Nyaralni ment a család, már nagyon ránk fért, egész évben ezt a hetet vártuk. Nem is lennék igazi megszállott futó, ha nem mértem volna fel előzetesen a terepet futás szempontjából. A térképen nem sok utat találtam, de úgy voltam vele, hogy megoldom majd az egyenletet valahogy.

Hétfőn utaztunk, ezért úgy voltam vele, hogy szerdán fogok először futni. Sajnos a kis városról, ahol voltunk nem sikerült rendes térképet szerezni, így egy szórólap térképén kezdtem a futást tervezni.

„Korán” reggel elindultam, az apartmanból kilépve egy 10 %-os emelkedő fogadott, ezt kellett legyűrni kezdésnek, majd egy kis tekergés után kezdtem úgy érezni, hogy nem jó irányba megyek. Egy nagy kört képzeltem el és csak a megérzéseimre hagyatkozva választottam a kereszteződésekben utat. Kicsit több, mint 1 kili után visszafordultam és úgy döntöttem a már előre kinézett kisebb kört fogom megtenni, akár többször is. Ez úgy nézett ki, hogy egy hosszú, szűk lejtő után kiérek a főútra, szerencsére az úton csak keveset kell menni, majd a tengerparti sétányon folytatom utam, aztán egy 8-10 %-os emelkedőn megint felkapaszkodok a lejtő tetejére. Tetszett a változatosság, mind a talaj összetételében, mind az útvonalban, tetszett a hosszú, kellemes lejtő. A futás végefelé láttam, hogy pont nem lesz meg a 10 kili, ezért tettem még egy kis kitérőt tovább a tengerparton.

Szerintem ez sikerült a legizgalmasabbra. Azt terveztem, hogy befutom a fél szigetet, úgy hogy tulajdonképpen átvágok a közepén, majd végig a parton a kis településeken keresztül visszajövök. Nagyon izgultam előtte, mert nem tudtam ez milyen távolságot jelent és pláne azt nem, hogy milyen szintkülönbségek lehetnek. Reggel próbáltam korán indulni, mert 8-9 körül már 30 fok volt a levegő hőmérséklete, ami nem éppen futóidő. Indulás után, amikor kiértem a faluból egy kellemetlen, kanyargós emelkedő következett, ez tulajdonképpen egy főútszerű volt, 2 sáv, nem nagy a forgalom, de a kanyarok miatt sokat kellett az út egyik oldaláról a másikra váltani.

Az emelkedőt kezdtem unni, alattomos volt, az a fajta, amikor ránézésre nem is tűnik vészesnek. Végre felértem a tetejére, jöhet a lejtő! Végig az erdőben mentem, kellemes, hűvös volt, kevés autó, érdekes kis települések, imádtam. Amikor leértem a partra ott már nagyobb forgalom volt, de nagyon előzékeny volt mindig minden autós és persze én is odafigyeltem. Itt kezdtem érezni, hogy ez bizony nem 10 kili lesz, de talán 15-nél megáll. Itt a parton melegebb volt, frissítés nem volt nálam, kicsit sétáltam, végülis nem hajt a tatár, elvileg nyaralok, vagy mi. Kicsit hosszabbra nyúlt ez a futás, mint gondoltam, főleg ha azt is belevesszük, hogy bemelegítésként nyomtam egy 3 kilis kört a feleségemmel. Amikor hazafelé megláttam az ismerős partszakaszt megörültem, kicsit furán éreztem magam végig, mert ismeretlen volt minden, de egyúttal izgalmas is volt.

Ezt nagyon vártam, már az elején terveztem, hogy elfutok a sziget végébe és megnézem a nyílt tengert. Ennek a futásnak mindössze az volt a hátránya, hogy ugyanazon az útvonalon kellett visszajönnöm, de ez csöppet sem zavart. Az út erdős részen ment, sokat kanyargott, így megint nagyon oda kellett figyelni az autókra.

Az első 2 kilit megint a feleségemmel tettem meg, majd ő visszafordult. Sejtettem, hogy ez nem lesz egy ultra hosszú futás, de nem is bántam, ilyenkor nem ezen van a hangsúly, inkább azon, hogy bejárjam a környéket, megismerkedjem a szigettel és persze hogy sportoljak is egy kicsit. A futás végén egy nagyon komoly lejtő fogadott, a végén láttam a partot, de sajnos leérve nem a nyílt tenger látványa fogadott. Annyira nem bánkódtam, inkább elindultam visszafelé egy finom reggeli reményében.