Már tavaly ősszel – ha jól emlékszem valamikor a siófoki félmaraton után – kitaláltam, hogy idén indulni kellene az Ultrabalatonon. Viszonylag gyorsan összeállt a csapat, pantomimes és ’weakest link’ december elején, Sekiwake december végén csatlakozott a csapathoz a Futóblog-on keresztül, Tibs71-et pedig egyik téli, Futóblog-os szervezésű 3as6árh1 futáson ismertem meg. Szerencsére DaMartian és bitliszbá úgy döntöttek, egymást kísérik bringával, így sikerült Rodriguez-t beszervezni biciklis kísérőnek (ő már tavaly is „bicikliskisért”).

Január végén, a kedvezményes nevezési időszak lejárta előtt neveztük be 5 fős csapatunkat Ennyire futja! néven. Később ’weakest link’ egy rendkívül kedvező nyaralási ajánlat miatt kiszállt a csapatból, helyét viszonylag hamar Sekiwake tapasztalt futó ismerőse, bencsikp (kétszeres Ironman!) vette át. Mivel Sekiwake és bencsikp szegediek, a szervezés és kommunikáció többnyire az Interneten folyt.

Problémás volt a teljes csapatot egy helyre összehozni, ezért több menetben ismertük meg egymást személyesen. Januárban összehoztunk egy szűkebb körű csapattalálkozót a Szlovák sörözőben, majd volt egy kisebb összeröffenés az utolsó 6É futás előtt (Sekiwake is följött Szegedről) és többször futottunk együtt Szegeden Sekiwake-vel és bencsikp-vel. Ennek ellenére voltak, akik Tihanyban találkoztak először személyesen, lényegében én voltam az összekötőkapocs, én mindenkivel találkoztam a verseny előtt.
 

Rodriguez és a "gép"

Merő óvatosságból a verseny hétvégéje körüli péntekre és hétfőre is szabadságot vettem ki, így a péntek délelőttöt az összepakolásra (Sekiwake eszméletlen részletes cucclistát rakott össze) és autó-ganézásra (így már csak simán koszos volt) tudtam szánni. Két óra körül vettem föl a Szegedről érkező Sekiwake-t és bencsikp-t a zuglói állomáson. Némi bénázás után (haza kellett ugranom meleg ruháért) megindultunk a Balaton felé. Bár a hidegfront már csütörtök este átvonult az ország fölött, Székesfehérvár után durva eső kapott el minket, ami hellyel-közzel kitartott az északi partig, sőt még Tihanyban is szemerkélt az eső. GPS-sel mentünk, természetesen nem találtuk volna meg a szállást („ismeretlen cím”), ha Rodriguez telepatikus képességekkel nem állapítja meg, hogy éppen mi megyünk autóval előttük.

Tettünk egy elkeseredett kísérletet, hogy kaját szerezzünk Tihanyban, de ez kudarcra volt ítélve (éljen a turistaszezon), kénytelenek voltunk visszamenni Füredre. Vettünk egy nagy rakás zsemlét meg kiflit, vajat és felvágottat, részben vacsorára, részben pedig a versenyre. Bevásárlás után lementünk a versenyközpontba, átvettük a rajtcsomagokat és megkajáltunk a tésztapartin (túrós csusza volt szalonnapörccel – nekem pl. nagyon jól esett). Tibs71 ide jött utánunk a barátnőjével – végre teljes volt a csapat.

Még este észrevettük, hogy az autó bal oldali tompított fényszórójában kiégett az izzó – ez nem szerencsés ha valaki egy egész éjszakás kalandra készül a rendőrökkel teletűzdelt Balatonparton. Meg is próbálkoztunk a cserével. Francia autó lévén ez kb. olyan egyszerű művelet, mint egy végbélen keresztül végrehajtott szemműtét, a csökkenő fény mellett még kiszedni sem sikerült a rossz izzót. Másnap reggel már sikerrel jártunk, éppen csak az izzó mögötti gumiharangot sikerült kilyukasztani – juteszembe azt azóta sem cseréltettem ki.

Szemműtét...

