2-3 éve csehül tanulok, és idén születésnapomra a családtól kaptam egy kéthetes intenzív cseh nyelvtanfolyamot ajándékba. Július 20-tól augusztus 5-ig így Csehországban voltam, ahol persze a tanulás mellett futásra is jutott idő.
Vonattal mentem, és tudjátok, hogy vonzódom a kötött pályához... Már a vonatozás is élmény volt. A cseh határon leszálltam a Budapest-Prága közti Eurocity járatról, ami jobb esetben 100-110-es tempóval haladt (a kocsiban belül kijelezték az aktuális sebességet). Majd felültem egy cseh belföldi vonatra és azonnal feltűnt, hogy repesztünk. Stopperrel mértem, hogy mennyi idő alatt teszünk meg 1 km-t, 5 km-t stb. Minden mérés után 140 km/h sebességet számoltam, szuper volt...
Jelenet az egyik cseh nyelvóráról
Olomoucban volt a nyári egyetem, ami Morvaország középkori fővárosa volt. Prága után a második legnagyobb történelmi belvárosa van Csehországban. A város fontos szerepet játszott a magyar történelemben is (erről egy cseh nyelvű kiselőadást is tartottam a tanfolyam második napján). Mátyás elfoglalta a várost (1468), majd itt koronázták cseh ellenkirállyá volt apósával, Pogyebrád Györggyel szemben (1469). Tíz év háborúskodás után aztán az új cseh királlyal, II. Ulászlóval (aki később Dobzse Ulászlóként magyar király is lett, lásd a lacipecsenye szavunkat is) szintén itt, Olomoucban kötött békét. Ennek örömére a város díszkútjaiba vízvezetéken sört és bort vezettek, mindenki örömére. Szép lehetett... 1848-ban ide menekült a bécsi udvar, itt lett császár Ferenc József és itt adta ki az oktrojált alkotmányt is.
Hunyadi-címer, cseh címer, magyar címer: Ulászló és Mátyás békekötése, 1479
És akkor a futásokról. Mivel rólam nem készültek futós fotók, néhány városképpel illusztrálok. Mindegyik futás itt 10-12 km közt volt, viszonylag lassú tempóban (6 percesnél kicsit gyorsabban).
Első futásomra az érkezés utáni nap reggelén kerítettem sort. Vasárnap volt, és a futás fő célja az volt, hogy a közelben nyitva tartó boltokat keressek. Mission completed: három szupermarket is akadt út közben, de az útvonal tréfásan kacskaringós lett. A pulzusmérőm tovább folytatta a vacakolást: 208-as maximumot mért, fél óra futás után sem állt be elfogadható értékre.
Három nappal később ismét reggel futottam, a nyelvtanfolyam előtt. Ekkor a villamos-végállomásokat kerestem fel, alig értem időben haza. A pulzusmérő egyre gonoszabb volt: most már a futás vége felé bolondult meg, folyamatosan 200 feletti pulzust jelezve és megállás után az érték tovább emelkedett.
Az olomouci gótikus-reneszánsz városháza az Orlojjal
A harmadik futás péntek este, fullasztó melegben volt. A vizem hamar elfogyott, így nem tudtam most sem hosszabbat menni. A város főterén, a Horní náměstín megálltam. Paco di Lucia koncert volt, kicsit hallgattam. A kerítés ellenére látni is lehetett egy kicsit a színpadon mozgó énekest. A pulzusmérő teljesen meghalt, már nem is vette a jelet. A karórán dobogott a szív-ikon, de számot már nem jelzett ki. A későbbi napokon már elő sem vettem a mellkaspántot :-(
Vasárnap reggel a villamosok ellenkező irányú végállomását kerestem fel, ezzel a város összes vonala mellett végigfutottam. Ugyanakkor egyszer sem ültem fel a villamosokra, mivel olyan közel volt a kollégium az egyetemhez, hogy rövid sétával be lehetett hamar érni. Reggel volt, de szörnyű meleg. Meg kellett állnom a közbeeső vasútállomáson a menetrendet nézegetni. Azon is gondolkoztam, hogy aznap elutazom vonattal Kroměřížbe, egy közeli kis ékszerdoboz-jellegű városkába. De csak átszállással lehetett volna, így lemondtam róla.
A Szentháromság-oszlop az Unesco világörökség védelmét élvezi
Az utolsó alamóci (Olomouc régi magyar neve ez! de inkább Olmützként ismerjük, német nevén) futásom hétköznap, késő este volt. Különös története az, hogy a következő napra házi feladatban le kellett írnunk egy kedvenc receptünket. A szótáramban azonban két hozzávaló nevét nem találtam meg, így elő a cipőkkel és irány a város túlsó végén lévő non-stop Tesco. Ott aztán megkerestem az adott termékeket, majd hazafelé végig mondogattam magamban a két bűvös szót: sušenky, ztužovač, sušenky, ztužovač... Persze úgy jártam, mint a viccbeli Móricka, s mire hazaértem, a habfixáló nevére már pontatlanul emlékeztem: ztužitačot írtam a beadandóban.
