Csapatunk tavaly indult először Ultrabalatonon (akkori beszámolóinkat lásd itt és itt és itt és itt.) Akkor igen alaposan készültünk fel a várható problémákra, ami helyesnek is bizonyult: minden gond nélkül teljesítettük, mondhatnám: könnyedén és vidáman az egész távot. Most már "rutinosan" vágtunk bele az eseménybe. A lehetséges legelső napon neveztünk, változatlan összetételben. Később kiderült, hogy Tibs71 más programja miatt nem tud velünk tartani. Nyilván találhattunk volna más futót, aki idén helyettesíti a leggyorsabb csapattagunkat, de valaki felvetette: mi lenne, ha négyen teljesítenénk a távot. Ez új kihívás, emelhetjük a tétet. Ez az ötlet általános tetszést váltott ki a csapatban, sőt, elkezdtem arról ötletelni is, hogy 2013-ban két három fős csapatra bomlunk és már 70 km körül fogunk futni...
A felkészülés
Tavaly az év végén komoly derékfájdalommal küzdöttem. Januárban eljutottam egy reumatológushoz, aki szerencsére nem tiltott el a futástól, de a tavalyi sikeres évem után kicsit lazítani volt kedvem. Az orvos amúgy is gyógytornát, úszást és gyógymasszázst is felírt, így ezek mellett kevesebb időm is jutott a futásra. A derekam egyébként rendbe is jött, de január és február folyamán még 100 km-t sem futottam. Tavasszal aztán fokozatosan növeltem a havi edzésmennyiséget (kivéve májust, amikor egy hosszabb külföldi út miatt ez nem sikerült). Hosszú futásokkal nem nagyon sikerült készülnöm, erre most nem jutott időm. Ez talán hiba volt, mint ahogy az is, hogy sorozatterhelés sem nagyon volt (ellentétben a tavalyi felkészüléssel). Áprilisban ugyan volt négy nap, hogy naponta futottam 13-14 km-t, június közepén pedig másfél nap alatt három futással 40 km-t. Ezen kívül még egyre figyeltem: bár tavaly hűvösben volt az UB, viszont semmi garancia nem volt, hogy ez idén is így lesz. És mivel botrányosan rosszul tűrtem tavaly a melegben futást, most jó pár alkalommal kimentem melegben is futni. Meglepetésemre egészen jól bírtam is.
A szervezés is nyugalmasabb volt. Sokkal hamarabb megállapodtunk az idei UB szakaszainak elosztásában, s utána elég csendes volt az UB-s csapat-levelezőlistánk is. Egyébként igyekeztünk úgy elosztani a távot, hogy mindenkinek kb. ugyanannyit kelljen futnia és ugyanannyi ideje legyen pihenni két futás között. Ezért a szakaszok hossza 10-16 km közt mozgott, és szigorúan azonos sorrendben váltottuk egymást. Kiderült, hogy Rodriguez idén nem kísér minket bringán, de weakest link (aki tavaly eredetileg épp helyettem még a futócsapat tagja lett volna) önként jelentkezett a megterhelő feladatra, így ez a gondunk is megoldódott. Az utolsó két hétben persze felpörögtünk és egyre több emailt váltottunk egymás között. Voltak gondok is: Sekiwake belázasodott, Navixafnak begyulladt egy sebe, pantomimes pedig a cipő miatt feltört lábával küzdött. De végül mindenki teljes harcértékűen érkezett meg Tihanyba. Az utazásom kissé kalandos volt. Egy rövid balatoni nyaralásról vonattal utaztam Aszófőre, de egy baleset miatt Tapolcán a csatlakozó vonatom egy óra késéssel indult el. Majdnem lekéstem a tésztapartit, ahol a csapattársakon kívül más ismerőssel sajnos nem is találkoztam.
