Ez a hétvége is eljött, nekivágtunk negyedjére is a körnek. Korábban mindig izgatottan vártam a versenyt, most valahogy derült égből villámcsapásként ért, hogy bizony ez az a hétvége. Úgy érzem ebben az évben talán most voltam a legjobban felkészülve fizikálisan erre a megmérettetésre, mentálisan kicsit kimerültnek éreztem magam, emiatt kicsit féltem, hogy nem tudok olyan tempót diktálni, amit szeretnék ill. amit elvárnék magamtól a csapat érdekében. A szükséges intézkedéseket megtettem azért, hogy akármi is lesz, azt ki tudjam pihenni, hétfőre szabit vettem ki, a család is elutazott, így minden megvolt a nyugodt alváshoz.
Szokásos módon pénteken mentünk le, a bázisunk ezúttal Zamárdiban volt, estefelé már tésztapartyztunk és igen, én is tésztáztam a tavaly megfogalmazott fogadalom ellenére, mert ezúttal kínáltak mákosat is. Már itt megkedveltem az idei szervezést és utána sem ért csalódás. Este már nem volt szükség nagy megbeszélésekre, már rutinból csináltunk mindent.
1.etap
Tibs71 kezdett, egész pontosan 11:10-kor, az idő futásra alkalmasnak ígérkezett, így aggodalomra nem volt ok. Begyújtotta a rakétákat, így egész hamar válthattunk, Sekiwake folytatta az utat Keneséről vidám hangulatban. Neki volt egy enyhe hányingere, de szerencsére ez csak átmenetileg jelentkezett, Bencsikp váltotta, minden simán ment. Én voltam az utolsó így Navixaf ment még előttem én pedig Aszófőn vettem át a dugókát egy elég szintes, de gyönyörű szakaszra. Nem terveztem komoly tempót, sok hullámvasutazás volt, így óvatos voltam, de a lejtőket azért megnyomtam. Többen megelőztek, volt egy fekete ruhás lány, akinél éreztem, hogy elhamarkodta a dolgokat és a szakasz végén vissza fogom előzni, folyamatosan a sarkában voltam. A végén szép lankás, lejtős rész volt ez nagyon jól esett, de hiába toltam neki a fekete ruhás csajt nem értem utol, hát így jártam. Ez a 9.7 km végül 5:43-ra jött ki, nem nagy szám, de ha figyelembe vesszük a szinteket szerintem elégedett lehetek.
2.etap
Itt éreztük először, hogy ez a rendezvény nem nagyon bír el ennél több résztvevőt, nagyon óvatosnak kellett lennie mindenkinek, akár autós, akár futó, akár biciklis, vártuk már mindannyian, hogy Keszthelyre érjünk, onnan talán kicsit kényelmesebb lesz a kísérés is. Itt már azon járattam az agyam, hogy ha végzünk, akkor a felénél vagyunk. A neheze még hátravan, de telik az idő, nem unatkozunk. A második körre már lehűlt a levegő, igencsak fáztam a rajtnál, de sebaj, majd a futás közben bemelegedek. 14 kili várt rám, ismerem ezt a szakaszt, elég unalmas, megyünk a nádas mellett a bringaúton. Egy mezítlábas cipős futó indult előttem szép mozgással, jó tempóban, úgy gondoltam őt fogom követni, jó néha beülni valaki mögé egy tempóban és utazni. 5:44 körüli tempót mentünk, a változatosságot az jelentette, hogy elkezdett sötétedni, nálam persze nem volt fejlámpa, de Roland világított nekem ill. sok futótárssal találkoztam. Egész sokat előzgettem, volt egy szakasz ahol utolért engem valaki és szinte a nyakamon éreztem a lihegését, nem akartam, hogy megelőzzön, tartottam a kemény tempót és le is szakadt, ezek a kis apró örömök, győzelmek mindig sok erőt adnak. A végén Roland előre ment és Keszthelyre érve egy kicsit sötét szakasz következett, a mezítlábas a kísérőjével előttem volt, de lassultak. Döntenem kellett, vagy megelőzöm őket és megyek a sötétben, vagy visszalassulok velük és még az utat is látni fogom, naná, hogy megelőztem őket, a kísérője valamiért mögém jött és világított nekem, nem tudom mennyire volt szándékos, de innen is köszönöm. Jó volt ez a szakasz is, jól éreztem magam és túlestünk a felén, jön a sötét éjszaka
3.etap
Szerencsére rövid szakaszokat terveztünk éjszakára, kicsit meg kellett pörgetnünk a dolgokat, de szerintem sikerült ezzel egy kicsit ébren is maradnunk. Rövid szakasz következett, mindössze 5.7 km, de ez volt a legnehezebb érdekes módon. Sötét volt, maga a szakasz sem volt túlzottan érdekes és kicsit éreztem a gyomromat, ami nagy ellenség tud lenni ilyenkor. Borzasztóan lassan teltek a méterek, egy idősebb hölgy mögé ragadtam be és akárhogy próbáltam ritmust váltani nem ment, nem tudtam megelőzni, nagy megváltás volt beérni a célba, itt már 6 perces ezrek mentek csak, következhetett a végső, negyedik szakasz.