 
Péntek este lefekvés előtt még kellett egy gyors stratégiai megbeszélést tartanunk a két nyitott kérdéssel kapcsolatban: a) 1 vagy 2 autóval induljunk, b) kivegyük-e a szállást szombat éjszakára, amikor csak Tibs71 barátnője lesz itthon, mi pedig a Balatonparton suhanunk vagy éppen szédelgünk. Végül szerintem mindkét kérdésben jó döntés született: 1 autó a bulifaktor miatt, és szálláskivétel, hogy le tudjunk kicsit pihenni hazaindulás előtt. Valahogy még ötlet szintjén sem merült föl, hogy megnézzük az egyéni indulók rajtját, mindenki a pihenésre koncentrált :-(
 

Fontos a helyes nyújtás!

Időben lefeküdtünk és gyorsan elaludtam (sajnos volt némi alváshiányom). Bár reggel a szokásosnál korábban ébredtem (negyed 8 körül), kipihentem magam és szerencsére semmi nyomasztót nem álmodtam a versennyel kapcsolatban (az már megvolt pár nappal korábban: azt álmodtam, hogy a verseny reggelén elmentem kocogni egy rövidet, és 10+ km-es futás lett belőle :-).

11 körül indultunk a rajthoz, én Futóblog pólót vettem fel, hátha összefutunk valakivel a cyber- ismerősök közül. Végül azilinhával és Road Runner77-tel tudtam pár szót váltani, más valahogy éppen nem járt arra.

Tibs71 hatására – bár szívünk szakadt - úgy döntöttünk, nem várjuk meg a rajtot. Tavaly nagy dugó alakult ki a rajt után, ezt mindenképpen el akartuk kerülni, különösen, hogy pantomimesnek egy rövidebb (de nagyon szintes) szakaszt kellett futnia. Elköszöntünk, és az első váltópontunk, Pécsely felé vettük az irányt. Nagy hasznát vettük a GPS-nek (előző este leteszteltük, hogyan kell beírni a koordinátákat), könnyen megtaláltuk a frissítőállomást. Várakozás közben végre személyesen is megismerkedtem BGY-vel.
 

pantomimes akcióban

A váltásokkal kapcsolatban azt beszéltük meg, hogy 2 km-rel a váltópont előtt Rodriguez telefonál, majd előreteker a biciklivel. Nos Pécselyen nem volt térerő, ezért nem kaptunk hírt pantomimesről. Sejtettük, hogy jó tempóban fog érkezni, ezért Tibs71 időben felkészül. Pantomimes valóban kemény tempót diktált, jóval a tervezett idő előtt ért be. Nyújtás-törölközés-átöltözés után indultunk tovább Dörgicsére. Itt bencsikp vette át a dugókát, és indult tovább az egyetlen „terep”-szakaszra.

bencsikp eseménypólóban

Kicsit aggasztott, hogy amíg én futok, addig valaki másnak kell vezetni az autómat. Már attól is az egekben van a vérnyomásom, ha a feleségem vezeti (pláne, ha közben mellette kell ülnöm), hát még ha valaki olyannak a kezébe kerül, akinek nincs tapasztalata ilyen típussal. Ehhez képest Dörgicsén csak egy paraszthajszálon múlott, hogy nem tolattam le „sajátkezűleg” egy parkoló autót, amikor kiálltam a Trianon-emlékmű tövéből. Végül pantomimes vállalta a vezetést, így az én szakaszom előtt már átadtam neki a volánt, hogy kéznél legyek, ha segítségre van szüksége. Szerencsére minden rendben ment, nagyon ügyesen oldotta meg a feladatot.

Általában véve elmondható rólam, hogy igyekszem betartani a közlekedési szabályokat (sebesség, parkolás, stb.), ehhez képest kevés ujjamon meg tudom számolni, az UB során hányszor sikerült szabályosan leparkolni. Volt itt fordulósávon parkolás (kétszer is!), emlékmű tövében parkolás, füvön parkolás meg ki tudja még mi.