A második hétvégén Prágába utaztunk kirándulásra. Már előre fentem a fogam, hogy Prága belvárosában is futhatok, de sajnos a kollégium a város szélén volt (mint a híres kórház). Ennek ellenére, sokáig tanulmányozva a térképet, elindultam a Vencel tér felé. Eltévedni nem nagyon lehetett, mivel egy ideig megint villamosfutás volt, majd a Ruská, Francouzká és Anglická utcát követni és máris a Nemzeti Múzeum mögött voltam. Eleinte azt hittem, nem jutok el odáig, mert hát vissza is futni kellett, a vizem is fogyóban volt. De végül eljutottam a Vencel-szoborig, majd hazafelé a Béke téren találtam egy ivókutat. 19,5 km-t futottam, majdnem éjfélkor értem haza. Másnap egész nap a belvárost jártam gyalog, szerintem 25 km-t is sétáltam. Így este nem volt erőm újra futni.
Villamossal mentem haza a kollégiumba.
Prága, Vencel tér. A Nemzeti Múzeum, előtte Szent Vencel szobrával esti fényben
A hazaút szintén vonattal történt. Éjfélkor indult volna a vonatom, de a hőségben minden vonat 70-100, sőt, 180-200 percet is késett. Az enyém csak 80-at, de kb. ötezer utas akart rá felszállni. Nekem volt helyjegyem, de nekik nem. Fél óránál tovább tartott, mire a fülkémet elértem. A folyóson végig feküdtek, aludtak a Szigetre utazó fiatalok, mozdulni sem lehetett. Ez az utazás sokkal kényelmetlenebb volt, mint az odaút...
Nemzeti és EU-s zászlók
Augusztus közepén családostul is elmentem nyaralni. Horvátországban, Isztrián voltunk, Pula egyik elővárosában volt a szállásunk. Legtöbbször fürödtünk ugyan, de kirándultunk, várost is néztünk. A legszebb strandokat a Kamenjak-félszigeten és Rovinjban találtuk, de a helyi strandon is volt egy tök jó sziklás rész, ahol szintén ugrálni lehetett a sziklákról a vízbe, sőt egy sziklák alatti barlang is volt. Jártunk a Lim-fjordnál, Pulában, Hum, Motovun és Pazin városai-váraiban, a híres pazini szakadékban is.
Ugrás az ismeretlenbe (Rovinj)
Futni háromszor sikerült. Itt is 10-12 km-eket futottam, este későn, vagy hajnalban. Evidens volt, hogy a cél Pula belvárosa lehet, de az első, felderítő futáson még nem értem el odáig. Ekkor iszonyat hőség is volt, hatalmas dombokat kellett közben leküzdeni, így inkább visszafordultam, pedig már nem jártam messze.
Másodszor sikerült egy rövidebb utat találni, és ekkor egyenesen megérkeztem a kb. 2000 éve épült amfiteátrumhoz. (Másnap este, családostul is jártunk ott: Joe Cocker koncert volt az arénában.) Néhány éjjeli fényképet csináltam a mobilommal (azért vittem magammal, mert az apartmanhoz egy kulcsot kaptunk, nem akartam rázárni az ajtót a családra, s mivel csengő sem volt, így jeleztem, amikor hazaértem). Ezután rátaláltam a tengerparti sétálóutcára is, ami a volt római kori Forumra vezetett. Iszonyatos tömegben kellett kerülgetni az embereket, alig lehetett futni.
A pulai Amfiteátrum éjjel
Az utolsó futáson feladatot teljesítettem. El akartunk menni a pulai akváriumba, de potyára nem, így reggel korán oda futottam, hogy megnézzem az árakat és a nyitva tartást. A létesítmény egy másik közeli elővárosban, Verudelában van, egy monarchia-kori beli katonai erődben. Pulában volt a Monarchia hadiflottájának a központja, Horthy is szolgált itt. Egy öblöt kellett megkerülni, amit szerettem volna a tengerparton megtenni. Sajnos, a hatalmas yachtkikötők miatt ez csak néhány helyen volt lehetséges. De így is szép futás volt, ráadásul a tempó is egész gyors lett.
Fort Verudela, azaz a pulai Akvárium épülete
A szegedi futóterepeket sokszor nagyon unom már, idegen/ismeretlen helyen futni viszont rendkívül motiváló. Ezért is jó volt a cseh és horvát kirándulás.