A tavalyi első alkalommal megrendezett verseny után nagyon vártam az ideit. Tudtam azt is, hogy idén nem Makón fogunk körözni, hanem a Maros partján, illetve gátján jelölték ki a szervezők a távot, tehát ez terepfutás lesz, kezdhettem izgulni, hogy ne legyen sár. Nem lett, sőt a 3 nappal ezelőtti eső a port is elverte, a felszín tehát futáshoz ideális volt. Az útvonal cseles volt: átfutottunk Apátfalvára, de a kijelöléskor sikerült elkerülni, hogy ugyanazon az úton fussunk vissza, mint oda. A legszebb szakaszt 2x járjuk be, és futni fogunk erdei ösvényen, gáton, dűlőúton és egy kicsit aszfalton is.
A családommal utaztam, nevezés a helyszínen, találkozás a makói cimborákkal, pacsi a szegedi futótársakkal, melegítés és RAJT. Azonnal probléma merült fel: nem láttam a pulzusértékeimet. Úgy készültem pedig, hogy szigorú pulzuskontroll alatt futok, ez tehát rosszul esett. Többször újraindítottam futás közben a mérést, nyálazgattam a mellkaspántot, és szomorúan meg kellett állapítanom, hogy kimerült a pánt eleme. A 2 km-es jelnél döntöttem úgy, hogy innentől időt mérek, legalább a tempót ki tudjam számolni, ha már a pulzust nem látom. Közben a mezőny kezdett eloszlani és berendeződött az első 3 km-en egysoros oszlopba, itt ugyanis csak egy vékonyka gyalogösvény kanyarog a Maros partján. 1-2 m-es dimbek-dombok, mellettünk a Maros, sárguló avarszőnyeg, igazán szép hely. Az ügyesek előzgetnek, de amikor kiérünk az erdőből a dűlőúton könnyebben lehet javítani a pozíciókon. 8 km körül ért utol Szabi a szegedi BSI futónagykövet. Elpanaszolom neki a problémámat, ami érdekes módon eléggé kizökkentett a ritmusból. Számolgatunk, kb. 5:40-esek a km-ek, én csak tippelgetni tudok, hogy bírni fogom-e végig. Ő ilyesmi tempót tervezett, így innentől együtt megyünk. Beszélgetünk, elmélkedünk, már fenn is vagyunk a gáton, frissítünk, és itt is a fordító Apátfalván. Chip nincs, de a számunkat felírják, indulunk is vissza. Egy hosszabb szakasz jön a gáton, aminek a teteje jól futható. Egymás mellett futunk, beszélgetünk, a precízen elhelyezett km jelzéseknek hála, látjuk, hogy gond nélkül tartjuk az 5:40-es tempót. Az utolsó 3 km ismét a Maros part. Itt eleengedjük a tempót, megyünk, ahogy bírunk. 5 sporttársat előzünk meg, ahogy vágtázunk a nyári gát maradványán fel-le. A befutóban Lali név szerint említ, érmet kapok, gratulálgatunk egymásnak. Szabi szóbeli támogatása sokat segített, nélküle szerintem fejben feladtam volna, pedig láthatóan bírtam futni ezt a tempót, sok helyen kényelmesen beszélgetve.
Szusszanás után finom gulyásleves, magam is meglepődöm, hogy az ilyenkor szokásosan gyenge gyomromnak mennyire jól esik. Levezetésként a fiammal átcsúsztunk a Maros felett kiépített kötélpályán a nemrégiben megnyílt kalandparkban. Sosem csináltam még ilyet, legközelebb a fákon mászós részre is benevezek. (Amíg futottam, a gyerek átkommandózta magát a gyerekeknek kiépített pályán.)
A szervezők nagyon kitettek magukért, látszik, hogy sokat dolgoztak a rendezvényen és a legapróbb részleteket is kidolgozták. A csodálatos időben időben 5:40-es tempóval megfutott félmaraton pedig az eddig mért legjobb időm, így számomra ez a nap ezért is sokáig emlékezetes marad.