Az első néhány váltóponton még tumultuózus jelenetek alakultak ki a sok autó miatt, ennek ellenére Köveskálon sikerült egy viszonylag jó parkolóhelyet találni (mindjárt a kutyaszarhegyek tövében). Itt következett az első szakaszom, 14,8km Badacsonytördemicig. Amint Tibs71, úgy bencsikp is a tervezettnél korábban ért be, de ez nem okozott gondot, már bemelegítve vártam rá, a rajtszámom felszerelve a vadiúj rajtszámtartóra (a pulzuspánttal együtt azért elég furcsa volt, de legalább nem rongáltam tovább a technikai pólóimat). Mivel a tereprajz szerint volt egy kicsit szintesebb rész a szakaszomon, a melegtől tartva nagyon óvatosan 6:30-as km-eket terveztem. Ehhez képest elég tempósan kezdtem, az első 3 km jóval 5:30-on belülire sikerült és szinte csak a frissítőpontoknál csúsztam ki az 5:30-ból. Ezen a szakaszon még mindig a műúton, az autók mellett futottunk. Jobban örültem volna, ha kerékpárúton mehetünk, de belegondolva a futókat kevéssé zavarta a forgalom: sokkal zavaróbb volt folyamatosan előzni és veszélyes kanyarokba is futókat kerülve belemenni.

A második frissítőpont után szégyenszemre utolért és meg is előzött egy 60 év körüli bácsi – égett az arcom rendesen. Profi módjára uralkodtam magamon, és nem kapcsoltam rá, hagytam, hogy elmenjen. A szakasz vége felé vettem észre, hogy egész jól megközelítettem őt: na ekkor azért belehúztam, és az utolsó pár 10 méteren sikerült is visszaelőzni :-)
 

Győzelem, sikerült visszaelőzni...

Sekiwake itt átvette a dugókát, én pedig nekiálltam nyújtani és törülközni. Közben bencsikp telefonos segítséget nyújtott egy elkeseredett kislánynak, aki valahogy leszakadt a csapatáról.

Süt a nap? Vagy mégsem?

Vonyarcvashegyen valami állóvíz mellett volt a váltópont, legalábbis a szúnyogok mennyisége erre utalt. Sekiwake befutójával zárult az első kör, iismét pantomimesen került sorra. Sekiwake-re várva Tibs71 lepihent kicsit...

Relax. Mit nekem szúnyogok!

 
Úton Balatonszentgyörgy felé beugrottunk bencsikp családi nyaralójába egy mosakodásra és pisilésre, amiért nagyon hálás voltam. Részemről hiányoltam 1-1 toi-toi mobil vécét a frissítőpontok mellől (még azzal együtt is, hogy sok helyen büfé/kocsma volt a közelben) – szerintem olyan szinten sikerült körbehugyozni a Balatont, hogy az ott lakók/nyaralók még hetek múlva is „megemlegetik”. Számomra ez különösen kellemetlen volt, még úgy se nagyon tudok pisilni, ha valaki mögöttem áll, nemhogy ha „tömegek” vesznek körül...
 

Sekiwake már megint a kaját emlegeti...

 
Sekiwake már a saját szakasza előtt is elkezdte emlegetni, hogy valahol kellene rendeset is enni (hekk/kolbász/sültkrumpli/palacsinta/akármi), a futása után meg már végképp nem lehetett bírni vele. Pantomimes után Tibs71 futott, mi pedig megálltunk a büfésoron az első lehetőségnél kajálni. Bencsikp egy méretes (vagy méteres?) sültkolbászt vett magának – versenyt aggódtunk, hogy fog tudni azzal „együtt” futni. Én biztos, hogy fejreálltam volna tőle pár méter után, pláne ha olyan tempóban kell betepernem, ahogy neki kellett…pantomimes és Sekiwake hamburgert ettek, én beértem két (meglehetősen közepes) lekváros palacsintával. Két palacsintát vittünk Tibs71-nek is. A gyors kajálás után rohanni kellett a következő váltópontra, mert Tibs71 itt is hihetetlen tempót futott: talán itt volt legjobban kicentizve a váltás az egész versenyen.
 

Tibs71 tényleg nagyon gyors.

Fonyódligetre átautózva - miközben a gyönyörű naplementét néztük a kocsiból a Badacsonnyal a háttérben – irigykedtünk rendesen, hogy bencsikp nyerte ezt a szakaszt. Utólag kiderült, a naplementéből ő sem sokat látott, mert ha a parton is vezetett itt-ott az út, neki hátra kellett volna tekingetni, hogy lássa, ami futás közben egyrészt nehéz, másrészt nagyon balesetveszélyes.

bencsikp se nagyon láthatta...

