A blogunk tényleg meghalt. A tavasz végi UB-ről ősz elejéig senki nem posztolt semmit. Az újdonság varázsa tényleg véget ért, most már csak "a rutin, meg az évek" visz előre minket. Azért az fel sem merült, hogy jövőre ne indulnánk, de megírni már senki nem akarja az élményeit... Azért valamit mégis próbálok írni az idei versenyről is. (Korábbi beszámolóimat lásd itt: 2011, 2012, 2013, 2014.)

A felkészülés nem sikerült a legjobban, a tavalyi 2014 km után az idei év több okból is gyengébbre sikerült. Sok volt a munka is, valamint sérülés is sújtott. A tavaszi újabb makói kerengőre is úgy mentem, hogy előtte két hétig egyáltalán nem futottam. Ennek ellenére a 12 órás váltóverseny jól sikerült, három etapban 30,8 km-t futottam 2 óra 45 perc alatt és alig lassultam a három szakasz során. Ezután viszont megfájdult a térdem, kineziológusnál is jártam. Néhány hét kihagyás és a tape (valamint porcerősítő) segített, de azért kétségekkel indultam el a versenyre. Öt hónap alatt (az UB-ig) 450 km-t futottam, ami elég gyenge volt. De legalább a verseny előtti 10 napban tudtam futni kb. 40 km-t.

Közös rajt az idei egyenpólóban

A csapat többi tagja is gondokkal küzdött. A legsúlyosabb sérülés Tibs71-et sújtotta, ezért ő nem is vállalta a futást idén, viszont ő lett a bringás kísérőnk. Helyére Sekiwake beszervezte Eszkót Makóról, így ezúttal Szegedről hárman együtt utaztunk Aligára. Útközben fagyiztunk a soltvadkerti cukrászdában, s ott szegedi futótársakkal is találkoztunk, ők is az UB-re utaztak. De kisebb sérüléssel bajlódott Pantomimes is, valamint nagyon keveset tudott edzeni Navixaf is. Érdekes versenynek néztünk elébe.
A szakaszbeosztást az utolsó héten dobtuk össze. Az első szakaszt most én vállaltam. Ebben az volt a jó, hogy mindig a többiek előtt jártam km-számban, mindig nekem volt vissza legkevesebb. De mindig arra is készültünk, hogy ha valaki menet közben kiesik, be kell ugrani helyette is. Tavasszal Makón pl. előállt ez a helyzet, egyik váltótársunk sérülése kiújult. Most azonban mindenki végig tudta futni terv szerint az adagját.

Cipők a célban

Saját szakaszaim
Aligáról indultam Kenesére. A csapatunk megint a mezőny végén indult, valahogy mindig ide osztanak be minket. Ennek nem örültünk. Elég meleg volt, a pálya dimbes-dombos is. Elvileg 130 méter szint volt a 10,8 (vagy 10,9) km-en. Igyekeztem óvatosan menni, mert a melegben könnyebben begörcsöl a lábam és utána még három szakaszon nagyon nehéz lett volna. A tempó így sem lett rossz, egy órán belül lefutottam a távot, 5:31 lett az átlagom, de utána nem éreztem elhasználtnak a lábamat.

Befutás Kenesére, fel-tape-ezve

Igyekeztem rendesen nyújtani is. Volt rá idő, mert Eszko 14,5 km-re indult el. Váratlanul le is tudtam zuhanyozni, annak köszönhetően, hogy a csomagtartóból kiesett egy palack víz és kilyukadt, így mivel nem volt mibe átönteni, inkább magamra locsoltam két liter ásványvizet. Később egy váltóponton Csiripiszli12-vel is találkoztam, beszélgettünk egy jót.

Az elszánt csapattársak

Váltás Vászolyon. Indul a második szakaszom

Idén Sekiwake volt a záróemberünk, most neki jutott a pálya legnagyobb emelkedője. Így most is őt váltottam. A második etapot Vászolyon kezdtem. Volt még egy kis emelkedő (82 m szint), de aztán erősen lejtett a pálya. Ezért elég jól meg tudtam tolni és a 11,7 km-t 58 perc alatt futottam le (átlag 4:58). Útközben Tibs71-gyel a növényzetet figyeltük és közösen megállapítottuk, hogy amit látunk, s aminek a nevét Tibs71 csak angolul tudta, az bogáncs. Zánkán a régi Úttörőtábornál volt a célom.