Este a szálláson taktikai értekezlet volt, és szerencsére ekkor szembesültünk azzal, hogy a szakaszbeosztásunkba hiba csúszott: senki sem vette észre, hogy egy olyan váltást is terveztünk, amelyik csak frissítőpont volt, de nem váltópont. A verseny közben ez jóval nagyobb baj lett volna... Végül Navixaf egyik szakaszát kettészeltük, így négy helyett öt szakasza lett (bár kettő rövidebb) és így sikerült korrigálni a hibát. Túl későn feküdtünk le, mégis hajnali 4-kor felébredtem, majd egy hangos szúnyog szórakoztatott. Végül egy jól irányzott törölközőcsapással bosszút álltam rajta és másfél órás hánykolódás után kissé visszaaludtam.
Első szakaszaink
A tavalyihoz hasonlóan nem néztük meg az egyéniek rajtját, sőt a váltóként sem: 13 óra körül mentünk le a rajtterületre, de 40 perccel később autóval el is indultunk az első váltópontunkra, Vászolyba. Már így is jó sűrű volt a forgalom, rengeteg csapat tartott konvojban a váltópontokra. Nagyon meleg volt, ami aggodalmakat is keltett: hogyan fogjuk bírni...?
Navixaf kezdett és rögtön 15,5 km várt rá a forróságban. Nem is csodálkoztunk, hogy a tervnél később érkezett meg. Jó ideig csak heverésztünk a falu szélén, itt készült is néhány kép. A vászolyi kocsmában próbáltunk jégkrémet is venni, de a falu nem készült fel az egynapos extra turistaáradatra: nem volt jégkrém, így ki is fordultunk onnan.
Vászolyról Köveskálra pantomimes futott (16,1 km). A hőség mit sem csökkent, s a földút pora és a vízhiány is gondot okozott. Tavaly az óvatos időtervünkhöz képest (mindenki 6 perces km-ket vállalt) időt nyertünk, gyorsabban tudtunk menni, most viszont mindenki lassabban haladt... Ezeken a szakaszokon voltak a legnagyobb szintek is, és itt még reméltük, hogy az éjjeli hűvösebb időben tudunk faragni az összegyűlt időhátrányon.
Köveskál és Badacsonytördemic között (14,9 km) Sekiwake vágott neki az első szakaszának. Weakest link kitartóan gurult mellettünk és mindenkinek vitte a palackját, cserepólóját, kinek mit. Köveskálon már riasztó jelenetek szemtanúi is lehettünk: egy ájult futót locsoltak, hamarosan a mentő is megérkezett. Mentőt azonban máshol is láttunk, így már attól is tartottunk, hogy az UB emiatt negatív reklámként kerül be a híradókba. Persze magunk miatt is aggódtunk, ezért egyre inkább mondogattuk, hogy az idő nem számít, csak érjünk be biztosan és baj nélkül a célba. Közben el-elhaladtunk autóval néhány szintén egyre elgyötörtebb ismerős futó mellett, illetve beszélgettünk a váltópontokon a várakozó csapattársaikkal. Itt futottam össze először személyesen pannonfunkkal is.
Megérkezett Sekiwake, és végre (utolsóként a csapatból) én is elindulhattam. A csúszásunk már 40-50 percesre nőtt, amit azért sem bántam, mert így a nap lassan közeledett a horizonthoz. A hőség nem csökkent, stabilan 35-38 fok lehetett, de egyre több lett az árnyék. Igyekeztem lassan kezdeni, de weakest link bringás mérése szerint 6 percesnél gyorsabb voltam. Kicsit rosszul esett, hogy menet közben derült ki: a tavalyihoz képest egy frissítőállomást itt felszámoltak, így hosszabb szakaszokat kellett megtennem. A táj nagyon ismerős volt, sokszor járok errefelé. Futva mondjuk Szigligetnél, Badacsonynál nem jártam, de Edericstől már futóként is ismerős terepen haladtam.