Ezután megint az én szakaszom következett, és mivel közben besötétedett, fejlámpával kellett továbbmennem, elsőként a csapatból. Ennek a ténynek azért volt némi pikantériája, mert nekem nem sikerült saját fejlámpát beszerezni (pedig utolsó héten elmentem bevásárolni a Saucony boltba, de ilyet nem tartanak mostanában) – így az a megtiszteltetés ért, hogy elsőként használhattam Sekiwake fejlámpáját (neki kettő is van). Itt rá is térhetünk a testnedvek (csak izzadság! :-) cseréjére: nem arra gondolok, amikor két szőrös, forró férfitest feszül egymásnak, csak arra, ahogy adogattuk egymásnak a dugókát, no meg arra, amikor a lucskosra izzadt fejlámpát átadtam Sekiwake-nek. Komolyan úgy képzeltem, hogy miután fölveszi, először csöndben hány egy nagyot, s csak utána indul az éjszakai félmaratonjára. De őt keményebb fából faragták, gond nélkül vette a ezt a megpróbáltatást is (az első a kaja volt :-).
Egy kollégám, aki éppen Fonyódon nyaralt, biciklivel lejött Fonyódligetre a váltópontra, így tudtunk pár szót váltani. Rodrigueznek itt lyukasztania is kellett, ezért az első pár kilire a kollégám kísért el biciklivel. Ezzel sikerült is egy kis zavart okozni, mert a tempósan közeledő Rodriguez egy kísérő nélküli futót keresett a sötétben, de én nem olyan voltam :-) Ennek ellenére szerencsésen egymásra találtunk…

Számora többször gondot okozott a helyes utat jelölő, aszfaltra festett nyilak megtalálása, pláne a fejlámpa pici fénykörében. Nagyon hasznosnak bizonyultak az egyenes szakaszokra felfestett megerősítő nyilak, így időről időre megbizonyosodtunk róla, hogy még a jó úton járunk. Észrevettem ugyan, hogy némelyik közlekedési tábla rúdján fényvisszaverő tapasz van, de mivel ilyen szinten nem barátkoztam a dokumentációval, nem voltam biztos benne, hogy ez nekünk szól. Szerencsére nem tévedtünk el (nagyon), és nem is estem hasra a sötétben (amit sajnos nem mondhatok el minden futásomról).

Második szakaszom után hosszú pihenőm volt, az éjszakára két félmaratoni táv volt betervezve (Sekiwake és bencsikp).

Tibs71 a harmadik szakaszán is hozta a formáját. Egy kellemetlen emelkedő vezetett a váltóponthoz, ami biztosan sokat kivett belőle, ennek ellenére feldobva, szinte eufórikus állapotban érkezett meg. A pálya egy az útról leágazó bicikliúton folytatódott, itt kb. minden második versenyző rossz irányba ment tovább – egyszer még szegény pantomimesre is ráripakodtunk, hogy rossz felé megy, pedig csak bemelegíteni próbált. Az emelkedő tényleg kemény lehetett, egy biciklisnek itt tört el a lánca, amit szerszámok nélkül próbált megbütykölni. Kíváncsi vagyok sikerült-e neki?
 

Eufória. Ezért futunk, ugye :-)

Balatonkenesén a strandnál volt a váltópont – ennek a helynek az érdekessége, hogy Akarattya irányából érkezve ide nem szabad balra befordulni a 71-es útról, sőt a parkolóból meg nem szabad kihajtani a 71-esre (pedig vasúti átkelőhely is van ott). Tibs71 emlékezett, hogy a rendőrök előszeretettel állnak itt lesben, és tavaly is sok kísérőautót megbüntettek. Igaza volt, addig is elkaptak egya 71-es útra kihajtó kocsit, amíg mi ott voltunk.

