Eljött a nagy nap, amire már régóta vártam. Az előző két hét érdekes volt, szerettem volna inkább túlesni rajta, féltem tőle, nem mertem még elhinni. A 2 héttel ezelőtti teszt jól sikerült, ezzel próbáltam nyugtatni magam, azóta nem futottam, ami talán nem volt jó döntés, de ez már örök rejtély marad.

Előkészületek

Ahogy már írtam egy nagyobb pihenés előzte meg a versenyt, kosár edzésre szerettem volna ettől függetlenül menni, az utolsó héten már ez sem jött össze. Sekiwake társaságában terveztem a futást, ő pulzuskontrollt tervezett én meg célba érést:) Előző napon odafigyeltem mit eszek, nem akartam, hogy a gyomrom megvicceljen, aludni sajnos nem sikerült sokat, izgultam.

A verseny

Reggel időben kiértünk, álmos voltam, kicsit rozsdásnak is éreztem magam a bemelegítésen, de bíztam benne, hogy majd a szép lassú tempó segít. Sekiwakeval együtt startoltunk valahol a 4:30-as iramfutók előtt, nem is véletlenül hiszen nem titkolt célunk volt előttük is maradni. Az Andrássy úton szépen. lassan, beszélgetősen közlekedtünk, bár ez alapjaiban véve elmondható volt az egész versenyre is. A tempónk nem volt acélos, a verseny különböző szakaszaiban ezt próbáltuk orvosolni is, de azért szem előtt tartottuk a célt is. Minden frissítőponton magunkhoz vettünk valamit Sekiwake pedig előre bekészített bizonyos frissítőkre csomagot, ami tartalmazott pogácsát, csokit. Én kacérkodtam iso itallal is, bár úgy gondolom a későbbi émelygést ez okozta. Egészen a harmincas tábláig semmi figyelemre méltó nem történt, haladtunk előre, néhol gyorsabb, néhol lassabb tempóban. Fejben tudtam, hogy a Szabadság-hídon átérve kezdődik a neheze, viszont ekkor már egy komolyabb távon túl is leszek. A verseny előtt fejben két nagy mérföldkövet határoztam meg (viccesen ezeket kilométerekhez kötöttem :), a 32-es jelzőtábla fontos lesz, itt már tudom, hogy már csak 10 van hátra ill. a 37-es is jelzésértékű, hiszen itt már csak egy sziget kör választ el a 6 éve dédelgetett céltól. 30-32 között kezdtem el úgy érezni, mint a teszt futáson 35 után, a lábam kezdett bemerevedni, tudom, hogy ennek oka fejben keresendő, sokat aggódtam emiatt, pontosabban csak emiatt aggódtam, végig ott motoszkált a fejemben, szinte vártam az első jeleket és még több, mint 10 kili volt hátra, amikor jelzett a lábam. A tempónk nem volt komoly, nehezen értünk el 32-ig, ezután a 35-öt vártam, itt a frissítőponton kóla is volt, kicsit segített a gyomromnak. Nehéz volt ez a szakasz, mert folyamatosan láttam a szembe jövőket és azt is, hogy már 37-nél járnak és jönnek fel a rakpartról. Pannonfunk még az elején beelőzött minket és folyamatosan építette ki az előnyét, itt már láttuk, hogy nem érjük utol, jó volt látni milyen felszabadultan fut. Közben már éreztük a 4:30-as iramfutók leheletét a nyakunkon, de engem akkor már ez nem nagyon érdekelt. Felértünk a rakpartról, kicsit sétálni kellett, Sekiwake ebben a pillanatban szólt, hogy ő sétálna egy kicsit, úgy néz ki pont egyszerre jutottunk erre a pontra, utána tovább indultunk, a felüljáró nehéz volt, láttam a 39-es táblát és nem hittem el, hogy 3 kili ilyen soknak fog tűnni. Amikor kiértünk a Lehel útra Sekiwake lendületet kapott, én sajnos nem, elengedtem, kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam, tudtam, hogy menni fog, fejben kell csak döntenem, elkezdtem futni, fájt minden, de mentem, a Dózsa György úti emelkedőt nem tudtam megfutni utána viszont megpróbáltam szépen, összeszedetten menni, hiszen a nekem szurkoló kis csapat előtt jó lenne ha inkább ilyen kép maradna meg, na meg a fényképező gépeikben is :) Érdekes módon lendületet kaptam, hamarabb is elkezdhettem volna, na mindegy, beértem, óra stop, idő 4:36:04.

Sekiwake 3 percet vert rám, örülök, hogy egyben beértünk, még ha a vége nehéz is volt.

Sekiwakenak köszönettel tartozom, jó volt vele futni ismét, a pogácsái pedig életmentőek voltak.

Tanulságok

 A maraton nehéz, ez talán nem újdonság senkinek. Vannak ismerőseim, akik 1 év alatt akarnak maratont futni a semmiből, nem ajánlom, sőt, 2 év alatt sem ajánlom. Én 6 éve kezdtem el futni, akkor még rövidebb távokat csináltam, heti 5-6-szor, majd 10-12 kilikkel is próbálkoztam. Aztán kicsit pihentettem a témát, majd 2010 tavaszán újból elkezdtem, akkor már konkrét céllal, a szeptemberi félmaratont szerettem volna teljesíteni. Indulásnál 10 kili lefutása nem okozott gondot, a következő évben már a 30-as távot teljesítettem és idén jutottam el oda, hogy megpróbáljam a maratont. Nem mondom azt, hogy ennyit kell várni, de mindenképp érdemes a fokozatosság elvét követni, hiszen a szervezetünk nem biztos, hogy egy gyorsabb fejlődést erőltetve tudja majd tartani a lépést. Egy másik oldala a dolognak pedig az, hogy a maraton futó elnevezést szerintem ki kell érdemelni, sokkal jobb érzés lesz teljesíteni egy több éves felkészülés után, mint a záróbusz elől menekülve, a szervezetünket egészségtelenül megterhelve összeszenvedni.

Úgy érzem most van egy alapom, amire tudok építeni, most kaptam egy képet erről a távról és ha helyesen tudom az információkat felhasználni, akkor tovább tudok lépni. Kis, apró lépéseket tervezek, legyen meg 4:30 alatt legközelebb és az izmaim felkészítését is meg kell oldani. Nagyon izgalmas lesz emiatt a jövő év, addig is nyomni kell a felkészülést, alapozást, szerencsére motivációból most nincs hiány.