Szorgosan iszogattam az izómat és amellett vizet is kaptam, szükség volt rá. Kicsit már éhes voltam a start előtt is, de ez nem aggasztott különösebben. Igyekeztem viszont, mert azt beszéltem meg a párommal, hogy a befutómhoz Vonyarcvashegyre kijön ő is a gyerekekkel, de miattuk nem akartam túl későn érkezni. Ahogy teltek a kilik, egyre inkább felugrott a pulzusom (a szakaszon az átlag 172 ütés/perc!), egyre kevésbé bírtam beszélgetni a bringán guruló weakest linkkkel és érezhetően lassultam is. Balatongyörökön a frissítőállomáson szusszantam egyet, ettem pár kekszet és addig sétáltam is egy kicsit. De már közeledett a célom, az első 15,4 km-em vége. Még egy kanyar, még egy meg még egy: már azt hittem, sosem látom meg. De egyszer csak ott volt, és ott szaladtak a gyerekek is mellettem, egészen a dugókás emberig. De nem sokáig örülhettünk egymásnak a családdal: itt jött az a rész, ahol sietni kellett, mert Navixaf szakaszát megrövidítettük.
Második szakaszaink
Keszthelyen nem volt kedvem kiszállni az autóból, de csak át kellett öltöznöm, mert csurom vizes voltam az izzadtságtól. Sajnos ez volt az az időpont, amikor a szúnyogok milliárdos mennyiségben áradtak a nádasból. Amint száraz ruhában voltam, bezárkóztam az autóba és aggódva éreztem, hogy a combomnál majdnem begörcsölt egy izom. Gyorsan benyomtam egy Magne B6 oldatot (bár reggel is vettem be, mégis minden futásom után újra meg kellett tennem...), aztán kissé elgyötörten állapítottam meg, hogy mindjárt megint én jövök. Egy kis autózás után Balatonberényben már valamivel jobban éreztem magam, talán azért, mert sikerült enni valami normális kaját. Navixaf után pantomimesnek egy teljes szakasza volt, s amikor megjött, újra Navixaf jött, hogy kipótolja a megrövidített szakaszát. Emiatt Balatonmáriafürdőn ismét váltanunk kellett, ami csak 3,2 km volt, megint rohanni kellett. Ismét megállapítottam, hogy az éjszakai élet a déli parton mennyivel nagyobb szabású, mint északon. Máriáról aztán elindult Sekiwake a leghosszabb szakaszára (16,1 km), így aztán valóban megint nekem kellett készülődni a következő futásra. Először futok az UB-n töksötét éjjel, fejlámpával (a tavasszal vettem egyet végre magamnak), mivel tavaly pont napnyugtakor és napkeltekor futottam, de éjjel nem. Navixaf és pantomimes egyébként mintha gyorsult volna, s én még mindig töretlenül hittem, hogy behozzuk a tervhez képest meglevő hátrányunkat. Egyedül Sekiwake kardoskodott amellett, hogy ez nem így lesz. Végül neki lett igaza.
Mindenki kissé le volt eresztve, senkinek eszébe sem jutott, hogy az éjszakai váltásokat fotózza. Aki már túl volt a második szakaszon, számolgatta, még mennyi lesz vissza neki. Én bele sem akartam gondolni, hogy még 40 km-em visszavan. Fonyódon megint találkoztunk ismerősökkel, majd az éjszaka kellős közepén végül ujjatlan pólóban és "lobogó" szárú nadrágban kezdtem el futni az újabb szakaszomat, ami alig volt rövidebb az elsőnél (14,9 km). Az első állomásom Fonyódligeten nagyon hamar jött, de utána két hosszabb szakasz jött. Végtelenül hosszú, egyenes, arctalan déli parti utcákon haladtunk, eleinte beszélgetve, majd egyre szótlanabbul. Szétszakadt a mezőny; hosszú időn át nem is láttam sem futót, sem bringást. Aztán beestem a boglári váltópontra, ahol ettem-ittam és irány tovább. De kiment az erőm, pedig addig egész gyorsan futottam és elkezdtem gyalogolni kb. 2-3 percet. Weakest link aztán utolért, így én is kocogásra váltottam, de a lábaim igen csak elhasználtak voltak. Vicces volt, hogy Lellén a sétálóutcán vitték át a mezőnyt, a díszburkolatra nem is fújták fel az irányító nyilakat, hanem a padokon ült 1-2 helyi rendező és ők mutatták az irányt (egyébként végig egyenesen kellett menni itt is). Kb. 20 perc után megint sétáltam, és azt hittem, még úgy 10 perc futás kell majd ezután, amikor váratlanul feltűnt a lellei váltópont: beértem a második szakasz végére! Ha nem sétálom el a végét, akkor ez a szakasz 6 percesnél gyorsabb átlagot hozott volna. De így nem. A pulzusom ezen a szakaszon még mindig magas volt (átlagban 161), s egyébként a hőmérséklet is csak 25 fokra esett. Ráadásul az első szakaszon kidörzsölődhettem, így Fonyódligettől Lelléig póló nélkül futottam inkább.
