Szombaton múlt egy hete, hogy megcsináltam az első 30km-es felmérőmet.

A dagadtköcsög blog-on hosszú vita folyt arról, érdemes-e/szabad-e a verseny előtt, edzésen lefutni a verseny távját. Olvashattunk véleményeket pro- és kontra, elemzéseket egyik és másik választás előnyeiről és hátrányairól. Csak egy hajszálon múlott, hogy nem írtam meg: „úgy lesz a legjobb, ahogy Neked jólesik”, de mire átrágtam magam a tengernyi kommenten, Gergő eldöntötte: marad a 19km-es „pettingnél”.

Számomra viszont nincs jelentősége a táv-szüzességnek, én szeretem tudni (és kipróbálni), hogy hol tartok a felkészülésben. A félmaratont is jóval az első hivatalos verseny előtt lefutottam: tettemnek ok a kíváncsiság. Ezt még a Városligetben körözve követtem el, ami a monotonitás szempontjából volt inkább nagy teljesítmény, tekintve, hogy a leghosszabb kör is csak bő 3 km-es. Persze pantomimeen nem tudtam túltenni, aki anno 12km-t is futott 400-as pályán…

Korábban már kétszer futottam 30 km körüli távot, ám azokat nem terveztem meg előre. Először még a télen indultam egy hosszú futásra (pontosan a mostanival egyező útvonalon), akkor sajnos nem készültem frissítéssel, és a karácsonyi szünet miatt alig találtam egy helyet (azt is csak 25 km után), ahol kaptam egy pohár vizet. A második alkalom pár hete volt, amikor idegből futottam egy nagyot. Ekkor legalább a frissítésre gondoltam (útba ejtettem a margitszigeti és városligeti kutakat), de nem készültem tudatosan: nem pihentem előtte eleget, nem ettem előtte rendesen és közben sem pótoltam a felhasznált energiát. A végén teljesen beállt a vádlim, 31,5 km után, szűk 3 km-re a lakásunktól kénytelen voltam megállni. Innen gyalogoltam, és rá kellett jönnöm, szétfutott vádlival gyalogolni sem kellemes. Végül az utolsó fél kilit egy éjszakai járaton bliccelve tettem meg…

A mostani felmérőre tudatosan felkészültem: megfelelő pihenés után, gondos útvonaltervezés mellett (Margitszigeti kutak érintése) viszonylag jó futóidőben (már javában tombolt a nyári ősz), egy zöldalma ízű Powerbar-ral felszerelkezve (3 különböző gélt akarok tesztelni, ez volt az első a sorban), kompressziós zokniban indultam útnak.

Az útvonal az egyik szokásos hosszúm: otthonról a Rákos patak partján a Dunáig, onnan le a Margitszigetre, 2 szigetkör után pedig ugyanitt vissza, hazáig. Idő szempontjából a 4 órán belüli maratonnak megfelelő részidőt tűztem ki. A számos kereszteződés és a nem teljesen ideális frissítés (ivókút) miatt úgy döntöttem, a nettó időt mérem, cserébe igyekeztem 5:30-as, vagy annál jobb km-eket futni.

Először úgy terveztem, hogy 20km körül tolom be a Powerbar-t, ez pontosan a második szigetkör végén lett volna, ahol van kút (a boltban mondta az eladó srác, hogy vízzel kell bevenni). Később módosítottam a tervet amiatt, hogy ha a gélezés után valami probléma adódna,tudjak még egyszer inni. Ezért a MAC-hoz (17,5 km) hoztam előre a gélezést, hogy a szigetkör végén meg tudjak korrigálni, ha kell.

Az első két km-t kicsit lazábbra szoktam venni, hogy biztosan ne fussam el a távot: ha két km után is gond nélkül megy a nagyobb tempó, akkor lehet tolni neki, ha nem megy, akkor meg muszáj visszavenni. Ezt sikerült most is betartani, 5:39 és 5:47 lett az első két km, utána viszont gyorsultam 5:20 környékére. A patakparton többnyire eseménytelenül követték egymást a kilométerek: 1-1 piros lámpa, egy gyors pisilés és néhány lágyan ringó női mell törte csak meg a vasárnap késő délelőtt egyhangúságát.

A meteorológusok jelentős mennyiségű esőt vizionáltak erre a napra, ehhez képest csak pár helyen szemerkélt az eső, komolyabban nem áztam meg. A gélt a tervnek megfelelően 17,5 km-nél ettem meg. A vártnál könnyebb volt lenyelni, de borzalmas íze volt. Mondjuk az íze kicsit tényleg emlékeztetett a zöldalmára, de ezzel együtt is borzasztó volt. Ittam rá valamennyi vizet a kútról, majd indultam tovább. Fölösleges volt parázni, nem hiányzott nagyon az extra frissítés a 20. km-nél, de ha már ott volt a kút, ittam még egyet. Lényegében elég lett volna a 20. km-nél bevenni a gélt.

Kezdetben nem éreztem semmi különöset, de pár km után azt vettem észre, hogy szinte szárnyalok, visszagyorsultam 5:20 környékére, és ez a lendület kitartott egészen a 24. km-ig. Ezután azonban csúnyán elfogytam, szabályosan berogytam, a végén alig bírtam hazavánszorogni. Az utolsó 2 km-en már 6:00 fölötti tempóra lassultam. Ezt tetézte hogy időnként erősen szédültem is.

Kicsit szomjas is voltam, de vajon csak ez volt a hiba? Esetleg kellett volna még egy gél vagy korai volt 20km előtt bevenni? Ti mit javasoltok, mit csináljak másképp legközelebb (azt leszámítva, hogy edzésen futom meg a versenytávot)?

A kompressziós zokni viszont most is jól vizsgázott – a vádlim a futás után (meg az azt követő napokon) is egész jó állapotban volt.

Slusszpoén: futás után elmentünk a fiammal megnézni a Harry Potter 7/2-t. Mikor hazaértünk, tele volt a lakás a legjobb barátaimmal. 40 éves lettem baszki!