Közeleg az október elején megrendezésre kerülő Budapest Maraton, így a szeptemberi hétvégék domináns programja a szokásosnál hosszabb távok megfutása. Szeptember elején legyűrtem egy 32 km-es kört, tűző napon, ütős hőségben. Erről nem született poszt, bát tulajdonképpen büszke vagyok arra, hogy végig futni tudtam és nem lettem rosszul...
A felkészülésbe tehát jól illeszkedik egy hosszabb verseny. Az Atomfutást most rendezték meg először, sosem voltam még Pakson, az útvonal is érdekesnek tűnt, a Budapest maratonra nevezettek pedig 50 %-os kedvezmény kaptak a hosszú távra nevezéskor. Ráadásul szegedi futótársak is szervezkedi kezdtek, ami jelentősen egyszerűsítette a versenyre utazást. Kényelmesen, kisbuszban utaztunk. Útközben szakadt az eső, annyira, amihez foghatót Szegeden legutóbb valamikor tavasszal láttunk. Mégis szerettem volna, ha ma legalább 3 órán keresztül nem esik Pakson. Mire megérkeztünk, már csak csepergett és ideális 12-15 C-os futóidőben várhattuk a rajtot.
Egy csoportkép, ami sokan rajta vagyunk, de nem mindenki.
Egészen sokan összejöttünk (a rövidebb távok és a váltók első embereivel), tisztességes embertömeg áramlott lefelé az enyhén lejtős úton. A szervezők érdekességeket ígértek, és tessék: be is terelték a mezőnyt az Erzsébet szálloda előterébe. Zenekar játszott, átrohantunk a márvánnyal burkolt, de gondosan csúszásgátló szőnyegezett előtéren és már itt is volt az első frissítőpont, a rajttól kb 3 km-re. Ezután kanyarogtunk még egy kicsit a paksi utcákon majd egy meredek kaptató következett. Itt pár lépést belesétáltam, így is előzgettem és a pulzusomat egy szint fölé nem akartam engedni. Odafönn gyönyörű kilátás fogadott a Dunára, majd azonnal ereszkedni kezdtünk. A lejtőket gyorsan futottam, a pulzusom visszaesett, az emelkedőkön újra lassítottam, de a km jelzéseket figyelgetve úgy tűnt, hogy a tempóm gyorsabb a tervezettnél. A frissítőpontokon finom édes szőlőt harácsoltam, a segítők nagyon kedvesen nyújtogatták a poharakat, ittam is egy-egy kortyot. Tizenpár km-nél értünk vissza a rajthoz, ahol egy pillanata kiléptem futófolyosóból és felmarkotam egy szelet rétest egy nagyáruház kínálóstandjáról. Pár méterrel ezután kóla volt a frissítőpont kínálatában, nagyon megörültem ennek a kombinációnak. Ezután indultunk az Atomerőmű felé. Kifutottunk a városból és egy hátsó bejáraton léptünk ipari területre. A rendészek gondosan feljegyeztek, megszámoltak mindenkit (kilépéskor is). A reaktorok körül nem futottunk, de a szépen rendezett udvarról hamarosan az erőművet bemutató múzeumba léphettünk, ahol átrobogtunk a patyolattiszta folyosón, a radiaokativ anyagok bizgerálására szolgáló manipulátorfülkék és mindenféle erőművi berendezések között.
Gondoltam, hogy lassítok egy kicsit, de az elektromos daruval éppen foglalkoztak a látogatók, így nem álltam le :-) Az erőmű után elfutottunk a horgásztavakhoz, ami továbbra is szép rendezett képet mutatott, nekem mégis az erőműből kilépő hatalmas nagyfeszültségű távvezetékek alatti átfutás tetszett a legjobban. Tapintani lehetett a feszültséget :-)
A fordító után a már ismert útvonalon kellett visszafutni. Bár egyre éhesebb voltam a pulzusom továbbra is alacsony volt, a tempóm tervezettnél gyorsabb és jól is éreztem magam, ezért óvatosan gyorsítani kezdtem. Versenytársakat értem utol és hagytam le, meglepően jó állapotban értem célba. A meghirdetett 32 km-vel ellentétben szűk 34 km (33.9) lett a versenytáv, amit 3:19:06 alatt teljesítettem (3:30 körül vártam magam).
A verseny útvonalkijelölése érdekes volt, a biztosítása elsőrangú, a frissítőpontok pedig nagyon sűrűn követték egymást. Kaptunk továbbá érmet, technikai pólót, egy üveg bort, halászlevet, igaz, az utóbbi 2-vel nem élek. A közös utazás, a készülődés csapattársakkal szintén kellemesen telt, jöhet a következő felkészülési verseny Makón!