Múlt héten az egri futások után tartottam egy kis pihenőt, sajnos a derekamat meghúztam és hiába javult, kellett neki egy kis idő. Szerdáig bírtam várni, tovább nem, pláne úgy, hogy már hétfőn elhatároztam, hogy kipróbálom az Endomondo sport tracker-t, ugyanis a Cardiotrainer nem annyira közösségi, mint szeretném. A Kopaszi gátra mentem jó szokásomhoz híven, mikor kiértem akkor vettem észre, hogy még mindig GPS jelet keres a jószág, 0 kilit rögzített ellenben azt 10 perc alatt. Kicsit felhúztam magam és a GPS jel felvillanása után dühből nekiálltam tempót futni. (Annyi eszem persze nem volt, hogy leállítsam az edzést és újat indítsak, így rögzítve a helyes átlagtempót) A futás végén konstatáltam, hogy 59 perc alatt sikerült 12 kilit lenyomni és volt benne jópár 4:30 körüli ezres. Ennek nagyon megörültem ,de egyelőre nem tudtam hova rakni, hiszen nem éreztem annyira gyorsnak a tempót, inkább a lépteimet próbáltam nyújtani, ugyanis már egy ideje feltűnt, hogy aránylag hosszú lábaim vannak és talán ezzel lehetne kezdeni valamit.

Viszont a poszt most nem erről a futásról szól. Pénteken vettem a bátorságot és elindultam (biciklis kísérettel) Dél-Buda felé egy 15 kilis kiruccanásra. Nem gondoltam rá, hogy gyorsan kellene futni, egyszerűen egy sima, laza tempójú levezető futásra készültem. Az elejét kicsit szaporára vettem, de nem zavart a gyorsabb tempó, itt még sajnos elég sok lámpa volt, ezek nagyon zavartak, mert az Endomondo nem pauzálja magát álló helyzetben, így értékes másodperceket vesztek ilyen esetekben. Lassan kiértünk a Duna partjára és a tempóm még mindig elég gyors volt, majd úgy gondoltam, hogy ráteszek még egy lapáttal, legalább a fordítóig. Visszafelé ugyancsak komolyan kezdtem, majd ezt még a végén tovább fokoztam. Itt éreztem életemben futás közben először olyat, hogy a cipőm bizony nem elég „gyors”, ez a tempó már meghaladja a képességeit. Úgy mentem, hogy szinte nem is éreztem, hogy a földön is van a lábam, szó szerint repültem a Budafoki úton. Befejezve a futást ezek az adatok fogadtak:

Tudom, némi magyarázatra szorul ez az egész, de nem tudok mit mondani, talán most volt bennem egy kis feszültség is és a szerdai után kíváncsi voltam mit tudok valójában, mennyi potenciál van bennem akkor, amikor nem a tartalékolásra gondolok, amikor nyújtom a lépteimet és minden egyes sejtemmel a futás legapróbb részleteire koncentrálok, a testtartásomra, a légzésemre, a kezeim mozgására, a talajt rácsosan, adatokkal kiegészítve látom, mint valami terminátor.

A héten nem csak én törtem át saját korlátaimat, a Dagadt Köcsög is komoly teljesítményt tett le az asztalra és annak ellenére, hogy nem volt benne biztos, hogy sikerül a 2 órán belüli félmaraton, most egy 1:46-os 19 kili szerintem meghozta az önbizalmát.

Több kérdés kavarog bennem. Ez most már így marad? Erre már képes leszek mindig? Valami volt a levegőben, vagy csak egy szerencsés napállás? Ezzel a tempóval akár 1:35-ös félmaratont lehetne futni (a 15 kili végén én úgy éreztem ezt a tempót tudnám tartani még egy darabig), akkor most mégis mire készüljek szeptember 4-én?

Jó lenne ha valaki meg tudná válaszolni ezeket a kérdéseket, mert egyelőre nem tudom eldönteni, hogy egy tömegpusztító lézerfegyver van a kezemben csak eddig nem találtam a ravaszt, vagy csak úgy néz ki, de igazából műanyagból van.