Blogunk legutóbbi bejegyzésében pantomimes beszámolt arról, hogy milyen érzés felfutni az ország legmagasabb pontjára. A hétvégén sokkal egyszerűbb dolgom volt: én az ország legalacsonyabb pontját látogattam meg.

A Tisza újszegedi gátja az egyik kedvenc futóterepem Szegeden. Kellemes nyugis hely, autóforgalomtól mentes, az aszfalt nagyon jó minőségű, nem véletlen, hogy ide invitáltam Navixaf csapattársat, amikor először futottunk együtt itt Szegeden. A gáthoz kiépítettek egy aszfaltutat Tiszasziget településről, összekötve így az ottani gátőrházat és a Tisza partján található ártéri üdülőket a faluval, ahonnan egyenes út vezet Újszentivánon át vissza Szegedre. Így alakul ki egy kellemes körút, aminek jelentős része forgalommentes helyen halad.

 

 
  A versenyre készülés során szerettem volna futni egy Tiszasziget kört, viszont túl hosszút már nem, hiszen 2 hét múlva akció. Úgy rövidítettem, hogy nem futva indultam otthonról, így a várható távolság 27 km helyett 22 km körülire módosul. Bicajjal mentem el a munkahelyemre, ahol a portán elhelyeztem egy kis depócsomagot egy meleg pulcsival a hazaútra. Tökéletes futóidő volt: 19 C, nem sütött a Nap, enyhe szél fújt. A fájós lábam nehezen járódott be, az első 3 km 7 perces lett. A fájdalom elmúlt és szép fokozatosan felvettem a 6 p/km futótempómat. A szépen rendezett Újszegedi gátőrház elhagyása után üres volt a gát. Valahogy a délután nem jött ki a többi futó és bicajos.

 

 

 

Magányosan szeltem a km-ket, kortyolgattam a palackomból, és elértem a tiszaszigeti bekötőútig. Innen már csak kb. fél km a betonút vége tovább a gáton, onnan pedig 1 km a szerb-magyar határ (fehér vonal a térképen). Érdekes érzés volt a bekötőúton futni: a 4 km-es egyenes teljesen üres volt. A nagy nyugiban csak a madarak mozogtak: kakukk, fehér gólya és szürke gém engedett egészen közel magához. Egy kis dűlőút ágazik le Magyarország legmélyebben fekvő pontjához, innen már csak 76 métert folyik lefelé a víz, mire eléri a Fekete-tengert. 
 

Tiszasziget határában fordultam a szegedi útra ez vezet a határátkelőhöz is, ami viszont 16:00-kor bezárt, úgyhogy jelentős tranzitforgalom már nem volt. Újszentiván következett, irigylem a helyiektől a nagyon szép, rendezett környezetű focipályát, most éppen locsolták a füvet. A faluban nyugalom honolt, a cukrászda körül fagyizókat látva meginogtam egy pillanatra, de nem engedtem a hűs gombócok csábításának. Szeged Szőreg városrészében érkeztem vissza városba. Hatalmas területen terpeszkedik az egykori falu, itt hatalmasak a porták, és a legtöbben virágkertészetből (elsősorban rózsából) élnek. Kezdtem fáradni, hiába, lassan vacsoraidő, már nagyon éhes voltam.  A tempóm viszont nem lassult, de ekkor már oda kellett figyelnem rá. A mindig forgalmas Szőregi út szervízútján és kerékpárútján értem vissza a kiindulási ponthoz. Hazaúton jól esett fáradt lábaimnak a bicajozás, ezt már máskor is megfigyeltem. Kis kitérővel útba ejtettem a kedvenc cukrászdámat egy karamell fagyira :-)

 

Adatok: 22 km, 2 h 14 min