Tankkal szemben még nem nyújtottam soha, most ezt is sikerült. Némi meglepetésre ezen a ponton a váltóknak is adtak szendvicset, egész finom is volt ráadásul.

Én és a tank

A harmadik szakaszom volt az egyetlen, amit sötétben kellett futni. Balatongyörökön indultam, de a tervem ellenére nem sikerült most itt bevacsoráznom (a legendás kolbászevés elmaradt). Szerencsére nem éheztem el futás közben. Bár ezen a szakaszon gyakran futok (UB-n kívül), a sötétben mégis sikerült eltévednem. Vonyarcvashegyen befordultam egy zsákutcába, ahol nem volt látható a sötétben az útra felfestett nyíl. A fejlámpám mondjuk elég gyenge fényt adott, de a jól fellámpázott Tibs71 sem látta a nyilat. Úgy éreztem, nagyon lassú vagyok, pedig a tempó 5:27 lett Keszthelyig. Ez volt a leghosszabb szakaszom idén, a kis kerülővel együtt 13,2 km (kb. 300 métert futottam potyán).

Utoljára Boglárról futottam Szemesre. Az egyhangú déli parton ekkor már világosodott. Sekiwake (csapatunk egyetlen épkézláb tagja, aki rendesen fel is készült) itt olyan tempóval tolta, hogy mikor beért, én még nem voltam a váltóponton. Előtte az autóban majdnem elaludtam. Amikor megjött Tibs71, kirohantam a kocsiból, de ott felejtettem a rajtszámot. Visszamentem érte, de úgy éreztem, még van időm, pedig már ott integetett Sekiwake. Így aztán pisilni sem volt időm a rajt előtt és kicsit később emiatt is meg kellett állnom. Szóval a mért időm és a valós futóidő között elég nagy eltérés lehet. Hogy pontosan mennyi, azt én sem tudom, mert a kapkodásban nem tudtam időben elindítani a stopperórát sem. Kb. másfél percet veszthettünk miattam. A hivatalos UB-s mérés szerint 59 percen belül futottam a 10,3 km-t, a nettó időm 57,5 perc lehetett. Vagyis mindenképp lassultam, éreztem is, hogy már fáradt vagyok.

Ezzel én kész is voltam, már csak a többieknek volt egy-egy szakasza. A sűrűbb váltások miatt folyton rohannunk kellett. Magamhoz vettem Pantomimes gépét és a hajnali váltásokat is lefotóztam. Eddig mindig csak az első részen fotóztunk, ezen  akartam most változtatni, pláne hogy már úgyis világos volt.

Navixafra várva a hűvös reggelen

Az utolsó váltás a cél előtt! Eszko és Sekiwake sárga Marosmenti Mocorgós pólóban

A tavaly kitűzött célt (19 órán belüli teljesítés) nem sikerült elérni. Erre esély sem volt, mivel idén hosszabb volt a pálya is (212 helyett 220,9 km), valamint hárman is aluledzettek/sérültek voltunk. A csapat eredménye: 220,9 km, 20:19:47 alatt. Az öt fős csapatok között 97-ből a 36. helyet szereztük meg. A 670 váltó közt pedig a 182. helyet! Ez szerintem szép siker. Saját teljesítményem még meglepőbb. Az eddigi öt UB közül ez lett a második leggyorsabb futásom, ami ennyi készülés után figyelemre méltó. Hivatalosan 45,7 km-t futottam 4:08:30 alatt, de ha az eltévedés miatti 300 m-t is számolom és levonom az időmből az utolsó váltás körüli bénázást, akkor a 46 km futás 4:07 és 4:07:30 közt lehetett (5:23-as tempó). Ennél tehát csak 2013-ban voltam gyorsabb. Ennek a sikernek persze az is oka lehet, hogy az év elején sikeresen leadtam 5-6 kilót.

Célfotó

Sörözés, befutóéremmel a nyakban

Jövőre is szeretnénk indulni, immár hatodszor. Reméljük, a táv nem nő majd még tovább. Az öt év alatt összesítve már majdnem teljesen körbefutottam a Balatont. Ebben persze benne vannak az UB-n kívüli futásaim is, pl. a Maratonfüred. Jövő nyáron meg kellene csinálnom (UB-n kívül) egy Badacsony-kört és az UB-n átfutni Berényből Fenyvesre és keresztül Siófokon és kész. Persze egyéniben egyhuzamban nem fogom sosem körbefutni a Balatont, sőt még a négy napos Szuperbalaton is túl soknak tűnik...

Eddig a Balaton körül...