bencsikp indult innen, ezután már – Alsóörstől - az utolsó szakaszom következett. A GPS segítségével ezt a váltópontot is könnyedén megtaláltuk, és mivel bencsikp félmaratoni távot futott, még sok időnk volt. Korábban nem sikerült aludnom, ezért nem döntöttem hátra az ülést, csak oldalra fordultam és becsuktam kicsit a szemem. Bő fél óra múlva arra riadtam, hogy felkelt a nap, már a teljes napkorong a látóhatár fölé emelkedett. Szűk fél órám volt még az indulásig, a futást konkrétan a hátam közepére kívántam. Azért kikászálódtam az autóból és elkezdtem átöltözni, utána meg melegíteni. Sajnos nem voltak jók a terepviszonyok, ami azt jelenti, hogy nem volt (számomra) pisilésre alkalmas hely a közelben. Hamarosan megérkezett bencsikp, indulnom kellett. Nem is tudom, hogy pisilni vagy kakilni kellett-e jobban, mindenesetre pár 100m után „elkéredzkedtem” Rodriguez-től egy bekötőútra. A pisiléstől kicsit jobb lett, de a futás ezután sem esett már igazán jól. „Végigszenvedtem” a 10 km-t, a végén már 6 perc körüli kilikkel. Valószínűleg itt már Rodriguez is kész volt: próbáltam erőltetni a beszélgetést, de egyre inkább szaporodtak az egyszavas válaszok, ezért inkább elhallgattam. Útközben mindenféle partiarcokkal találkoztunk, akik hazafelé szédelegtek a szórakozóhelyekről – a csúcs az a srác volt, aki a Balatonfüred előtti lejtőn kerekezett lefelé a négysávos úton. Kicsit csodálkoztam is, miért nem a kerékpárutat használja, de többé-kevésbé stabilnak tűnt a pályatartása, egészében véve józannak tűnt. Elment mellettem, visszatértem a gondolataimhoz. Egyszer csak nagyot kondult az út melletti védőkorlát, ijedten néztünk hátra. Kiderült, a srác átesett a korláton, de mégis fönnakadt rajta valahogy a biciklivel együtt, és percekig nem tudott kiszabadulni :-) Rodriguez visszagurult hozzá megnézni, jól van-e: szerencsére nem történt komoly baja, egy motoros pedig már kezelésbe vette, így tovább mehettünk.

Hello!

Utánam Sekiwake utolsó szakasza következett: nem volt időm nyújtani, mert csak 4 km-t kellett futnia. Etem-ittam gyorsan és már indultunk is tovább Tihany felé. Bemutattam egy utolsó tilosban parkolást (kanyarodósáv), közben majdnem ráálltam az egyik konkurens csapat árokparton alvó tagjára. A szakaszbeosztásnál Tibs71 „nyerte” az utolsó szakaszt, ő váltotta Sekiwake-t. Mi autóval fölmentünk a befutóhoz, ott várakoztunk, hogy együtt szakíthassunk majd át a képzeletbeli célszalagot. Eszünkbe se jutott, hogy nem ártana mozogni vagy melegíteni egy kicsit, ha még futni akarunk. Hamarosan megérkezett Tibs71, aki továbbra is eszméletlen tempót futott. Mi berozsdásodtunk rendesen, elég nehezen vettük fel a kívánt tempót (vagyis egyáltalán nem vettük fel), Tibs71 egyre csak korholt minket, hogy húzzunk már bele. Így futottunk be a célba, 19 óra 37 perc 7 másodperccel a rajt után de majdnem egy teljes órával az előzetesen tervezett időnk előtt. Nagyon elégedett voltam az eredményünkkel, a 20 óra számomra lélektani határ volt. A tervezésnél eléggé óvatosan becsültük a tempónkat, de segítségünkre volt a viszonylag hűvös idő és a nagyszerű hangulat is. 

Megcsináltuk!

Sekiwake-hez hasonlóan én is úgy érzem, hogy a Balaton a vártnál kevesebb szerephez jutott a versenyen, ritkán pillantottuk meg a vizet, az útvonal többnyire a parttól távol futott, és ez a távolság a 100m-től több km-ig terjedt. Lényegében akárhol is futhattunk volna, igaz így ha azt mondom, körbefutottuk a Balatont, mindenkinek van valami elképzelése arról, mekkora teljesítmény volt ez.

Nagy élmény volt számomra ez a verseny, nem is csak a futás önmaga, hanem a csapatmunka, az előzetes tervezés és logisztika. Remélem jövőre is részt tudunk venni, akár változatlan csapatban, ha majd a kissé túlpörgött tagok visszatérnek a földre és letesznek az egyéni vagy párban történő teljesítés tervéről :-)

Lényegében ettől az élménytől inspirálva találtam ki nemrég, hogy a Nike félmaratotnon nem egyéniben, hanem egy három fős céges csapattal szeretnék indulni – remélem sikerül megszervezni (azt is).