyon meleg volt és rögtön meg is éreztem, szinte azonnal húzta  a lábamat és nehezítette a légzésemet az előző 20 óra megpróbáltatása, kegyetlen volt, voltak pillanatok amikor úgy éreztem, hogy nem tudom megcsinálni, weakest link próbált erőt adni, ha nem lett volna nem tudtam volna megcsinálni. Kellett a felismerés is, hogy az a taktika, hogy futok 6 perces tempót amíg tudok majd sétálok, az nem kifizetődő, inkább nagyon lassan kocogni kell, ez be is jött, csatlakoztam egy sráchoz, aki ilyen, 7-8 perces tempóban ment, együtt mentünk, szerencsére amikor elértünk 8-9 kilihez éreztem, hogy innen már közel vagyunk, de sokkal több nem ment volna, tartottam tőle, hogy a többieknek is nehéz lesz, az Utunk ultrába csapat be is hozott minket, tulajdonképpen az én szakaszom alatt értek utol, sajnáltam, de itt már az volt a cél, hogy beérjünk. Sekiwake nagyon nagyot ment és egyben beért a váltóponthoz, még Bencsikpnek volt egy hosszabb szakasza, ráadásul a tihanyi emelkedő is ott leskelődött már a sarkon, el akart minket kapni, Bencsikp hősieset küzdött az elemekkel, nem adta fel és a végén, több, mint 23 óra után átléptük a célt.

Pár nap után visszagondolva büszke vagyok a teljesítményünkre és csak a pozitív dolgokra emlékszem. Le kell előre szögeznem, hogy nagyon szeretem ezt a versenyt és nem kötözködésből mondom, de a frissítőpontok felszereltsége siralmas volt, az, hogy a műanyag poharat visszakérték, mert még más is iszik belőle eléggé meglepett, az egyik váltóponton a dugókás embert több percig kergettem, nem volt sehol, majd előkerült a cigijéből egy adag füstöt a képembe tolva közölte, hogy bocs, nem vagyok egy indulatos ember, de akkor elküldtem melegebb éghajlatra. Elhiszem, hogy éjszaka van, de ilyen feladatot olyan ember vállaljon, aki rendelkezésre tud állni, nem tűnik el.

Azt hiszem a teljesítésünk idén is a biciklis kísérőt dícséri, tavaly is jól jártunk Rodriguezzel, de Weakest link is remek volt, abba bele sem gondoltam, csak utólag, hogy neki is kemény lehetett ez a 23 óra, neki nem volt kísérője és folyamatosan minket kellett istápolni le a kalappal előtte.  És persze le a kalappal az összes teljesítő előtt legyen szó egyéni, vagy csapattal indulóról, jó volt látni a Suhanj csapatok és a DK csapatok befutóit is, azt kicsit bántam, hogy az Utunk ultrába fiúk már a célban voltak mikor mi beértünk (nem azt bántam, hogy a célban voltak, csak azt, hogy előttünk) óriási gratuláció jár nekik is, de majd azért jövőre elkapjuk őket.