Harmadik szakaszaink
Most - nem is kicsit - jobban éreztem magam, és visszatért a remény, hogy úgy lesz, mint tavaly: akkor is az első szakasz után ólmos fáradtnak tűntek a lábaim, aztán egyre jobb lett a következő szakaszokon. Nekem úgy tűnt, hogy gyorsan lefutotta a távot Navixaf (13,4) és pantomimes (12,7 km) is, s amíg ő futott, fel is kelt a nap. Ismét jön a fény (ami jó), de a meleg, a hőség is (ami nem jó). Rendszerint ugyanazon csapatok autóit és futóit kerülgettük, de egyre inkább úgy tűnt, hogy a mezőny végén lehetünk. Egyre könnyebben találtunk parkolót. Sehogy sem értünk utol egyéni futókat, amit még annak ellenére sem értettünk, hogy tudtuk: idén lassabbak vagyunk és az egyéniek plusz két óra előnnyel indultak. Valamelyik állomáson mondták is nekem, hogy még mindig 2,5 óra előnye van az utolsó egyéninek velünk szemben. Kilogikáztuk, hogy a lassabb egyéniek vsz. már feladták, a jobbakat meg tényleg nem érjük utol. De azért persze később mégis utolértünk néhányat. Zamárdi és Siófok határán vártuk pantomimest, amikor újra elővettem a polifoamot (amit addig csak Vászolyon tettem), és feküdtem egy kicsit. Éjjel szinte végig álmos voltam, de aludni tavaly sem sikerült, nem is reméltem. Aztán jött az újabb baj, már azt hittem hasmenés is lesz, de végül megúsztam. Sőt egy WC-t is találtam... Volt kb. fél öt, amikor felhívott a nővérem. Felébredt otthon a melegben és aggódott, hogyan vagyok. Jól esett, hogy még ilyenkor is kapok egy kis támogatást.
Siófokon Sekiwake-nek kellett átfutnia, én pedig Siófok-Sóstón vártam az újabb futást. Az autóban elszundítottam, kb. 15 percet alhattam. Nem is tudom, mire ébredtem, futni még nem kellett. Csodálkoztam, hogy saját szakaszom előtt sikerült aludnom, de nagyon jól esett: egészen pihentnek éreztem magam. Bekentem a sajgó lábamat Ben gay-jel, az is nagyon jól esett. Fél hét körül kezdtem el futni, már érezhetően melegedett. Alig vettem át a dugókát, megláttam csiripiszli12-t, de e pillanatban nem volt mód beszélgetésre. Dühöngtem is, hogy nem mentem oda előbb a váltópontra. Már a tavalyi maratonon is kerestük egymást, de nem sikerült találkozni, meg a tihanyi rajt előtt is felhívtam, de ő már indult Dörgicsére...
Óriási szerencsémre a szakaszom első fele egy teljes árnyákot adó fasor mellett vitt. Emlékeztem rá, hogy tavaly Balatonvilágoson volt egy durva emelkedő, ahol mindenki eltévedt ráadásul. Aggódva vártam, mikor kell felkaptatnom rajta. Legnagyobb örömömre az idei pálya a parton maradt és csak később, Aligán kellett felmenni a magas partfal tetejére. Így tovább maradhattam az árnyékban is. A szakasz átvitt a Club Aliga területén is, és ezután csak jött egy emelkedő. Elég durván ment felfelé, én pedig féltem, hogy begörcsölök, ezért sétára váltottam. Utána futottam megint, de nem bírtam végig. Se testem, se lelkem nem kívánta a futást, így e szakaszon is kétszer gyalogoltam. A pulzus a növekvő meleg ellenére is 158 lett csak. Aligán és Akarattyán több helyen gyönyörű kilátás nyílt a tóra. A jó helyismeretű weakest link mindig előre fel is hívta ezekre a figyelmemet. Aztán csak eltelt ez a 12 km is és Navixaf újra leváltott: elindult az utolsó szakaszára.
