Ennek az évnek az első hónapjaiban nem tudtam annyit futni, mint amennyit szerettem volna. Nehezen elmúló, újra kiújuló sérülésekkel bajlódtam. Egy talpbetét a hétköznapi cipőmben megszűntette az egyik fájdalomforrást, így már "csak" egy januári húzódás maradványait kell "kimozgatnom".
Nagyon hiányoztak a hosszabb futások, és mivel már stabilan, gond nélkül tudok 11-12 km-eket futni, úgy döntöttem, hogy ezen a gyönyörű tavaszi hétvégén megpróbálkozok egy nagyobb távval.
Szeged mindennapjaira erősen rányomta a bélyegét a városon átzúduló balkáni tranzitforgalom. Mostanra végre elkészült a várost Románia irányába elkerülő autópályaszakasz, amihez egy új Tisza hidat kellett építeni. A híd a folyó magas vízállása miatt jóval határidő után, de végre elkészült! Ennek örömére egy kisebb ünnepséget rendeztek és lehetőséget adtak a helyieknek, hogy átsétáljanak/bicajozzanak a hídon, mielőtt -hamarosan- az autópályaforgalom birtokba veszi.
A futásra elkísért bicajon a 6 éves fiam, és mivel ismeretlen terepre merészkedtünk, vittünk magunkkal vizet, egy kis nápolyit és extra ruhát, ha túl nagy lesz a városon kívül a szembeszél. Szerencsére a bicaj csomagtartójára fel tudtuk mindent pakolni. Kényelmes tempóban jutottunk el a tápéi kompig, ahol pár perc várakozás után átkelhettünk a folyón.
Azt nem tudtuk, milyen út vár ránk a túlparton, kicsit féltem tőle, hogy bicajjal nehezen lesz járható. A göröngyös felszínen kicsit pattogott a bringa, ahol pedig túl nagy volt a fű (kb 3 km-s szakasz), ott futás közben enyhén tolva segítettem a bicajos kísérőmet. A tökéletes csend, a járókelők teljes hiánya kárpótolt a nehézségekért.
A rendezvény végére értünk a hídhoz, amin az átkelést a biztonsági őrök csak a menetirány szerint helyes útpályán engedélyezték. Igazán nem értem, hogy miért, hiszen forgalom az nem volt, és kb 5-600 métert kellett volna csak "szabálytalanul" haladni. Nem bántuk az extra km kerülőt, hiszen nem mindennapi érzés egy autópályán a belső sávban bicajozni és futni!
A Móra Ferenc hídon is különleges élmény volt átkelni, többször megálltunk, fotóztunk.
Az érdekes probléma azonban csak a folyón átkelés után következett, hiszen át kellett valahogy jutnunk a másik útpályára, átjáró a sávok között viszont nincs... (Ezért sem értem, miért nem engedtek a másik oldalon futni.) Végül találtunk egy kis lépcsőt, ami bemegy a híd alá, így át tudtunk kelni. Érdemes lett volna jobban megfigyelni, hogy hogyan lehet továbbhaladni a gáton Algyő felé. Mindegy, majd egy következő futás alkalmával.
Innen már egy sokkal símábbra kitaposott gátfelszínen jutottunk vissza Szegedre (7 km). Csodálatos időnk volt, nagyon jól éreztünk magunkat. Az út hosszát 17 km-nek mértem, a bruttó időnk sok megállással, fotózással 1 óra 50 perc lett.
Mivel a hídon a gyalogosforgalom nem engedélyezett, megegyeztünk abban, hogy ez egy kölönleges, nem megismételhető kör volt.