Ez az év volt az első teljes futóévem. Fura ebbe belegondolni, valahogy többnek tűnik, nem tudom miért, talán a sok hullámvölgy miatt.
Januárban bekeményítettem a korábbiakhoz képest, 200 kili felett mentem, sajnos meg is lett az eredménye, lesérültem, a talpamban szakadt meg az izom. Februárt ki is hagytam úgy, ahogy van, viszont ebben az időszakban sokat mentem úszni, nagyon meg is szerettem, visszatekintve erre az időszakra nem bánkódom, mert sikerült a mozgást pótolnom és még élveztem is, néha kell a változatosság. Megfogadtam ekkor, hogy csak fokozatosan térek vissza, hónapról-hónapra szépen, lassan növelve a havi edzésadagot. Szerencsére ezután már ilyen jellegű problémáim nem voltak, ezt könnyen megúsztam. A 2010-es eredmények után, szerettem volna egy 1:50 alatti félmaratont futni áprilisban a K&H félmaratonon, ez sikerült is, 1:47 lett az eredmény és ez a verseny rengeteg energiát adott, éreztem, hogy jó úton járok, még a sérülés sem vetett vissza. A verseny után rögtön beneveztem a Kékes csúcsfutásra, nagyon kíváncsi voltam erre a versenyre. Nem csalódtam, igazi unikum volt a szintkülönbséggel és a katartikus befutással. Az évben végigkísért minket az Ultrabalaton szelleme, tulajdonképpen a blog is emiatt indult, ez a verseny mindig a szemünk előtt volt, fejben nekem is mindig ez volt az elsőszámú cél, az a verseny, amire egész évben készültem. Amikor januárban még tervezgettük nagyon távolinak tűnt, aztán hip-hop eljött a nyár és az Ultrabalaton is. Kicsit izgultam miatta, minden verseny előtt izgulok.
Nagyon nagy élmény volt és ebben az évben újból nekivágunk hasonló felállásban. Amikor otthon a verseny után pihentem folyamatosan az járt a fejemben, hogy szeptemberben meg akarom csinálni az 1:45-ös időt a félmaratonon, októberben pedig maratont szeretnék futni. Nagyon fel voltam pörögve, az 1:45-ös célidőt elérhetőnek éreztem, a maratonnal kapcsolatban kicsit bizonytalanabb voltam, aztán végül úgy döntöttem, hogy csak a 30-as versenybe vágok bele, éreztem, hogy több felkészülés kell egy maratonhoz és bennem inkább csak a lelkesedés volt meg.
Szeptemberben nem sikerült az 1:45-ös félmaraton, nagyon meleg volt és sikerült a gyomromat is elrontani előtte, így a beérkezés is nagy csoda volt, visszagondolva ez volt életem legrosszabb versenye, a Ferdinánd hídon átkoztam a napot amikor elkezdtem futni, nagyon el voltam keseredve és nagyon rosszul éreztem magam, több hibát is elkövettem, az elejét nagyon elfutottam és az sem tett jót, hogy kiraktam a reggelit útközben. A beérkezésnél már sikerült magamat lenyugtatni, örültem, hogy egyáltalán beértem.
Aggódtam az októberi 30-as verseny miatt, tudtam, hogy meleg lesz és újból le kell küzdenem a nagy ellenfelet, a rakpartot. Eleve úgy vágtam neki, hogy nem érdekel az idő, próbálok szépen lassan kocogni, aztán majd meglátjuk hogyan alakul az idő. Az elején olyan volt, mint egy városnézés, furcsa volt lassan futni, pedig annyira azért nem mentem lassan, sőt, folyamatosan kontroll alatt kellett tartani a tempóm, nehogy begyorsuljak. Az első 10 kilin ez simán ment, majd kicsit begyorsítottam és éreztem, hogy ez hiba, de aztán sikerült visszavenni. Szerencsére a nagy halál elkerült és jó idővel be tudtam érni a célba, nagyon boldog voltam utána, tudtam, hogy jó úton járok.
Az 1:45-ös félmaratoni álmot nem akartam feladni, ezért beneveztem a siófoki félmaratonra, ahol hajszál híján ez össze is jött. 4 másodperc választott el az 1:45 alatti időtől, nagyot nevettem, amikor megláttam az órám a célban, „Nem adod könnyen magad mi?”, szóltam magamban, persze választ nem kaptam, csak sejtem „Miért? Mit képzeltél?”.
A decembert már pihenősen töltöttem, úgy voltam vele, hogy annyit futok, hogy meglegyen az éves 1700 km, kicsit hagyom az edzéstervet az új évre.
Az idei évre a maraton a fő cél, szeretném márciusban megcsinálni Balatonfüreden, aztán majd meglátjuk, kicsit pesszimista vagyok ezzel kapcsolatban, túl közelinek érzem az időpontot, de januárban eldöntöm mi legyen, addig is próbálok újult erővel belevágni az edzésekbe, kicsit túllépni azon, hogy besokalltam kicsit a futásból, érzem, hogy újítanom kell valamit, mert erőltetve nem fogom tudni végigcsinálni az edzéstervet. Motivál a cél, de nem szenvedésként akarom az edzéseket megélni, talán ha lesz végre egy kis napfény az majd segít.