Negyedik szakasz: a sétálva szenvedés a déli napsütésben
Jobb kedvre derültem, mert a harmadik szakaszon sem voltam szörnyű lassú, a gyaloglások ellenére is 6:24 lett az átlagom. Már csak 12,6 km-em maradt... Balatonfűzfőn feltűnően sokáig vártunk, közben megint WC-re kellett mennem (és nem kisdologra), de szerencsére a hasmenést megúsztam. Felhívtam a feleségemet, a szüleimet, a barátomat, hogy minden oké, jól állunk. Közben integetett csiripiszli12, akit még szegedi és pécsi egyetemi éveimből ismerek, tavaly derült ki számunkra, hogy futunk is. Ő épp az emberét várta és indult futni, de legalább pár szót tudtunk végre váltani. Jó volt. Eddigre pantomimes már elment tőlünk is, így mi is indultunk tovább. Amint az autóval utolértük, láttuk, hogy ő is sétál bizony... Káptalanfüredre ő is sokára érkezett meg és szörnyen megszenvedve. Ennek ellenére nagyon irigyeltem őt is, hogy már végzett. Sekiwake is elindult, ekkor már purgatóriumi meleg volt. amikor megelőztük autóval, ő még kocogott. Csopakon vártam az utolsó szakaszom előtt, és kissé megint sikerült aludni.
Aztán indulás. Húsz percet sikerült futni (közben megint láttam csiripiszlit), ismeretlenektől kaptam jeget, amit a sapkámba tettem. Weakest link már teljesen merev nyakkal, fáradtan tekert mellettem. Kaptam inni bőven, de már ez is kevés volt. Füreden a sétányon gyalogoltam. Sokat. Majd a város végén egy szénsavas vizű (HIDEG!!) forrásban szinte megfürödtem, lehűltem. Ekkor 10 perc futás megint összejött, de aztán kiment az erő belőlem. Weakest link is többször leszállt, és tolta a bringát - jobb volt neki is, mint a nyeregben ülni. Tihany kelet frissítőállomás után megvárt a csapat, láthatták, hogy alig élek. Felajánlották, hogy leváltanak. Nézve a tihanyi emelkedőt, jól is esett volna... de ez a feladat, meg kell csinálni. Kocogva indultam, de nem ment sokáig. Az emelkedő zömét sétálva tettem meg, majd végül felértem. A célba már lefelé vezetett az út, így futni kezdtem. És természetesen majdnem begörcsölt a combom, egy pillanatra meg kellett állni. De végül megúsztam a görcsöt és futva értem oda, ahol a csapat várt. Kézenfogva kocogtunk be a célba - a többiek is igen darabosan.
Jól esett fotózkodni, meginni a befutósört. Iszonyúan fájt a lábam és elviselhetetlen volt a meleg is. De megcsináltuk, ugyanakkor az utolsó szakaszra nem vagyok büszke: a 12,6 km-t majdnem 1 óra 45 perc alatt tettem meg (a hőségben a pulzusom 146 volt átlagosan, ez is mutatja, hogy sokat gyalogoltam). Tanulság: a három fős teljesítéstől még messze állok, hiszen ott még kevesebb a pihenőidő és még 15 km-rel többet kellene futni is. De azért nem mondok le róla végleg. Még többet kell edzenem melegben, és feltétlenül kell hosszúkat futni és sorozatterhelést csinálni.
Mindenesetre: Tihany, 2013 - újra ott leszünk.
Statisztika
összes távom: 54,9 km (2011: 46,2 km)
összes időm: 6:08:48 (2011: 4:24:59)
átlagsebesség: 6:43 (2011: 5:44)