4.etap
Féltem ettől a résztől, mert 12 kili várt rám a végén, mindez megfűszerezve az aligai emelkedővel. Mindenki próbált még előhúzni valamit a tarsolyból és szépen teljesítette mindenki sorban a szakaszát. Közben világos lett és egy technikai szünetnek köszönhetően a bázisunkon készen álltam az utolsó szakaszra. Nagyon lassan kezdtem, mert rozsdás voltam, alig tudtam mozogni, a 6:30-as ezrek szépen lassan elkezdtek gyorsulni, sajnos sok autó ment el mellettünk, volt aki folyamatosan megállt, majd újra elindult ezzel biztosítva számomra a folyamatos CO2 adagot. nagy nehezen elértünk Balatonvilágosra, innen jött a fekete leves, az első emelkedőt a vasúti átkelőig nem futottam meg, gyors gyaloglásra váltottam inkább, ez tűnt biztosabbnak. Utána elkezdtem megint futni, lassan, de biztosan közeledtem a cél felé, még sosem voltam befutó ember, de most éreztem a súlyát. A sunyi emelkedőkön nem szabad meghátrálni, nyomni kell neki, majd másnap pihenek, itt most a lelkemet-szívemet bele kell tenni. Így is volt és már éreztem, hogy elértem azt a pontot ahonnan lejteni fog, a térdemet éreztem még az első szakaszról, de majd holnap bekenem, majd holnap pihentetem, most nem. Gyorsan leértem a célhoz, szerencsére előbb dugókáztunk, aztán jöhetett a csapatbefutó. Nagyon örültem, hogy szépen, egyben beértünk, csak semmi dráma, azt hiszem ez a pár év adott egy olyan alapot nekünk, amire építhetünk és jövőre megpróbálhatjuk emelni a lécet. A hivatalos időnk idén is, ugyanúgy mint 2011-ben és tavaly is, 19 óra 25 perc környékén volt.
Mindig érdemes hagyni leülepedni a történteket, így nekem is jót tett, hogy csak hétfő délután kezdtem el azon gondolkodni vajon mi legyen jövőre. Futás közben kicsit úgy éreztem nekem ennyi elég volt, de tudtam, hogy a fáradtság hozta ezt ki belőlem és tisztában kell lennem azzal, hogy most pont egy olyan időszakom van, amikor kimerültnek, fáradtnak érzem magam. Talán pont ez erősíti meg azt, hogy jövőre robbantanunk kell, mert még így is zökkenőmentesen ment minden és tudtam hozni egy stabil tempót. Jövőre jobban oda kell figyelnem, hogy májusban ne próbáljam megváltani a világot, inkább hagyjam egy másik időszakra. A 19 órás lécet meg lehet ugrani, 10 másodperc kilinként nem a világ és szerintem be tudunk hozni ezzel egy kis izgalmat a versenyre.
Az idei UB óta megint sokkal motiváltabbnak érzem magam, ez a verseny mindig ad plusz energiákat. A következő hétvégén már Miskolcon voltam és ha az autóban az üzemanyag szivattyú is úgy gondolta volna elindultam volna a Bükki Hegyi Maraton félmaratoni távján. Sajnos ez nem sikerült, de már nagyon várom a családias hangulatú terepfutó, versenyeket.